Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Megtalálta a rendőrség az eltűntként keresett Egressy Mátyás holttestét. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A BRFK a név nélkül kiadott közleményében azt írta, hogy holttestet találtak február 21-én délután a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre.

Hétfőre minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a január 17-e óta eltűntként keresett 18 éves fiút találták meg. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával folytatja a körülmények vizsgálatát.

A 18 éves fiú január 17-én hajnalban tűnt el, amikor hazaindult az Ötkert nevű szórakozóhelyről, és azóta sem akadtak a nyomára a hatóságok. Egressy Mátyás eltűnésének körülményeivel kapcsolatban számos információ megjelent. Voltak, akik még térképet is készítettek arról, milyen útvonalon közlekedhetett Mátyás a belvárosi buli után. A fiatalember édesapja azt mondta, hogy a fiú, miután elhagyta a szórakozóhelyet, a Március 15. téren felszállt az éjszakai buszra, amellyel hazajuthatott volna XI. kerületi otthonába, ehhez Kelenföldön kellett volna leszállnia.

Szerinte kipakolhatták a gyermeke zsebeit, mert a telefonja ott jelzett utoljára. Hajnali 4 óra körül az Örs vezér terén szállították le a buszról. Ezt követően viszont állítólag HÉV-vel kiment Csömörre, majd visszajött, és a Lánchídon kötött ki. Egy dunai hajó kamerája rögzítette, amikor egy test a Lánchídról a Dunába zuhant, és a fiú kulcscsomóját is megtalálták a hídon. Mátyás családja kiadott egy közleményt, melyben úgy fogalmaztak: „a Lánchídról leesett személy nagy valószínűséggel a Matyi személye”.

A rendőrség most találta meg az eltűntként keresett fiú holttestét.

The post Megtalálták Egressy Mátyás holttestét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest