Biztonsági riasztást adott ki pénteken kora reggel az Egyesült Államok iráni virtuális nagykövetsége, melyben arra kérik az amerikai állampolgárokat: „azonnal hagyják el Iránt” – közölte a CNBC. A figyelmeztetés – melyhez hasonlót legutóbb január 14-én adott ki az Egyesült Államok – a pénteki, amerikai-iráni találkozó előtt jelent meg, melyet a két ország Omán közvetítésével tart.
Mi várható a pénteki találkozón?
Amerikai és iráni tisztviselők szerint az ománi megbeszélésen részt vesz Steve Witkoff amerikai különmegbízott és Jared Kushner, Donald Trump veje is, míg az iráni küldöttséget Abbász Aragcsi külügyminiszter vezeti.
A pénteki tárgyalás lenne az első hivatalos találkozó Teherán és Washington között a tavaly júniusi feszültségek óta, amikor egy Izraellel vívott 12 napos háborút követően amerikai légicsapások súlyos károkat okoztak Irán három fő nukleáris létesítményében.
A tárgyalások eredményessége a felek közötti nézeteltérések miatt igencsak kétséges. Jelentések szerint az amerikai kormány azt követeli Irántól, hogy számolja fel a dúsított uránkészleteit, korlátozza a ballisztikus rakétaprogramját és szüntesse be a közel-keleti militáns csoportok támogatását. Irán korábban elfogadhatatlannak nevezte a urándúsítással és rakétaprogrammal kapcsolatos amerikai elvárásokat, mondván, ezek sértik az ország szuverenitását. Ha Irán nem enged, Trump kész a katonai csapásra is – ám ebben az esetben Irán ellencsapásokhoz folyamodna a térségbeli amerikai és izraeli célpontokkal szemben.
Amerika vagy akár Izrael is támadhat
A feszültség az elmúlt hetekben fokozódott: Trump egy „hatalmas hajóhadat” küldött a Közel-Keletre, élén az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó anyahajóval.
75 százalékos a valószínűsége annak, hogy napokon vagy heteken belül katonai konfliktus következik be, amely lehet blokád, korlátozott csapásmérés vagy nagyszabású háború is – véli Robert McNally, a Rapidan Energy Group washingtoni energiapiaci és geopolitikai tanácsadó cég elnöke. Szerint ha Irán nem tesz engedményeket, Trump kényszerítve érezheti magát a cselekvésre; ha viszont az USA visszakozik, Izrael indíthat támadást az iráni rakéta- és nukleáris létesítmények, illetve a vezetés ellen.
The post Küszöbön az amerikai-iráni háború? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





