Kálloy Molnár Péter 2025. december 1-jén, rövid lefolyású betegségben hunyt el 55 éves korában. Rákbetegségére áprilisban derült fény, ám régi jó barátja, Buda Gábor elmondása szerint már februárban hasfájásra panaszkodott a színész. Később kiderült, Kálloy Molnár Péter halálát hasnyálmirigyrák okozta.
A színész a Kincsvadászok VIP-ben is szerepelt, most szombaton került adásba egyik utolsó tévés szereplése. Elmondta: nézi, szereti a műsort, sokszor eljátszott a gondolattal, hogy szerepel benne. A bútorok szerelmese.
20 éve gyűjtő vagyok, elkapott a szenvedély.
A színész olyan székeket vitt a licitálók elé, amiket Rómából vásárolt. A kereskedők elé lépve elmagyarázta, miért szeretett bele mindebbe.
Én először a szecesszióért rajongtam, most is nagyon szeretem, de most már a reneszánszt jobban értékelem. Pont a 400 éves fa, a technikák, az egyenetlenségek, a kis faragás, amit néha egy ember fél évig is művelt, hogy kifaragjon… ez engem lenyűgöz.
Molnár Viktor hozzátette, olyan intenzitással beszél mindezekről Kálloy Molnár Péter, amilyennel ők szoktak.
Gyakorlatilag bármelyikünkkel helyet cserélhetnél ebben a műsorban
– tette hozzá Fertőszögi Péter.
Később azt is elmondta a színész, hogy ólomkatonákat is gyűjtött, de később áttért a műanyag bábukra, amikből 8000-nél is több van, ezek jelentős részét ő maga festette ki 1,5 év alatt: „Megnyugtat, és olyan gyönyörű, mikor kész.”
Végül a két római széknek is eldőlt a sorsa: a 300 ezer forintos álomár helyett végül 150 ezerért keltek el a bútorok, dr. Katona Szandrához kerültek.
Özvegye még nem tudja visszanézni őt
A műsor adásba kerülésével kapcsolatban nemrég a story.hu szólaltatta meg a színész özvegyét, Lestár Ágnest, aki azt mondja, örül, hogy lemegy az adás, ő azonban egyelőre nem tart még ott, hogy meg tudja nézni.
Nem érzem problémának, mert egy film is többször előkerül az évek során. Tudom, hogy a családunkban van olyan, aki ezt örömmel fogja nézni. Mert Peca ott van, örömteli, a jövő felé néz. Én ezeket most még nem tudom megnézni, még nem tartok ott
– mondta az epizódról, amelyet egyébként már egy évvel ezelőtt leforgatott a TV2.
The post Kincsvadászok VIP: Kálloy Molnár Péter tudása előtt meghajoltak a kereskedők is first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





