Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében

Kórházi betegpanaszként kezeli a veszprémi kórház a Kétfarkú Kutya Párt aktivistájának ügyét, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza az intézményből, majd másnap Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A Telex megkeresésére a Csolnoky Ferenc Kórház azt közölte, belső vizsgálatot indítottak az esettel kapcsolatban,

amely kiterjed a betegdokumentációk teljes körű ellenőrzésére, valamint az ellátásban résztvevő munkatársak meghallgatására és nyilatkoztatására is. Kórházunk minden szükséges intézkedést megtesz a tények tisztázása érdekében.

Az esetről a párt számolt be honlapján. Eszerint egyik aktivistájukat még december 24-én a családi asztalnál ütötték meg úgy, hogy eltört az állkapcsa. A veszprémi kórházban megvizsgálták, előbb azt mondták neki, hogy műteni kell, de másnap reggel hazaküldték. Még aznap bement egy osztrák kórházba, ott viszont meg is műtötték, mert a helyi orvos szerint életveszélyes állapotba is kerülhetett volna. Bővebben itt olvashat a történtekről.

The post Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest