Kapitány István és Orbán Anita tiszás leigazolása komoly hullámokat keltett az utóbbi hetekben. A két vezető impresszív életrajzát látva és az Orbán-rezsim leváltásának sürgősségét belátva nagy a kísértés a felmerült kétségek lesöprésére. Pedig ha a Fidesz reflexszerű bajnaisták–globalistákozását és a konteós szempontokat leválasztjuk, akkor jó és fontos vita ez mégis, ugyanis a két nagyágyú által meghirdetett és megtestesített víziók a legfontosabb kérdéseket érintik:

milyen országot ígér nekünk a Tisza, azon kívül, hogy Orbán, korrupció és propaganda nélkülit? Milyen helyet ígér Magyarországnak a globális gazdasági és politikai rendben?

Milyen módon kívánja megteremteni a jóléti és külpolitikai ígéretek fedezetét? És ha ezekről végre megtudunk valamit, akkor joggal bontakozik ki a vita: milyen országban akarunk élni az Orbán-rezsim után?

A technokrata populizmus reménye

A párt a két, a saját szakmájában kiemelkedően sikeres, komoly vezetői és nemzetközi tapasztalattal bíró szakember leigazolásával komolyan vehető jelzését adta kormányzóképességének. És személyükben Magyar maga mellé vett két kommunikációs profit is, akikről feltételezhető, hogy nem fogják a saját fejüket ezüsttálcán felkínálni.

Ráadásul a nem is túlságosan régi elismerésük a Fidesz részéről – gondoljunk Orbán Anita NATO főtitkár-helyettesi pályázatára vagy Kapitány Magyar Érdemrend tisztikeresztjére, de ide érthetjük a miniszterelnök legfőbb szövetségesével, Trumppal közös fotóját is – nemcsak megnehezíti a Fidesznek a lejáratási próbálkozásait, de újabb csoportokat is megszólíthat. Úgy tűnik, hogy a párt biztos abban: a korábbi ellenzék szavazói már „megvannak”, és bárhány exfideszest igazol is még le, maradnak; a fideszesekhez vagy a Fideszről még lekapcsolódni esélyesekhez kell szólnia.

A két szakember leigazolása átvág még egy gordiuszi csomót is: hogyan biztosítsa a párt az ideológiai koherenciát, ha ideológiailag nem akar elköteleződni. A kifundált recept: a technokrata populizmus. Populizmus alatt nem valami megbélyegzőt, például demagógiát vagy hasonlókat értek, hanem a politika antipluralisztikus felfogását, amiben a morálisan jó nép („mi”) áll szemben a morálisan gonosz elittel („ők); és amelyben a heterogén csoportokból kell megalkotni egy választói közösséget, a „mi’-t. Ez nálunk a választási rendszerből fakadó szükségszerűség. Magyar Péter tavaly júliusi nagykanizsai beszéde óta, és most a két igazolás által megerősítve a Tisza ajánlata erre a feladványra az ideológiamentes szakértőiség.

A kötőanyag, amit Magyar Péter és a Tisza talált a mi, a nép megkonstruálására, az ideológiailag, lakhelyében, végzettségében, osztálypozíciójában heterogén választótáborának összekovácsolására – a szimbolikus / kultúrharcos / jogállamisági ügyek diszkurzív küzdelmébe való nem-beleállás és a „mindenkinek mondunk valami kicsit” mellett – a technokrácia nyelve és víziója: működő Magyarország. Ez kellően lehorgonyozható a valóságban, kellően homályos és kellően tágas, hogy mindenki belevetíthesse a saját, politikával kapcsolatos elvárásait és vágyait. És az ehhez képesti másik, az ők, az elit: az államot működtetni nem tudó, a közpénzeket elsíboló 3000 janicsár, akik miatt szív a vasutas, a tanárnő, a gyerekét egyedül nevelő anya, a gyógyszereit kiváltani nem tudó nyugdíjas, a kis-, a közép- és a nagyvállalkozó.

Ez a közös nevezőre vonatkozó ígéret a Tisza esetében a technokrácia maga: annak az ideológiája, hogy az államot cégként lehet menedzselni. Az állam és egy nagyvállalat menedzselése közti összehasonlításoktól hemzsegett Kapitány bemutatkozó interjúja, és az azóta a HVG-nek és a Magyar Hangnak adott interjúi is. E mögött az állítás mögött az a szemlélet van, hogy a megfelelő szakértők megtalálásával és az ügymenetek optimalizálásával el lehet jutni a helyes megoldásra. Márpedig azt állítani, hogy lehetséges a munka világát illető, a társadalmi, az elosztásbeli, az állami szolgáltatásokra vonatkozó problémák ideológiák feletti, konfliktus nélküli megoldása, nem ideológiamentes pozíció, hanem maga is ideológia, mégpedig jobboldali.

Milyen országot kínálnak?

Bár a párt választási programját csak szombaton ismertetik, de már a két igazolással és a két ismertetett vízióval további fontos puzzle-darabokat kaptunk a párttól arra vonatkozóan, hogy szerintük milyen legyen az Orbán-rezsim utáni világ.

Azt a korszakos felfedezést szeretném megosztani az olvasókkal, hogy egy jobbközép pártnak jobbközép politikusai vannak.

De ezt talán azért érdemes kiemelni mégis, mert van az a kétmilliónyi, korábban valamilyen liberális, baloldali-szerű vagy zöld pártra szavazó állampolgár, akiket a Tisza már az „Orbán leváltása a legfontosabb”-zászló alatt felporszívózott, és akik sok kompromisszumra készek, mondván, „ha így lehet leváltani, hát így lehet”, és „annál, ami most van, csak jobb lehet”.

Érdemes ezeknek a kompromisszumoknak a szavatosságán elgondolkodni.

És mivel eddig ezek voltak az elérhető ideológiai ajánlatok, és bámulatos tempóban szívódtak fel (látszólag legalábbis), ezért érdemes a Tisza ideológiai ajánlatát ezekkel összehasonlítani – akkor is, ha feltételezhetjük, hogy nem minden választópolgárnak fontosak a politikai ideológiák, sőt megkockáztatom, többségük nem ezek miatt a címkék miatt szavazott eddig sem ide vagy oda.

Míg a liberálisoknak a kulturálisan progresszívnek számító ügyekben kellett – és jó eséllyel kellene egy Tisza-kormány alatt is – nyelnie, ahogy a kormányfüggetlen sajtónak sem lesz feltétlenül jobb dolga, ám őket nem ijeszti sem a jobboldali gazdaságpolitika ígérete, sem a külpolitikai vízió „vissza a nyugathoz” üressége, hiszen önazonos és pont ettől várják az ország felemelkedését és felzárkózását. A gazdasági jobboldali liberálisok szerint az Orbán-rezsim gazdaságpolitikájával nem az a baj, hogy nem eléggé szociális vagy nem eléggé védi a munkavállalói jogokat, hanem az, hogy túl nagy az állami beavatkozás, és kevés a verseny. Így az ő füleiknek zene Kapitány leigazolása, és eddigi fő ígérete: a tisztességes verseny. A nyugatos liberálisoknak az Orbán Anita által kínált külpolitikai vízió pedig azt kínálja: lehet az inga visszalengésében bízni, van visszaút a liberális világrendhez.

Szép szavak vannak, de kérdéses, lesz-e pénz a nagy rendszerekre

A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében és a közszolgáltatások magas színvonalában érdekelt, (régi nevén) baloldali szavazóknak már eddig is számos ígéretet tett a Tisza: a megélhetési válság és az állam működésképtelensége a párt fő diagnózisai, az egészségügy és az oktatás rendbetétele, a szegénység felszámolása a fő ígéretei. Közpolitikai javaslataiban Kapitány sem mondott ezeknek ellentmondót: az egészségügy és az oktatás prioritásként való kezelése, lakossági energiahatékonysági program, források találása a nyugdíjasok helyzetének jobbítására, a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása, milliárdosok vagyonadója, a rezsicsökkentés kiegészítése stb.

Az EU-s pénzek hazahozatala, az államot behálózó korrupció visszaszorítása, a propagandaapparátus beszántása, a gazdasági növekedés beindítása – mind több költségvetési bevételt ígérnek, amiből – így az ígéret –, futná újraelosztásra, a közszolgáltatások rendbetételére, egy esélyteremtő állam megvalósítására. Közelmúltbeli Válasz Online-interjújában Benyó Ritának az EU-s pénzek hazahozatalára vonatkozó kérdésére Magyar Péter kisasszézott, pedig ez annál is inkább releváns, mert ez a párt egyik központi ígérete, és egyéb ígéreteinek egyik fő pénzügyi fedezete, és mert a Fidesz-szövetséges lengyel Jog és Igazságosság-kormányt 2023-ban váltó, gyakran hivatkozott Donald Tusk sem tudta maradéktalanul hazahozni a PiS-szel szembeni jogállamisági aggályok miatt korábban befagyasztott, illetve levont pénzek teljességét.

A költségvetési számok, a reálisan visszaszerezhető EU-s pénzek, illetve a korrupció és a propaganda befagyasztásán megspórolható összegek, és a gazdasági növekedés potenciáljának valós ismerete nélkül nehéz megítélni a Tisza jóléti ígéreteinek a realitását, ezt talán nem is most kell megtenni. Amit most megtehet a párt: szándéknyilatkozatokat tesz arra vonatkozóan, hogy többet fordítanak erre vagy arra az Orbán-kormány által elhanyagolt, kaputtra spórolt alrendszerre. Szombat után az ígéretek szerint ebben tisztábban látunk.

Egyenlőtlenség, zöld szempontok: nem szempontok

Azonban van egy másik probléma, a pénzen túl, és erre utaltam a technokrácia ígéretével:

egy üzletkötésben lehet, de társadalompolitikában és gazdaságpolitikában nem lehet mindenki nyertes.

Előbb-utóbb a Tisza színt kell, hogy valljon azzal kapcsolatban, hogy anyagi értelemben kik a nyertesei egy kormányváltásnak, és kik a vesztesei – a „3000 janicsáron” túl. Ugyanis ha nem történik alapvető változás, akkor mind a gazdaságpolitika, mind az egészségügyi, mind a szociális, mind az oktatási rendszer újratermeli az egyenlőtlenségeket. A lakhatási válságtól az idősgondozásig számtalan olyan terület van, ahol számos érdek feszül egymásnak, és a nagyvállalati logikából elsőre legalábbis nem következik az egyenlőtlenségek felismerése és kezelése. Ezek korrekciójához ugyanis érdekeket kell sérteni. Kérdés, hogy egy nem-is-olyan-rég-még-fideszesekből rekrutáló, jobboldali gazdaságpolitikájú párt ezekhez hozzá akar-e nyúlni. Ha az újraelosztásra, a szegénység csökkentésére, a fogyasztói bizalom növelésére stb. vonatkozó ígéreteit meg szeretné valósítani, akkor kénytelen lesz.

Az ökológia kérdése sokkal egyszerűbb. Ebben ugyanis koherens képet közvetít az egyik legszennyezőbb olajvállalat, a Shell éléről érkező Kapitány és a cseppfolyósított földgáz (LNG)-kitermelő Cheniere éléről érkező Orbán Anita a párt eddig megismert zöld álláspontjával: nincs. (Hogy az LNG kitermelése ökológiailag milyen károkkal jár, és milyen szerepet játszik benne a Cheniere, magyarul például a Mérce cikkében lehet elolvasni.) Magyar Péter ugyan a Kapitányt bemutató interjújában és a saját Válasz Online-os interjújában kitette 3 másodpercben a zöld farkat: „persze fontos a fenntarthatóság és fontos a környezetvédelem, de a legfontosabb az energiabiztonság és a megfizethető árak”, hogy aztán egyetlen gondolat se hangozzék el a gazdaság- és az energiapolitika kapcsán a környezetvédelmi szempontokról.

Ebben persze egy Tisza-kormány esetén nem lenne változás: a téma mára teljesen lekerült a napirendről. Ez részben a Fidesz és részben a magyar zöld pártok hibája, de globális jelenség is, ami látszik az EU-ban a European Green Deal teljes vereségével – amit egyébként a Tisza is támogatott.

2019 és 2021 között zöld hullám söpört végig Európában, zöld pártok hatalomra kerültek Ausztriában, Belgiumban, Finnországban, Németországban, Skóciában és Svédországban. Magyarországon az Orbán-kormány 2020-ban nemzeti klímastratégiát hirdetett, 2024-ben zöld konzultációt indított, a fiatalok klímaszorongtak és klímatüntettek, és a klímaváltozás a magyar társadalom félelmei között rendre dobogós helyet ér el. A magyar politikát értelmező közegben is evidens volt, hogy a klímaváltozás egy sürgős és egzisztenciális fenyegetés, amelyre a politikának választ kell adnia. Mégis, ahogy a világ prioritásai közül, úgy a magyar közélet érvrendszeréből is kiesett ez a szempont. Kapitány István, aki a világon a klímaváltozásból egyik legtöbbet nyerészkedő vállalat globális alelnöke volt, ebben egyenes. Ő egy olajember, aki erre büszke és aszerint cselekszik. De ettől még a klímaváltozás nem múlt el, vélhetően valós egzisztenciális fenyegetést jelent továbbra is, és erről nemcsak az Orbán-rezsim nem vesz tudomást, de jelen tudásunk alapján érdemben egy esetleges elkövetkező Tisza-kormány sem fog.

Eddig ennyit tudunk az egyenlőtlenségi és a zöld gondolatokról – meglátjuk, a szombati 140 oldal alapján tisztázódik-e a kép. Ha nem, érdemes azon elgondolkozni, hogy mi lesz ezekkel hosszabb távon.

A pluralizmus szükségessége

Mozgó célpontra lövünk, és sok tényező még nem ismert ahhoz, hogy magabiztosan képet alkothassunk a Tisza ideológiájáról. Az mindenesetre látszik, hogy a párt tudatában van a szükséges választói koalíciója sokszínűségének, és az is, hogy kutyából nem lesz szalonna.

Természetesen lehet azzal érvelni, hogy mivel a Fidesz kulturálisan liberális, külpolitikai, szociális és ökológiai szempontokból káros kormányzását csak ez a feltehetően kulturálisan konzervatív, gazdasági jobboldali, külpolitikájában az új kihívásokkal számot nem vető, ökológiai szempontból kártékony párt tudja leváltani, ezért a Tiszának a kampányban ezeken nem szükséges változtatnia és nem most van itt az ideje ilyen kérdések kitárgyalásának. De a kulturálisan liberális, a liberális világrend megváltozását komolyan vevő, az egyenlőség iránt elkötelezett vagy a klímaváltozás témájára érzékeny állampolgároknak érdemes átgondolnia, mikor és hogyan fogják ezeket a szempontokat tematizálni.

Ha most nincs itt ennek az ideje, akkor valamikor itt lesz.

A szerző politológus, a Bécsi Egyetem kutatója.

The post Kováts Eszter: Mire érdemes figyelni a Tisza-programban? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu