Rossz eladónőbe kötött bele a késes rabló, pedig kínjában még dezodorral is lefújta a nőt

Rossz eladónőbe kötött bele az a férfi, aki egy ruházati boltot próbált meg kirabolni Tiszaújvárosban. A támadó előbb késsel fenyegette az eladót, majd dezodorral fújta le az alkalmazottat, ám a bevételt így sem sikerült megkaparintania. Végül be kellett érnie egy pulton hagyott női lila táskával, és a benne lévő néhány csajos holmival.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 42 éves helyi férfi február másodikán dél körül ment be a ruházati üzletbe, ahol késsel fenyegetőzve követelte a bevételt az eladótól.

Kifogott rajta az eladónő

A bátor nő azonban nem ijedt meg tőle, és megtagadta a követelést. Erre a támadó egy férfi dezodorral lefújta a női dolgozót. A rabló azonban ezt követően sem kapott egy fillért sem, ezért egy pulton hagyott ruhákkal teli táskával elmenekült a helyszínről.

A rendőrök fél órán belül azonosították a támadót, majd elfogták. A rabló beismerte a bűncselekmény elkövetését a kihallgatása során. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

The post Rossz eladónőbe kötött bele a késes rabló, pedig kínjában még dezodorral is lefújta a nőt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest