Életének 95. évében meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész – tudatta a család az MTI-vel.
Keleti Éva 1931-ben született Budapesten. 1949-től az ELTE Természettudományi Karán fizika-kémia szakon tanult. 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál dolgozott, elvégezte a riportertanfolyamot Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként. 1955-től riporter volt a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, a Magyar Távirati Irodánál, 1976 és 1989 között az Új Tükör képszerkesztője és fotóriportere, 1991-től a HT Press, a Gamma Képügynökség, 1992-től az Europress fotószerkesztőségének vezetője volt. 1976-ban sajtófotót tanított Indiában a Press Institute felkérésére, tanított a Magyar és a Nemzetközi Újságíró Iskolában.
A 2000-es évek elejétől az MTI-nél a nemzeti hírügynökség fotókincseiből válogató Riportművészet című fotóalbum-sorozat szerkesztője volt. 1990-ben Magyar Fotóriporterek Társaságának alapító tagja, 1997-től elnöke. Több alkalommal tagja volt a World Press Photo és az Interpress Photo zsűrijének. 2015-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke. 2004-ben jelent meg Oly távol és közel című albuma.
Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése. Ezek közül is kiemelkedő volt Várkonyi László, az 1930-1950-es évek egyik legjelentősebb magyar portréfotográfusa hagyatékának kiállítása 2010-ben.
2016-ban Kontakt – Keleti Éva fotói címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvételéből. 2017-ben fekete-fehér fotóiból nyílt rendhagyó kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában. Hat évtizedes életművét a Műcsarnok 2019 végén, 2020 elején Élet/Kép címmel nagy sikerű retrospektív kiállításon mutatta be. 2021-ben az Eötvös10 Művelődési Házban nyílt nagyszabású kiállítás ikonikus és új képeiből Keleti Éva 90! címmel.
Cikkünk frissül.
The post Meghalt Keleti Éva fotóművész first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





