Egy milliárdos vállalkozó vette át a bajba került Borhálót

Az Angyal Borkereskedés Kft. megvásárolta a Borháló brandet és franchise hálózatot – erősítette meg az Ináncsy Ernő milliárdos vállalkozó érdekkőrébe tartozó cég. Azután reagált az italnagykereskedő cég, hogy megírtuk, bajba jutott a Borháló, a beszállítói aggódnak, mert a hálózatot eddig működtető Vinotrend Kft.-től az együttműködés lezárásáról kaptak levelet.

40-50 százalékos diszkontáron történő elszámolást ajánlottak azzal az indoklással, hogy a Vinotrend a tartozásait nem tudja maradéktalanul rendezni, arra nem elegendő a vagyona.

A pomázi Vinotrend Kft. tulajdonosai korábban nem válaszoltak a 24.hu kérdéseire és Ináncsy Ernő sem reagált megkeresésünkre, most azonban az Angyal Borkereskedés közleményben tudatta, hogy „a Vinotrend Kft. a jövőben felhagy a borkereskedelmi tevékenységével, ezért országos bolthálózat, valamint a működtetéshez szükséges jogokat és erőforrásait üzletág átruházás keretében értékesítette. A Borháló üzlethálózatát a jövőben az Angyal Borkereskedés Kft. biztosítja” – szögezte le a cég, amely 2024-ben közel 1,7 milliárd forint árbevételt és 44 millió forint nyereséget ért el adózás után.

A közlemény szerint a Borháló átvételének elsődleges célja a folytonosság megteremtése volt, hogy a szaküzletek nyitva maradjanak, a borászati partnerek számára továbbra is legyen értékesítési csatorna és a vásárlók megszokott módon juthassanak hozzá a Borháló kínálatához. A franchise partnerekkel egyeztetések zajlottak, az ellátási fennakadások megszűntek, a háttérrendszerek összehangolása folyamatban van. A Borháló üzletek működése stabil, a borászati beszállítások folyamatosak – írta az italnagykereskedő cég. Hozzátette, hogy:

„A Borháló brand működésének folytatása nem egy lezárt múlt, hanem egy új működési szakasz kezdete. Az Angyal Borkereskedés Kft. célja nem a gyors bővülés, hanem a stabilizálás, a kiszámítható, átlátható működés biztosítása a jelenlegi gazdasági környezetben. Ezt követően tervezi továbbfejleszteni a hálózatot és a márkát.”

The post Egy milliárdos vállalkozó vette át a bajba került Borhálót first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest