Vitézy: Egyik napról a másikra kirúgták csaknem a teljes belső ellenőrzést a Budapesti Közműveknél

Egyik napról a másikra kirúgták jóformán a teljes belső ellenőrzést a főváros egyik legnagyobb cégénél, a Budapesti Közműveknél – közölte Vitézy Dávid kedd reggel Facebook-oldalán. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a posztban úgy fogalmazott:

nincs semmilyen garancia, hogy a megkezdett ellenőrzések folytatódnak.

Kiszervezés külső cégnek

Vitézy szerint a felügyelőbizottságban a városháza alkalmazottjai „nemrég azonnali hatállyal gyakorlatilag megszüntették a teljes belső ellenőrzési osztályt, a feladatot külső cégnek szervezték ki, súlyosan veszélyeztetve ezzel a folyamatban lévő vizsgálatokat”.

Joggal feltételezhetjük, hogy a művelet célja valaminek az eltussolása volt, hiszen, amikor bizottsági ülésen rákérdeztem az okokra, sem a városvezetés, sem a cég nem tudott semmilyen magyarázatot adni a döntésre

– fogalmazott a politikus.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a Fővárosi Önkormányzatot, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó
Mártha Imre: Már tolonganak a bankok, boldogan megfinanszíroznák Rákosrendezőt

A Rákosrendezőn elővásárlási joggal rendelkező fővárosi cég vezetője a Dellában elárulta: a politikai hercehurcától függetlenül a bankok megszimatolták az üzleti lehetőséget.

The post Vitézy: Egyik napról a másikra kirúgták csaknem a teljes belső ellenőrzést a Budapesti Közműveknél first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest