Epstein-ügy: korrupció gyanúja miatt nyomoznak a korábbi norvég miniszterelnök ellen

Korrupció gyanúja miatt nyomoz a norvég rendőrség Thorbjoern Jagland egykori miniszterelnök ellen – adta hírül az MTI. A norvég gazdasági rendőrség (Oekokrim) a nemrég nyilvánosságra hozott Jeffrey Epstein-aktákban található információkkal indokolta a döntést.

Visszavonatnák a mentességét

Jaglandot a dokumentumok abból az időből említik, amikor a politikus – 2009-től 2019-ig – az Európa Tanács főtitkári tisztségét látta el, illetve a Nobel-bizottság tagja volt – tájékoztatott Paal Loeseth, az Oekokrim igazgatója. Elsősorban azt vizsgálják, a politikus a fent említett tisztségekben elfogadott-e ajándékokat. Vádat egyelőre nem emeltek, a külügyminisztérium azonban a rendőrség kérésére kezdeményezte a korábbi miniszterelnök mentességének visszavonását a strasbourgi testületnél.

A miniszterelnök kész mindenben együttműködni a hatóságokkal

– közölte a sajtóval Anders Brosveet, Jagland ügyvédje.

Királyi családok bajban?

A korábbi miniszterelnök szerint az Epsteinnel fenntartott kapcsolata nem lépte túl „a diplomácia megszokott viszonyait”, ám azt elismerte: „rosszul ítélte meg” az amerikai üzletembert.

Jagland nem az első szereplője a norvég közéletnek, aki valamilyen formában érintett az Epstein-botrányban: Mette-Marit Tjessem Hoiby koronahercegné neve sajtójelentések szerint több száz alkalommal tűnt fel az irathalmazban, jóllehet Haakon Magnus norvég koronaherceg feleségéről évek óta tudni lehetett, hogy kapcsolatban állt az amerikai milliárdossal.

A norvég mellett a brit királyi családot is érzékenyen érinti az Epstein-ügy: András herceget, azaz Andrew Mountbatten Windsort korábban a botrány hatására meg is fosztották hercegi címétől.

The post Epstein-ügy: korrupció gyanúja miatt nyomoznak a korábbi norvég miniszterelnök ellen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest