Otthon, Tatabányán kezdtem el játszani, és akkor végigjártam a ranglétrát, de miután nem kaptam lehetőséget a felnőtt csapatban, hat évet játszottam Tarjánban, majd Dunaharasztin, utána pedig Máltára jöttem. Már 13 éve itt élek
– mesélte a 42 éves sportember, akinek az élete igazán nem nevezhető átlagosnak.
„Nem éltem rosszul otthon, úgyhogy nem is gondoltam arra, hogy valaha külföldre menjek. Aztán egyszer egy közösségi oldal kézilabdás csoportjában az egyik máltai klub elnöke kitette, hogy játékost keres. Láttam, hogy amatőrök, de azt ígérték, segítenek munkát keresni. Később a szövetség oldala is hirdette, ha játszani akarsz, akkor jelentkezz.
Regisztráltam, másnap pedig az összes klub megkeresett. Persze minden külföldről jelentkezővel ezt csinálják, rárepülnek, mert magasabb sportszínvonalú országból jövünk. Éppen ezért velünk jól bánnak, vannak/voltak itt svéd, portugál, spanyol, dán és szerb játékosok is.
November elején vette fel a kapcsolatot a szigetországiakkal, január elején már ki is utazott.
Úgy gondolta, megnéz egy szezont. 13 év lett belőle.
Kevés klub, kevés csapat
Bár alig 600 ezren élnek Máltán, mégis a világ egyik legsűrűbben lakott országáról beszélünk. Így aztán szinte minden a fővárosra összpontosul. Ez érezhető a bajnokságban is.
Éppen mély válságban vagyunk, mert igazából öt klubról beszélhetünk: négynek van felnőtt férficsapata, egynek csupán U15-ös, háromnak pedig női csapata.
Tavalyelőttig úgy csináltuk, hogy a csapatok lejátszottak egy kört a bajnokságban, és utána kettéválasztottuk a mezőnyt. A fiúknál aztán muszáj volt váltani, mert akkora különbség volt az első négy meg a második négy között, hogy 50-10-es, meg 46-8-as eredmények születtek. Plusz összejött hat keresztszalag-szakadás, ami amatőr sportolóknál egy extra probléma, hiszen kiesel a munkából is. Szóval kettéválasztottuk a mezőnyt, lett négy első osztályú meg öt másodosztályú a fiúknál. Aztán az a csapat, ahol én játszottam, megszűnt, úgyhogy most már csak három első osztályú van, meg öt másodosztályú. Viszont az élvonalban már 1-2-3 gólkülönbségű, gyilkos meccsek vannak, szóval az átszervezés jót tett a színvonalnak.”
Az európai szövetség (EHF) is próbál segíteni a fejlődő tagszervezeteknek, erre van az EHF Master Plan, amelybe Málta 2022-ben került be.
„Az európai szövetség sok támogatást ad, de ezért sokat kell bizonyítanunk, dolgoznunk. Edzőképzéseket kell tartanunk, az EHF pedig ad pénzt technikai vezetőre. Így kaptunk egy francia technikai igazgatót, David Ruch személyében, aki az Ivry csapatát is vezette, majd a PSG-nél Noka Serdarusic mellett volt másodedző. Az ő fizetését az EHF állta, de a szövetség adott támogatást a gyerekcsapatok edzőinek is. Ez ment három évig, épp most jár le” – mesélte Süle Ádám.
A máltai gyerekek inkább tanulnak, mint sportolnak
A csarnokkérdés is érdekes. mert normális méretű mindössze három van, ebből kettőt használhat a kézilabda – ezekben rendezik hétvégente az összes mérkőzést.
„Az egyetemi sportcsarnokból mindig kiutálnak minket, mert az egyetem, meg a SportMalta nevű kormányszervezet rosszban vannak, mi meg ott állunk a kettő között. De négy éve épült kizárólag a kézilabdának egy fantasztikus sportcsarnok.
Egy a baj, sem öltöző, sem vécé nincs benne – toi-toi-t kell használnunk.
Szóval infrastrukturálisan kutyául állunk, de azért egész jó kondíciókkal tudjuk tovább bérelni a csapatoknak a csarnokokat.”
Azt mondta, nevesebb kéziseket nem tud mondani, de azért kézilabdázott Máltán olyan norvég és svéd srác, akik, miután hazamentek, hazájuk élvonalában szerepeltek. De játszott ott Plock-nevelésű lengyel, meg egy Primeira Ligából érkezett portugál játékos is.
„De például a vízilabda az teljesen más kaszt, ott van téli és nyári bajnokság, utóbbira pedig jönnek a világsztárok. Tavaly nyáron például Zalánki Gergő szerepelt itt.
Málta nem egy sportnemzet, itt inkább arra nevelik a gyerekeket, hogy tanuljanak. Különben is elég nehéz rávenni a gyerekeket a mai világban, hogy sportoljanak.
Így lett a szövetség operációs igazgatója
A strandkézilabdát kifejezetten kedveli, 2019-ben még úgy nyilatkozott a Times of Maltában, hogy a sportág ezen válfajában nagy lehetőségek rejlenek, hiszen jó az időjárás, sok a pálya, már csak népszerűsíteni kellene.
„Ha az eredményeket nézzük, akkor jól öregedett a nyilatkozatom. Hat éve még csak a Mediterrán Játékokig jutottunk, de aztán a Covid a rendkívül szigorú megszorításokkal betett nekünk. Nagyon sok embert elveszített a sportág, hiszen sokan nem tértek már vissza játszani. Gyakorlatilag a nulláról kellett újrakezdeni az egészet. Ahhoz képest viszont egész jól haladunk, tavaly ott voltunk az Európa-bajnokságon. Szerencsés is vagyok, mert 2023-ban bekerültem a szövetségbe, és sokkal jobban tudom képviselni a strandkézilabdát.”
Jelenleg ő az egyetlen külföldi, aki a szövetségben dolgozik, előtte 15 évig nem is fordult elő ilyen.
„Az egész úgy alakult, hogy az elnökváltással egy volt csapattársam került a szövetség élére, és megkeresett, hogy akkor dolgozzak vele operációs igazgatóként. Igent mondtam.
Az biztos, hogy a jövő évig maradok is, mert aláírt szerződésem van a 2027-es strandjátékokig, úgyhogy azt mindenképpen végig kell vinnem.
Grassroot és kapcsolatépítés
A máltai szövetség jóvoltából azért volt része komolyabb dolgokban is, az elmúlt időszakban több világversenyen is ott lehetett személyesen, és konferenciákon próbált kapcsolatot építeni, tapasztalatot gyűjteni.
„Szerencsésnek tartom magam, mert az utóbbi két évben az idei Eb volt a negyedik nagy kézilabdatornám, amelyen ott lehettem. Két éve ugyancsak az Európa-bajnokságon vettem részt, tavaly ott voltam a strandkézilabda-Eb-n, illetve a vb-n. Ezekre a szövetség küldött, mondván, többféle kultúrából belelátok, megnézem, hogy hol és miként kezelik a dolgokat. Az EHF grassroot-programja két éve inkább a gyerekkézilabdáról szólt. Volt egy előadás arról, Horvátországban hogyan kezdik el az ovis kézit. Ez nagyon tetszett, akkor beszéltem is velük, és most március végén mi is csinálunk majd egy ovis kéziedzőit a korábbi spanyol válogatott, olimpiai bronzérmes Carlos Prietóval.
Megpróbálom meghonosítani a horvát rendszert.
Az idei konferenciasorozat Svédországban már kicsit komolyabb témákat feszegetett, sokat foglalkozott a sportolók mentális felkészítésével, az egyenjogúság kérdésével (női szerepek és női vezetők). De nagyon érdekes előadásokat tartott a francia Montpellier, a portugál Sporting, a dán Skanderborg vagy a spanyol Granollers az akadémiai rendszereikről.
Olyan klasszisok vettek részt előadóként, mint Viran Morros, Carlos Prieto, a korábbi magyar szövetségi kapitány és Veszprém-edző Ljubomir Vranjes, no meg az itthonról is jól ismert Andrea Lekic és Katrine Lunde.
„Meglepő módon ezek az igazi sztárjátékosok végigülték az összes prezentációt, aktívan részt vettek minden eseményen, még az esti sörözéseken is, és teljesen elérhetőek voltak. Mindenben segítettek, mindenhez hozzászóltak, nyugodtan kérdezhetted őket bármiről. Ez egy nagyon jó kezdeményezés szerintem az EHF részéről, már most jelezték, hogy lesz ilyen a következő Eb-n is.”
Akit Lekic barátként üdvözölt
És bár egy kicsi, a sportágban jelentéktelen ország képviseletében volt ott, azért már többen felismerték.
„Persze, a kisebb szövetségekből – írek, angolok – már nagyon sokan ismernek, hála Istennek.
De például két éve találkoztam először Lekiccsel, és én magam is meglepődtem, hogy most szinte barátként üdvözölt, kérdezte, mi újság, mi a helyzet Máltán. Szóval emlékezett rám.
Az előadássorozaton magyar szakember nem lépett fel, egy előadás ugyan lett volna az önkéntes munkával kapcsolatban, de az is elmaradt betegség miatt. Süle azt mondta, az előző glassrooton voltak az MKSZ-től négyen is, de idén csak egy magyarral találkozott, aki a minisztérium és a kézilabda szövetség megbízásából érkezett.
„Sajnos magyarokat nem nagyon szoktam látni ilyen rendezvényeken, pedig mindig lehet tanulni mindenkitől. 13 éve nem élek otthon, nem látom a képzési rendszert, de, ha megnézzük a portugál kézilabdát, amely 10–15 éve még sehol sem volt,
akkor azért csak lehetne tanulni attól a Sporting-akadémiától, amely kinevelte a Costa testvéreket meg a fél válogatottat. Itt azért lehetne irányvonalakat vagy trükköket ellesni.
A magyar férfiválogatott a helyén van
Ami magát az Európa-bajnokságot illeti, azt mondta, miután sohasem volt klasszis játékos, itthon NB II-es középcsapatban védett, és csupán Máltán nyert háromszor bajnokságot, így kritizálni nem szeretne, mert nem lenne hiteles. De azért véleménye van.
„Szerintem ez egy nagyon jól sikerült, magas színvonalú Európa-bajnokság volt, amelyen szinte az összes mérkőzés szoros eredményt hozott. Ami érdekes, hogy még az elmúlt két évet nézve is rengeteget gyorsult a kézilabda. A játékosok még inkább gladiátorokká váltak, nekem kicsit el is vesztette a játékosságát. Sokkal inkább olyan, mint az NBA, csak a döntőt látva nem véletlenül használják otthon az űrkézilabda kifejezést. Ami nagyon tetszett, hogy a kis csapatok – Feröer, Portugália, de még Grúzia is – mennyire feljöttek a nagy csapatokra.”
Ami a magyar válogatottat illeti, úgy érzi, a csapat abszolút a helyén van a 4–10. pozíció között.
„Nem szeretnék se játékost, se edzőt kritizálni, de egy Európa-bajnokságot nem lehet végigjátszani 9–10 emberrel. Így csak csapágyasra járatják a kezdőcsapatot, és azok teljesen kipukkadnak a végére. Közben pedig a grassrooton is erről beszélgettünk, hogy az edzőkön ezen a szinten hatalmas a nyomás. Egy kapitány nem fog kísérletezni.”
Amit viszont nagyon üdítőnek lát a magyar kézilabdában, hogy egyre többen mennek ki külföldre, és éppen a 24.hu-n megjelent bő egy évvel ezelőtti Nagy Kornél-interjút emelte ki.
„Engem annyira megfogott, amit mondott, és ami az interjú címe is volt, hogy egy-két légiós évet receptre felírnék minden otthoni kézilabdázónak. Ez teljesen így van. Így tanulhatsz rengeteget, nem csak a kézilabdában, hanem az életben is, hogy miként boldogulj, ha egyedül vagy külföldön. Annyira jó látni, amikor a tehetségek azt érzik, nem akarnak az otthoni posványban lenni, kipróbálják magukat máshol.”
Reméli, hogyha az ő sztorija, amelyben rengeteg munka van/volt/lesz, akárcsak egyvalakit is motivál, hogy elérje a céljait vagy merjen nagyot álmodni, akkor már megérte elmesélnie.
Kezeljünk mindent a helyén!
Szerinte az utóbbi világversenyeken azért mindig kijött a lépés a magyar csapatnak, sokszor szerencséje volt, most viszont egyáltalán nem. Miközben Izlandtól egy góllal kaptunk ki, a svédekkel ikszeltünk, a horvátok ellen a hajráig jól tartottuk magunkat.
„Három hete a Fradi korábbi edzője, Allan Heine volt itt nálunk edzői tanfolyamon. Sokat beszélgettem vele, ő mondta azt,
hogy Magyarországon a sportkultúra el van torzulva. Ha nyersz, akkor te vagy az Isten, ha kikapsz, akkor meg te vagy a kutyaütő.
A legfontosabb, amit én ebben a helyi kultúrában megtanultam, hogy nyugi! Kezeljünk mindent a helyén!”
A sportot nem hagyta abba, van egy kedvenc dubaji csapata, amelyben szokott játszani, és amely minden évben jön Európába valamilyen tornára. „2021-ben voltam velük először Horvátországban, idén Liverpoolban leszünk majd. És, ami érdekesség: én sok edzővel dolgoztam együtt, de itt képzeljen el egy meleg olasz nőt, aki vezet egy félig arab, félig olasz csapatot! És mindenki issza a szavait, mindenki hallgat rá, mindenki tiszteli a gondolatait. Na, milyen aurája lehet a nőnek?!”
Infarktus meccs közben
A legsokkolóbb emlékéről is mesélt, azt sohasem felejti el, amikor egy bíró szívrohamot kapott.
„Mivel kicsi a közösség, ezért nem nagyon akadnak független bíróink. Van, aki nevesebb, hiszen az EHF-nél szokott a zsűriben ülni, de gyakorlatilag ennyi. Viszont akadt egy spanyol fickó, aki förtelmesen rossz bíró volt, ám, mivel függetlennek számított, minden hétvégére meghívtuk. Képzeljen el egy 37 éves, túlsúlyos, kopaszodó spanyolt, aki hét közben az íróasztal mögött ült, majd igazi hétvégi atlétaként levezetett három-három meccset” – emlékezett vissza.
A spanyol spori alig beszélt angolul, állandóan üvöltözött, de fújt rendületlenül. Ám az egyik hétvégén a második meccsét nem vállalta, mondván, rosszul van.
„Aztán már csak azt láttam, ott fekszik a zsűriasztal mögött kisbaba pózban. Akkor még nem kért orvost, de aztán később csak jelezte, hogy rosszul van. Jöttek a mentők, mentünk ki értük, hogy jó bejáraton tudjanak bejönni, de közben hívtak, hogy nagyon siessünk, mert a fickónak szívrohama van. Miután egyedül élt, én mentem vele a mentővel, és csak azt hajtogatta, »többet nem bíráskodok, soha többet nem bíráskodok.” A telefonjában egyetlen hozzátartozó nem volt megjelölve, így megkérdeztük, kit értesítsünk. Mondta, hogy a testvérét, aki ugyancsak nem szerepelt a telefonjában. Lediktálta a számot, de rosszul, így rossz embert értesítettünk… De nekem fel sem tűnt, hiszen a Whatsappon a másik férfi ugyanúgy nézett ki, simán lehetett volna a testvére. Végül utolértük valahogy az anyukáját, akiről kiderült, hogy demens, aztán végül apukájával tudtunk kommunikálni.
A vége az lett, hogy műteni kellett, olyan érelzáródása volt, hogy a dokik szerint húsz perce lehetett még hátra. Na, azóta nem láttuk, beváltotta az ígéretét, soha többet nem jött kézilabdameccsre.
Perre ment a kerekesszékes
A Monty Python egyik legendás jelenete is megelevenedett a szigetországban. Csak éppen nem féllábú színész jelentkezett a Tarzan-szerepre, hanem egy kerekesszékes fiú akart kézilabdázó lenni. Miután erre nem volt lehetősége, az édesanyja perre vitte a dolgot.
„A 15 éves srác lekéredzkedett edzeni az egyik csapathoz, és ott volt az egészségesek között. Nem tudni honnan, kitől, milyen irányból, de az anyukája azt a sugallatot kapta, hogy a fia játszhat is majd. Beszéltem az edzővel, aki tagadta, hogy valaha is olyat mondott volna, hogy játszhat a gyerek hivatalos meccsen, csupán annyit ígért, hogy majd rákérdez. Szegény gyerek kapus akart lenni, de bárhogy is, tök veszélyes: valaki ráesik, összetöri magát. És hát, ami kapura ment, többnyire gól volt.”
Hiába mondták az édesanyának, hogy ez az út nem járható, esetleg annyi, hogy leülhet a kispadra a gyerek statisztikát írni, nem érte be ennyivel.
Hivatalos bírói végzést kaptunk, elköltöttünk 6000 eurót ügyvédre, hogy bizonyítsuk az igazunkat, fel kellett vennünk a kapcsolatot az európai és a nemzetközi szövetséggel. Közben meg felerősödött ez a woke-hangulat, egész komoly gyűlöletcunamit kaptunk.
Aztán, amikor az anyuka végre belátta, hogy nem valósítható meg az álma, szépen elcsendesedett minden. Később hallottuk, hogy az anyuka ugyanezt megcsinálta a kosárlabda szövetséggel, majd az úszókkal is.”
The post „Épült egy fantasztikus sportcsarnok, de sem öltöző, sem vécé nincs benne” – kalandos kihívás Máltát felhelyezni a kézilabdatérképre first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
