Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat

Januárban munkabeszüntetéssel fenyegetett a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), miután elakadtak a sztrájktárgyalások a kormánnyal. Az érdekvédők azt sérelmezték, hogy a szakdolgozók második éve nem kaptak béremelést.

Ezt követően egyeztetések kezdődtek a FESZ és az egészségügyi államtitkárság között. Az érdekképviselettől most elárulták, hogy a 2026 és 2030 közötti időszakra milyen béremelési javaslatokat fogalmaztak meg, nem csak az ápolók számára. Emellett az orvosok és a műszaki-gazdasági területen dolgozók bérkorrekcióját is szorgalmazzák – olvasható a portálon.

Egy olyan bérpályát vázolt fel a szakszervezet, amely nem egyszeri korrekciót, hanem több évre előre rögzített, strukturális bérrendezést jelentene.

A szakszervezet minden dolgozói csoport számára éves, előretervezhető béremelést kér. Minimum az infláció mértékét követő korrekciót tartanak elfogadhatónak, de, ha a nemzetgazdasági átlagbérek gyorsabban nőnek, akkor az egészségügyben is ehhez kellene igazítani az emelést.

Ez lényegében egy relatív bérpozíció-megőrző mechanizmus lenne, amely megakadályozná, hogy az ágazat újra leszakadjon.

A 2026-os évre már konkrét számokat is letettek az asztalra:

  • a szakdolgozók esetében 20 százalékos béremelést javasolnak,
  • a műszaki-gazdasági területen dolgozóknál 15 százalékos korrekciót, míg
  • a rezidenseknél legalább 10 százalékos növelést tartanak indokoltnak.

Emellett az orvosi bértábla korrekcióját is szorgalmazzák, különös tekintettel a fiatal orvosokra.

A FESZ javaslatcsomagjának egyik legmarkánsabb eleme a bérarányok újraszabályozása.

Céljuk, hogy a szakdolgozói bérek érjék el legalább az orvosi bérek 45 százalékát, majd 2030-ra az 50 százalékát.

A javaslatcsomag filozófiája az alapbérek megerősítése. A FESZ szerint a jelenlegi struktúra túlzottan támaszkodik a túlórára és a pótlékokra, ami hosszú távon fenntarthatatlan.

The post Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest