Jelentős mennyiségű ásványkincsre bukkant az Erdélyi-szigethegységben egy kanadai bányászati vállalat – írta meg a Világgazdaság. A cég jelentős geológiai potenciált talált a térségben, többek között uránból, kobaltból, nikkelből és aranyból, ám ez még nem jelenti azt, hogy automatikusan meg is indulhat a kitermelés.
Ezeket a nyersanyagokat találták
A Leading Edge Materials kanadai vállalat februárban kiadott közleménye szerint a Bihar és Arad megye határán található, mintegy 25 négyzetkilométeres területen urán-, kobalt-, nikkel-, arany-, ólom-, cink- és rézlelőhelyeket azonosítottak. A torontói és a stockholmi tőzsdén is jegyzett cég kritikus fontosságú nyersanyagok feltárására és fejlesztésére szakosodott, és helyi partnerekkel együttműködve, hivatalos kutatási engedély birtokában végzi az explorációs munkálatokat.
A térség komoly bányászati múlttal rendelkezik: az említett területen több történelmi tárna is található, melyek közül néhányban uránt termeltek ki a kommunista időkben, de a hegység déli része jelentős aranylelőhelynek számított már az ókorban is.
Stratégiai jelentőségű találat
A vizsgált minták rendkívül magas fémkoncentrációt jeleznek: egyes esetekben akár 28 százalék nikkelt, több mint 6 százalék kobaltot, valamint 3 ppm feletti aranytartalmat mértek, de akadt olyan minta is, mely 17,75 ppm aranyat tartalmazott. Az urántartalom bizonyos esetekben meghaladta a 0,3 százalékot.
Bár az eredmények jelentős geológiai potenciálra utalnak, a kutatási fázis még nem jelent automatikusan bányanyitást – hangsúlyozta a vállalat. Ehhez további részletes vizsgálatok, környezeti hatástanulmányok és a román hatóságok jóváhagyása is szükséges. Az urán stratégiai jelentőségű lehet Románia számára, míg a kobalt és a nikkel kulcsszerepet játszik az európai energiatárolási és elektromosjármű-iparban, és segíthet az EU-nak abban, hogy csökkenteni tudja a külső – különösen kínai – függőségét.
The post Aranyat és kritikus ásványkincseket talált Erdélyben egy kanadai cég first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





