Ján Kuciakot és menyasszonyát 2018 februárjában gyilkolták meg. Mire emlékeznek ma ebből Szlovákiában? Mennyire határozza meg mind a mai napig ez a bűncselekmény a szlovákiai közvéleményt?

Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása hosszú hónapokra felborzolta a kedélyeket Szlovákiában. Talán nem volt olyan szlovákiai lakos, aki ne hallott volna erről a tragikus és felfoghatatlan esetről. A szlovák és a külföldi média folyamatosan beszámolt róla, a nyilvánosság nagy figyelemmel kísérte az eseményeket és később a büntetőeljárást is a vádlottakkal (ez a mai napig folyamatban van, mivel a gyilkosság megrendelőjével kapcsolatban még nem született végleges döntés – a szerk.). Az egész országban megemlékezések és tömeges megmozdulások zajlottak, amelyek végül Robert Fico miniszterelnök lemondásához vezettek. Pozsonyban megalakult a Ján Kuciak Oknyomozó Központ, amely a mai napig működik, és ennek a civil szervezetnek a fő feladata Ján Kuciak örökségének és munkájának folytatása. Hazai és külföldi tényfeltáró projekteket valósít meg, újságírók védelmével foglalkozik, és részt vesz a tehetséges oknyomozó újságírók képzésében. Minden év februárjában nyilvános megemlékezések zajlanak országszerte.

Ezek az utóbbi időben inkább kormányellenes hangulatban zajlanak, hiszen időközben újra hatalomra került Robert Fico. Ön az egyik tanára volt a meggyilkolt újságírónak a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsésztudományi Karának Zsurnalisztika Tanszékén. Mennyi ideig és milyen témakörökben tanította Ján Kuciakot?

Ján Kuciak a tanszékünkön végezte egyetemi és doktori tanulmányait. A hároméves alapképzés és a kétéves mesterképzés során több ízben oktattam őt (például az esztétika, a regionális zsurnalisztika és a public relations tantárgyakra), tehát lehetőségem volt figyelemmel kísérni újságírói vénájának kibontakozását, fejlődését. A mesterdiploma megszerzése után doktoranduszként volt jelen a tanszékünk életében, és ez idő alatt ő maga is szerezhetett pedagógiai tapasztalatokat. A disszertációs munkájában az oknyomozó újságírás témájával foglalkozott, hiszen már az egyetemi tanulmányai alatt eldöntötte, hogy tényfeltárással szeretne foglalkozni és – ahogy hangoztatta – aktívan hozzájárulni egy jobb társadalom működéséhez.

Milyen ember volt Ján Kuciak? Kapott-e bíztatást a munkájához vagy inkább féltették őt?

Szerintem Ján jelleméből és tudásából fakadóan is hivatott volt a tényfeltáró újságírásra. Természeténél fogva kíváncsi volt, vágyott arra, hogy jobbá tegye a körülötte lévő világot, nem hiányzott belőle az egészséges céltudatosság, a kitartás és következetesség. Tudta, hogy ez a munka hivatás is egyben, amely elszántságot, türelmet igényel az igazság felkutatásának folyamatában, a kényes ügyek feltárásában, valamint a bizonyítékok összegyűjtésében és értékelésében. Emberként ugyanakkor nagyon művelt, barátságos, szerény, nyugodt fiatalember volt, aki az egyetemi előadások során is sokat kérdezett, véleményt nyilvánított.

Természetesen féltettük is, felhívtuk a figyelmét a lehetséges veszélyekre – a gyilkosságot nem feltételeztük, hiszen hasonló esetre még nem volt példa a szlovákiai újságírás történetében –, de tudtuk, hogy ebben a munkában találta meg igazán önmagát.

Egyszer azt mondta Kuciakról, hogy azért akart tenni, hogy a társadalom kevésbé legyen rossz vagy gonosz. Ön szerint sikerült-e ez neki?

Igen, úgy gondolom, hogy a viszonylag rövid újságírói pályafutása ellenére is sikerült neki. A feltárásai, amelyek nem egyszer a legmagasabb hatalmi pozíciókig vetettek, felhívták a figyelmet a tényfeltáró újságírásra, amely Szlovákiában és külföldön egyaránt sok magas rangú és befolyásos személynek szálka a szemében. Ezért is olyan gyakori, hogy az újságírók közvetlen fenyegetéseknek, különböző nyomásoknak vannak kitéve – és nemcsak ők, de sokszor a családjaik is. Ján Kuciaknak is köszönhetően több (de még mindig nem elég) figyelem terelődik a demokráciában elengedhetetlen szólásszabadságra, valamint az újságírók és forrásaik védelmére. És minden feltárt üggyel a társadalomban egy kicsit kevesebb a rossz és egy kicsit több a remény a változásra.

Naivitás lenne azonban azt feltételezni, hogy az igazságosság mindig győzedelmeskedik, és hogy a korrupcióval, hatalmi visszaélésekkel, lopásokkal, gyilkosságokkal és más bűncselekményekkel gyanúsítottak és vádoltak helyére nem lépnek mások. Ez egy folyamatos küzdelem, de Ján értelmet és fontosságot látott benne.

Egy alkalommal elmesélte, hogy lefotózta Kuciakot a családjával és a menyasszonyával együtt a doktori diploma átvétele után. Milyen érzés ma erre visszagondolni? Ezért is szólalt fel a tavalyi megemlékezésen, Ján és Martina halálának hetedik évfordulóján? Vagy volt politikai célja is ezzel?

Elsősorban Jánról szerettem volna megemlékezni, hiszen személyesen ismertem, évekig voltunk diák–tanár kapcsolatban, később pedig kollégák lettünk. A menyasszonya is a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen végzett. Amikor az a bizonyos fotó készült, a boldogság mámorában senki nem sejthette, hogy néhány hónap múlva egy erőszakos bűncselekmény vet véget két fiatal életének, terveinek, álmainak. Ez most is fájó emlék számomra.

Tanított is már Kuciak az egyetemen. Szerették őt a diákok? Három hónap alatt mennyire ismerték meg tanárként? Miként fogadták a diákok a halálhírét?

A doktori képzés befejezése után, újságírói munkája mellett, 2017 szeptemberétől kezdett nálunk oknyomozó újságírást tanítani. Ő maga jött az új tantárgy ötletével és tanszékünk örömmel adott teret ennek a kezdeményezésnek. A hallgatók nagy érdeklődéssel fogadták Ján előadásait és újságírói tapasztalatait, már doktoranduszként is rendkívül közkedvelt tanár volt. A 2018 februárjában bekövetkezett tragikus események nagyon megrázták a diákokat, ezért igyekeztünk minél többet beszélgetni velük a történtekről, gyertyás felvonulást szerveztünk Nyitrán, és a tanszékünk épülete előtt emlékhelyet alakítottunk ki, ahol a mai napig virágokat és mécseseket helyeznek el tanárok, diákok. A tanszék folyosóján faliújság emlékeztet Ján munkásságára. Ugyancsak a tanszékünkön jött létre a Ján Kuciak Könyvtár, amelynek létrehozásában az Egyesült Királyság pozsonyi nagykövetsége közreműködött, és ahol a hallgatók és tanárok számára a legújabb tényfeltáró újságírással foglalkozó szakirodalom áll rendelkezésre. Minden év februárjában megemlékező rendezvényeket szervezünk a tanszéken: beszélgetéseket, előadásokat, workshopokat meghívott vendégekkel. Nem felejtünk.

Visszaesett-e az érdeklődés az újságírói és médiaképzések iránt Kuciak meggyilkolása után?

Mi magunk is kíváncsiak voltunk, hogy ez a tragikus esemény hogyan befolyásolja a fiatalok zsurnalisztika iránti érdeklődését. Kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az érdeklődés nemhogy nem csökkent, de még nőtt is. A hallgatókkal továbbra is nyíltan és őszintén beszélünk az újságírói munkáról, annak pozitív és negatív oldalairól, valamint a gyakorlat során felmerülő potenciális veszélyekről. A képzésbe a szociálpszichológiai tantárgy is bekerült, melyet egy tapasztalt pszichológus vezet. Minden hallgató maga dönti el, hogy az újságírói munka melyik szegmensét választja – a politikát, a gazdaságot, a kultúrát, a sportot vagy éppen a tényfeltárást.

Ön részt vett tavaly ősszel egy egri médiakonferencián, ahol elmondta, hogy figyeli a szlovák és a magyar közszolgálati tévéket is. Mi a véleménye a két országban a média helyzetéről?

Úgy gondolom, hogy a helyzet Magyarországon és Szlovákiában nagyon hasonló. Robert Fico ismét miniszterelnök, és az aktuális kormány számos bel- és külpolitikai kérdésben követi a Fidesz és Orbán Viktor irányvonalát. A szlovák közszolgálati televízió és rádió új vezetésének hatalomra kerülésével egyre intenzívebben érzékelem (és nem csak én) az információk torzítására, a nézők, hallgatók manipulálására, féligazságok és álhírek terjesztésére, valamint az elfogult tájékoztatásra irányuló törekvéseket.

A helyzet még nem olyan kritikus, mint a magyar közszolgálati médiában, de ez nyilván csak idő kérdése.

Ön költőként, íróként és műfordítóként is tevékenykedik, és így a két ország, a két nép között is igyekszik kapcsolatot teremteni. Nemrégiben kapott díjat egy magyarból szlovákra fordított verseskötetért. Akkor azt mondta, sokan érdeklődnek Szlovákiában a magyar irodalom iránt. Ön fordította Madách Ember tragédiáját is szlovákra. Eszerint jobbak a kapcsolatok a két nép között, mint amit sokan hisznek?

Igen, egyértelműen. A magyar-szlovák kapcsolatokban felmerülő nézeteltérések, konfliktusok mindegyikét politikusok és politikai döntések szítják. Merem állítani, hogy a szlovákok és a magyarok többsége ezt jól tudja, és tisztában van azzal, hogy a két nemzet között sokkal erősebb kötelék van, mint gondolnánk, és sokkal több az, ami összeköt minket, mint ami elválaszt. Ezt próbálom erősíteni a műfordítói munkámmal is.

The post „A gyilkosságot nem feltételeztük, hiszen hasonló esetre még nem volt példa a szlovákiai újságírás történetében” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu