Megvádolták a Révész Zsuzsát 45 szúrással kivégző fiatalt, maximum húsz évet kaphat

Minősített emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt az Sz. Tamást, aki 45 szúrással meggyilkolta Révész Zsuzsát, az RTL volt kommunikációs vezetőjét. A brutális emberöléssel gyanúsított fiatal focista az 51 éves áldozat lányának a volt barátja.

A vádirat szerint Sz. Tamás és a párja még nem volt tizennyolc éves, amikor összejöttek egymással. A párkapcsolatuk során rendszeres veszekedtek és többször szakítottak, majd kibékültek.

Parókát és női ruhákat vett a vérfürdő előtt

2024 október 31-én a német-holland határ melletti Wegberg városába utaztak Amszterdamból, ahol a Benelux államokban focizó fiatal szálláshelye volt. A szálláson annyira összevesztek, hogy szakítottak egymással. Ekkor a lány felhívta az édesanyját, Révész Zsuzsát, hogy vigye őt haza. Sz. Tamás ekkor megverte a kiskorú barátnőjét. Révész Zsuzsa a férjével együtt elment a lányáért és gépkocsival hazajöttek.

Sz. Tamás hazarepült, majd 2024. november 2-án azt mondta családjának, hogy Visegrádra utazik pár napra. Ehelyett azonban, magához vett egy kést, és letargikus állapotban Budapestre ment. Két szobát is kibérelt, majd az egyikben megszállt.A fővárosban női ruhákat, parókát és egy széles karimájú női kalapot vett, s azokat a szállásán tartotta. Napközben járt a volt barátnője és édesanyja otthonánál, ahova a kora esti órákban visszatért.

45 szúrással végzett a tévéssel

Ekkor magával vitte a kést, és a bejárathoz közeli fás-bokros részen várakozott. Az volt a célja, hogy vagy a volt barátnőjét vagy annak anyját megöli. Zsuzsa épp akkor ért haza a rendőrségről, ahol feljelentette a vádlottat a külföldön történtek miatt. Amikor a lesben álló fiatal meglátta őt, akkor a garázsbejáróhoz futott, majd rátámadt az autóban ülő tévésre.. A támadó gyakorlatilag szétkaszabolta az áldozatát.

Sz. Tamás ezután elmenekült, az okmányait eldobta, a kést pedig egy bozótba rejtette az I. kerületben. A rendőrség azonosította az elkövetőt és nagy erőkkel kezdte keresni, majd másnap, Kisteleken fogták el.

Sz. Tamás azt állította, hogy csak az első hat szúrásra emlékszik

Sz. Tamás a vallomásában azt állította, hogy a tévés elkezdett kiabálni vele, hogy menjen el és nem találkozhat a lányával. Állítása szerint a vitatkozás közben egymáshoz értek és amikor a tévés meglökte őt, akkor kiesett a kés a pulcsijából. Állítása szerint mindketten utána nyúltak, de ő volt a gyorsabb és reflexből hason szúrta a nőt. Elmondása szerint a nő ekkor beesett a kocsiba és elkezdett sikítani. Ez kiváltott belőle egy triggert, ami azt okozta, hogy még 44-szer megszúrta. Sz. Tamás azt állította, hogy csak az első hat szúrásra emlékszik ezek közül.

A férfit előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt állítják bíróság elé. Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfire nem lehet életfogytig tartó fegyházbüntetést kérni, mert még nem volt húsz éves a bűncselekmény elkövetésekor. Az ügyészség határozott időtartamú fegyházbüntetést kért az elkövetőre. Mivel ez a bűncselekmény az esetében 10-20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, az azt jelenti, hogy húsz év fegyházat kaphat maximum.

The post Megvádolták a Révész Zsuzsát 45 szúrással kivégző fiatalt, maximum húsz évet kaphat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest