Firenze önkormányzata bejelentette: április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését, hogy így védje a gyalogosok biztonságát, valamint kezelje a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt kialakuló káoszt – írja az MTI.
A városvezetés közleménye szerint a tiltást az olaszországi KRESZ szigorítása is szükségessé teszi, az ugyanis már 2025-tól kötelezővé tette a sisakviselést a rollerhasználók számára, ezt pedig a bérlést üzemeltetők a mai napig nem tartják tiszteletben.
A városvezetés szerint a problémát a sokszor járdán való közlekedés, illetve a vadparkolás jelenti, hiszen az emberek ott hagyják a járműveket, ahol éppen kedvük tartja. A tervezett szabályozás ellen a Firenzében rollerhálózatot kiépítő cégek fellebbezéssel éltek, ezt a közigazgatási bíróság azonban elvetette.
Firenze ezzel Párizs, Madrid és Prága példáját követi, hiszen a francia fővárosban 2023-ban, Madridban egy évvel később, Prágában pedig idén januártól tiltották be a Magyarországon is egyre több balesetet okozó e-rollereket.
A sort nemsokára Torino folytathatja, ahol a vakok és gyengénlátók helyi szövetsége szorgalmazta a betiltást, ehelyett egyelőre azonban csak szigorították a rollerek működtetését: a vállalatoknak még több parkolóhelyet kell kiépítenie, egyes városrészekben pedig csökkentették a maximális elérhető sebességet.
Rómában is egyre erősödnek a roller-ellenes felhangok, hiszen februárban egy hónapos teljes leállásra ítélték volna a legnagyobb szolgáltatót, az azonban bírósághoz fordult, így halasztást kapott.
A kétkerekű elektromos járművek bérlésével foglalkozó vállalatok adatai szerint Olaszországban jelenleg közel negyvenezer rollert lehet bérelni, számuk 2022 óta azonban csökkent, hiszen számuk akkor elérte az 50 ezret. A kapacitáscsökkenést a kötelező sisakviselés, illetve a közlekedési szabályok szigorítása okozta, a március végétől kötelező rendszám, illetve biztosításkötés pedig tovább alakíthatja az egyébként is érzékeny piacot.
The post Firenzében áprilistól tilos elektromos rollert bérelni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





