Letartóztattak egy férfit Salt Lake Cityben, miután egy baltával a kezében behatolt egy nő otthonába az éjjel kellős közepén. A 34 éves Chadwell Clement Smith azt állította, csak távolról csodálni akarta a nőt. Betörés, emberrablás, kábítószer birtoklása és veszélyes fegyver tiltott birtoklásának gyanújával tartóztatták le – számolt be róla a helyi Fox13.
A rendőrségi jelentés szerint az idős nő éjjel kettő körül felébredt, gondolta, kiengedi a kutyát, és ő is elmegy a mosdóba. Miközben a dolgát végezte, arra lett figyelmes, hogy valaki „hellót” köszön a bejárati ajtójából, amit résnyire nyitva hagyott, miután a kutyát kiengedte.
Mikor kilépett a fürdőszobából a nő, meglátta a lakásban Smith-t, egyik kezében a fejszével. A másikban egy kés volt, amit letett a hűtőszekrény tetejére.
A férfi aztán odalépett, megölelte, majd megkérte, üljön le, és elkezdte simogatni a lábát és a lábfejeit a nagyon riadt nőnek. Azt mondta neki, hogy fél éve „figyeli és szereti”, és randira akarja hívni.
Aztán egy idő után Smith fogta magát, bement a fürdőbe és lezuhanyozott.
Azt hitte, eljött az ő ideje
Mikor a rendőrök kiérkeztek, a férfit a nő ágyán találtták félmeztelenül.
Smith elmondta, hogy mikor nyitva találta az ajtót, belépett, mert úgy vélte, „eljött az ő ideje”, és azt is elismerte, hónapok óta figyelte áldozatát. A fejszét és a kést védekezésül vitte magával.
A 34 éves férfit a Salt Lake megyei börtönben tartják fogva, óvadék ellenében sem szabadulhat az őrizetből.
The post Fejszével a kezében belopózott a nőhöz, hogy randira hívja first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





