Ismét a családi feszültségeiről posztolt Britney Spears az Instagram-profilján, ahol leírta, még szerencse, hogy egyáltalán életben van még azok után, amiken a családjának köszönhetően keresztülment – számol be a People.
Amióta a 44 éves popsztár sikeresen felszabadult a gyámság alól, aminek keretein belül apja, Jamie Spears felügyelte életének közel minden területét, fokozatosan egyre bizarrabb viselkedést tanúsít a nyilvánosság előtt, ami a rajongóit is aggasztja. Nemrégiben azzal került ismét a hírekbe, hogy váratlanul bejelentette, rövidesen újra feltűnik majd a színpadon, annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt még azt nyilatkozta, végleg maga mögött hagyja a zeneipart.
Nem titok, hogy közvetlenül a gyámság és annak körülményei miatt romlott meg a kapcsolata családjával, aminek most ismét hangot adott.
Emberekként másra sem vágyunk, csak arra, hogy kapcsolódjunk másokhoz és ne legyünk magányosak. Azoknak a családtagoknak, akik szerint csak úgy lehet rajtad segíteni, hogy elszigetelnek másoktól és mindenből kimaradsz: tévedtek
– írja az énekesnő az Instagram-posztban, hozzátéve, képes ugyan megbocsátani, de nem felejt.
Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy életben maradtam azok után, ahogy a családom bánt velem, most pedig félek tőlük
– folytatta, utalva a gyámságban őt ért traumatikus élményekre.
Spears utoljára karácsony után, december 28-án emlegette fel a családtagjait a profilján, ahol szarkasztikus hangnemben köszöntötte őket az ünnepek alkalmából, majd mondanivalóját úgy zárta:
Az én édes, drága, ártatlan családomnak üzenem, hogy sajnálom, hogy nem értem rá idén karácsonykor, de ne aggódjatok, rövidesen hallotok rólam és megleplek titeket.
The post Britney Spears a családjáról: Még szerencse, hogy életben vagyok azok után, ahogy bántak velem first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





