A magyar kormány az évek során számos külföldi szövetségesével és partnerével veszett össze. Megromlott a viszony a legtöbb uniós tagországgal, miközben elvesztette jelentőségét a korábban kiemelten fontos Visegrádi Négyek csoportja is. Igaz, a régi szövetségesek helyett újak jöttek.
A Fidesz hagyományosan jó kapcsolatot ápolt a német kereszténydemokratákkal, ez mostanra nem csupán megszakadt, de a magyar miniszterelnök azzal rémisztget, hogy milyen döntéseket hoztak meg a korábbi pártcsaládja találkozóján a kereszténydemokrata vezetők. Az Európai Néppártot vezető Manfred Weber pedig nyíltan Magyar Pétert támogatja.
Van azonban egy olyan barátság is, amelynek látszólag semmilyen tény nem tud ártani. Orbán Viktor 2016-ban, az amerikai elnökválasztás előtt állt ki határozottan Donald Trumpot támogatva. Akkor ez megdöbbentően bátor döntésnek tűnt, miközben a kockázat valójában nem volt olyan nagy, hiszen 2016-ra a magyar kormány és az amerikai demokraták viszonya teljesen megromlott. A magyar kormányfő keveset remélhetett attól, hogy Hillary Clintont támogatja, nem működött volna semmilyen politikai hajbókolás, amely áthidalhatta volna a különbségeket. Így aztán nem volt nehéz az esélytelenebbnek tűnő, de sokkal nagyobb haszonnal kecsegtető Trump mögé felsorakozni.
Orbánnak hasznos
Magyar szempontból az első Trump-elnökség – hasonlóan a másodikhoz – nem sok kézzel fogható hasznot hozott. Orbán szempontjából politikailag mégis kifizetődött: megszűntek a jogállami kritikák a magyar kormánnyal szemben, Donald Trump nagykövete alsónadrágra vetkőzve repült a magyar miniszterelnökkel, miközben szerenádokat adatott neki Paul Ankával.
Ez a politikai felállás megmaradt a második Trump-elnökségre is. Bírálatok továbbra sincsenek, bár ez mostanra általánossá vált a többi európai nemzettel szemben is. A trumpi kritika alapja teljesen más, a célja pedig egyértelműen az, hogy összerántsa és megtámassza az európai elittel szkeptikus populista pártokat.
Az összerántás célja is egyértelműnek tűnik:
olyan európai többség megteremtése, amely nem szemben áll a Trump-kormányzattal, hanem támogatja annak kifejezetten amerikai céljait. Amikor J.D. Vance alelnök arról beszél, hogy erős Európát szeretne látni, akkor leginkább arra céloz: az erős pártok Amerikát támogassák Európában, ne a saját érdekeiket.
A legnagyobb nyomás kereskedelmi – és sok szempontból változatlan a korábbi kormányokhoz képest, még ha a hangneme durvább is. Az amerikaiak azt szeretnék, ha Európa amerikai olajat, cseppfolyós gázt és fegyvereket venne. Azt szeretnék, ha az amerikai techszolgáltatások előtt a lehető legkevesebb akadály állna Európában, a lehető leglazább szabályozás vonatkozna rájuk. A várakozás az, hogy ezt a populista pártok által irányított Európa könnyebben tudja leszállítani, mint a mostani, centrista vezetés.
A populisták támogatása
Donald Trump megválasztása után úgy is tűnt, hogy a populista pártok között egyértelmű a népszerűsége, és ez kitartott az elnöksége első bő fél évében. A törést Grönland esete okozta.
Ahhoz, hogy ezt a változást megértsük, érdemes megnézni a trendet, amelyen a szélsőjobboldali és populista pártok végigmentek Európában. Durván tíz évvel ezelőtt a populista szélsőjobb még inkább euroszkeptikus volt. A cél a kiválás, az EU megsemmisítése volt, a visszatérés a szuverén, egyedül működő nemzetállamokhoz. Időnként még a nemzetállamok méretéről és kinézetéről alkotott kép is különbözött, ahogy az a hasonló mozgalmaknál előfordul.
Nincs egyszerre Nagy-Magyarország és Nagy-Románia, hogy csak egy példát mondjunk.
A cél a kiválás, a távozás, a rombolás volt.
Az elmúlt tíz év azonban jelentős változást hozott. A ma működő populista, radikális, nacionalista és szélsőjobboldali pártok nagy része már nem akarja elhagyni az Európai Uniót, hanem
átvenné felette a hatalmat.
Ezt pedig csak összefogva lehet megtenni, így az együttműködés, az informális és a formális hálózatok, a kimondott szövetségek is sokkal szorosabbak lettek. Ezt látjuk a Fidesz politikájában is, amely úgy globalistázik, hogy közben nemcsak európai, de globális szövetségi hálózatot is épít – csupa hatalomban lévő figurával.
Az összefogás megtörése
Az, hogy Donald Trump erővel kezdte fenyegetni Európa területi szuverenitását, ebbe az együttműködésbe rondított bele. A mostani időszak a szélsőjobbon belül leginkább a szuverenitásról szól, a nemzetállamok előtt álló döntési lehetőségek lehető legszabadabb és legautonómabb alkalmazásáról. A szuverenitás közös alkalmazása, amelyről az Európai Unió működése szól, természetesen nem akadály, csak a megfelelő ügyekben szeretnék alkalmazni.
Ebbe a szuverenitásba és biztonságba rontott bele Trump, konkrétan fegyverrel fenyegetve Európa egyik szuverén területét. A döntés okát sosem lehetett megérteni, márpedig a nem érthető döntések sokkal nagyobb ellenszenvet váltanak ki, mint az érthetőek. Ráadásul nagyobb káoszt és ijedtséget okoznak, ami a legtöbb európai választónak nem tetszik.
A populista pártok támogatói általában pont az általuk támogatott erők biztonság és nyugalom iránti elkötelezettsége miatt szavaznak oda, ahova. Trump ezt a biztonságot rendítette meg a fenyegetésével. Közben pedig az ellenszenv is érezhető Európával szemben ettől az adminisztrációtól. Az ellenérzések alapvetően csak bizonyos európai érték-archetípusokra terjednek ki, de ennek a határai homályosak. Ha valaki szerint az európaiak lusták, végső soron mégis azzal van a baja, hogy miként élnek az európaiak.
Mostanra Donald Trump még a szélsőjobbon sem igazán népszerű, a legutóbbi felmérések szerint az európai szélsőjobbos szavazók egy része is ellenségnek látja. Ennek pedig egyértelmű politikai következményei vannak azokban a pártokban, amelyek mindig jobban kapcsolódtak a választóik percepcióihoz, mint a centrista erők.
Populista válasz
Grönland fenyegetése átfordította a megszólalásokat. Franciaországban a Trump-kormányzat támogatja a Nemzeti Tömörülést, amelynek vezetői között már most kezd kibontakozni egy lehetséges párharc. A fiatal EP-frakcióvezető, Jordan Bardella keményen elítélte Trump kritikáját, Marine Le Pen viszont óvatosabb volt.
Németországban hasonló a helyzet. Óvatos kritikák a Trump-kormányzattal kapcsolatban, miközben a háttérben továbbra is megy a kapcsolatépítés. Nagy-Britanniában a Reform UK egyértelmű nyertese volt eddig a Trump-érának, Nigel Farage személyes barátja az elnöknek, és mostanra vezeti a felméréseket. Mégis kénytelen volt a grönlandi fenyegetést hibának nevezni.
Olaszország jelenlegi vezetése mindig párbeszédet próbált tartani a Trump-kormánnyal, az elnök kifejezetten szereti Giorgia Melonit. Az olasz kormányfő mégis egyértelmű hibának nevezte azt, amit Trump tett.
Mostanáig a magyar kormány volt a leginkább meghunyászkodó ebben a kérdésben. Orbán Viktor a NATO belügyének nevezte egy európai terület fegyveres fenyegetését, ami még a fideszes mag számára is kérdéses lehet.
Ahogy az is, hogy a Trump-kormányzat túlkapásai milyen irányba tolják ezt a kapcsolatot az Európában egyre egységesebbé váló, egyre inkább összefogó populista erőkkel. Több országban – így Kanadában és Ausztráliában – is a Trump-kormányzat támadásai a sírból hozták vissza a centristákat. Lassan ki fog derülni, hogy Európában is hasonló következik-e be.
A populista erők mindenesetre már érzik a fenyegetést.
The post Trump összehozta az európai populistákat, de nem úgy first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
