A hétköznapi emberek számára a drogok világát mindig övezte valami misztikum, amiben a kiszabadulás és a lázadás vágya keveredik az önpusztítással.

Legyen bármilyen taszító vagy hátborzongató, mégse bírjuk elkapni róla a tekintetünket, hisz nehéz elképzelni, miért kezd el valaki kábítószerezni, ha egyszer tudja, hogy onnantól pengeélen táncol. Ez hatványozottan érvényes a heroinra, amiről az a konszenzus, hogy már az egyszeri kipróbálás is képes élethosszig tartó függőségbe lökni a használóját.

Ebbe a világba nyitott ablakot Danny Boyle 1996-os, mára már igazi klasszikussá vált filmje, a Trainspotting, ami öt barát vergődését követi végig, ahogy a heroinfüggőségükkel párhuzamosan próbálnak funkcionálni a hétköznapokban, és több-kevesebb sikerrel élni az életüket. Inkább kevesebbel.

A film idén már kereken 30 éve rémisztgeti a tűfóbiásokat és kavarja fel a nézők gyomrát, az eltelt évtizedek alatt pedig nem inflálódott el sem az élvezhetősége, sem a hitelessége.

A method acting új szintje

A forgatókönyv alapjául szolgáló történet Irvine Welsh skót író tollából származik, aki valószínűleg a mű kidolgozásakor még nem sejtette, hogy az első regényéből a ‘90-es évek egyik legtöbbet emlegetett filmklasszikusa materializálódik majd. Azt viszont kevesen tudják, hogy a könyv és a film között a történet egyébként színházi előadásként is ment egy kört.

De ami felrakta a térképre magát a Trainspottingot és bizonyos szempontból Welsh-t is, az Boyle filmadaptációja, ami a megjelenéskor és azóta is hatalmas elismerésnek örvend – a Brit Filmintézet (BFI) a 20. század top 100 legjobb brit filmjét felsorakoztató listáján például előkelő 10. helyet foglal el. Sok más kultfilmhez hasonlóan a Trainspottingnak is készült második része 2017-ben, ami bár nem ér fel teljesen az eredetihez, azért nem is hoz szégyent rá, és alapvetően méltó folytatásként könyvelhető el, főleg, mert a legtöbb szereplő visszatér.

Az eredeti, 1996-os filmben az öt barátot,

• Mark Rentont Ewan McGregor,
• Daniel „Spud” Murphyt Ewen Bremner,
• Simon „Beteg Srác” Williamsont Jonny Lee Miller,
• Francis „Franco” Begbie-t Robert Carlyle,
• Thomas „Tommy” MacKenzie-t pedig Kevin McKidd alakítja.

A cím szerencsére sem a könyv, sem a film esetében nem kapott valami attól teljesen eltérő, giccses fordítást, így viszont magyarázatot kell keressünk arra, mi a francot jelent az, hogy Trainspotting. A regényben és a filmadaptációban is feltűnik helyszínként a vasútállomás, illetve az ahhoz köthető épületek, viszont a cím elsődleges jelentése ennél valamivel költőibb.

A trainspottingot, mint fogalmat arra a hobbira használják angol nyelvterületeken, amikor valaki szabadidejében – meglepő módon – vonatokat néz. Számon tartja az adott mozdonyok útvonalait, típusát, és különféle egyedi tulajdonságait.

Szubjektív, kinek milyen tevékenység okoz örömet, de az eredeti címadás szándéka, hogy a trainspotting mint hobbi „értelmetlenségét” párhuzamba állítsa a heroinfüggőség céltalanságával.

Bár a film legtöbb eleme tartotta az értékét, van egy azóta sokat kritizált szál: a 26 éves Renton összegabalyodik egy buliban Diane-nel (Kelly Macdonald), és másnap reggel derül ki számára, hogy a lány csak 15 éves, ettől pedig elszörnyed. Mivel jogilag Diane nem egyezhet bele kiskorúként egy szexuális kapcsolatba egy felnőttel, a kritikus hangok erre, és a kettejük közti egyenlőtlen erőviszonyokra irányulnak. A másik oldalról viszont az egész történet veleje, hogy a szereplők sorra hozzák a vállalhatatlannál vállalhatatlanabb döntéseket, emiatt pedig állandósult körülöttük a káosz, amibe a Diane-szál tökéletesen belepasszol.

Akárcsak a legtöbb adaptáció esetében, itt is vannak cselekménybeli eltérések a két mű közt. A filmből több karakter is kimaradt a könyvhöz képest, viszont az ő történeteiket összeolvasztották a főszereplőkével. Például a film egyik legszomorúbb szála – Tommy lecsúszása a függőségbe és az életének teljes tönkremenetele – a regényben eredetileg egy Matty Connell nevű karakter sorsa volt.

Felmerülhet a nézőben, hogy mégis hogyan ábrázolhat egy színész egy drogfüggőt annyira hitelesen, mint ahogy McGregor megformázta Mark Rentont, ugyanis az ő szenvedését és tisztulását követhetjük végig a legrészletesebben a film során. Lázálomszerű képek érzékeltetik, ahogy próbál egyedül lejönni a kábítószerről, vagy belesüpped a szőnyegbe, mikor túladagolja magát, és azt is, amikor görcsbe rándulva izzad az elvonási tünetektől a gyerekkori szobájába zárva.

McGregor a háttérinfók alapján is nem kis munkát rakott a karakter megformálásába. Az egy dolog, hogy több, a crackről és a heroinról szóló könyvet is kiolvasott a forgatás előtt, ezen felül már gyógyult függőktől vett leckét, hogyan is kell valójában „megfőzni” egy adag heroint egy kanál és egy öngyújtó segítségével, és milyen előkészületek szükségesek ahhoz, hogy az ember be is szúrja magának.

Sőt, McGregor annyira elkötelezett volt a szerep iránt, hogy még azt is fontolgatta, ténylegesen kipróbálja a heroint, hogy első kézből is megtapasztalja a valós élményt.

Végül elvetette az ötletet, a bölcs döntésért pedig feltételezhetően utólag már hálás a fiatalkori énjének. Azóta sikferfilmek sorában játszott, melynek során megformált Jedi-lovagot, szimpatikus kisembert és bajba jutott szellemírót is, de természetesen a Trainspotting előkelő helyen szerepelt a színész legjobb filmjeit összegyűjtő születésnapi toplistánkon.

Válaszd az életet

A cselekményben és a karakterek viszonyában meghúzódik egy nagyon fontos, és relatíve keveset szerepeltetett jelenség: a baráti társaság, akiket az fűz össze, hogy együtt drogoznak. Ugyanis Renton és a többiek közt bár van valamiféle szimpátia és szeretet – az abszolút agresszív, pszichopata Begbie kivételével –, a heroin iránti sóvárgás és a folyamatos szerhasználatból fakadó teljes közöny mindenre rányomja a bélyegét.

Tommy említett lecsúszása is pontosan azért ennyire szomorú, mert ötük közül ő az egyetlen, aki egyébként a történet kezdetekor még összeszedett életet él. Míg Renton, Spud, és Beteg Srác heroinfüggőségtől szenvednek, Begbie pedig – bár klasszikus értelemben vett drogokat nem használ – kemény alkoholista, addig a film első felében Tommynak van munkája, egy szép lakása, barátnője, focizik, és abszolút szeretettel és érdeklődéssel viszonyul a barátaihoz.

Miután a barátnője, Lizzy (Pauline Lynch) kidobja közvetetten Rentonnak köszönhetően, Tommy teljesen lecsúszik a függőség legmélyére, ami rövid idő alatt végez is vele, így bár ő indult a legjobb esélyekkel, ő az összes szereplő közül az egyetlen, akit eltemetnek.

Renton végigküszködi a történetet, hogy kigyógyuljon a függőségéből, és új életet is kezd Londonban, amit Beteg Srác és Begbie abban a pillanatban szétrombol, hogy újra kapcsolatba lépnek vele. Az ő próbálkozásain keresztül viszont érdekes képet kapunk az úgynevezett polgári életről is, amit Renton ikonikus „válaszd az életet” monológja alapján úgy ismerünk meg, mint a teljes behódolást a kapitalista hétköznapoknak, ahol az ember pusztán azért marad produktív tagja a társadalomnak, hogy a saját fejlődésének és szabadságának hiányát pénzköltéssel helyettesítse. Ez a kép pedig majdnem, hogy apatikusabb és nihilistább, mint amikor Renton és a többiek opioid-ködben fetrengenek egy mocskos szobában.

Ahogy maga Renton mondja,

Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert, válaszd a rohadt nagy tévét. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD-lejátszókat és elemes konzervnyitókat. Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást, válaszd a fix kamatozású jelzálogkölcsönt, válassz első otthont, válaszd meg a barátaidat!

Viszont hiába ismételgeti ennyiszer a „válaszd” szót az oly sokszor idézett monológban, az egész gondolatmenet azt sugallja, hogy szerinte igazából nincs szabad akarat ezen a téren. Ezt kell választani, és ha valaki nem így tesz, vagy a biztos pusztulás vár rá, vagy a társadalom rántja vissza a szakadékból és kiválasztja helyette az életet, amiben vagy képes önmagát megvalósítani, vagy termékekkel és ideákkal körülvéve tengeti a hétköznapokat, mint fogaskerék a kapitalista gépezetben.

The post 30 éves a Trainspotting, aminek kedvéért Ewan McGregor még a heroint is majdnem kipróbálta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu