Hamarosan felrobbanhat ez a hatalmas csillag

Váratlanul megváltozott a színe az egyik legnagyobb ismert csillagnak, majd fényessége is alábbhagyott. Egy új tanulmány szerzői szerint a jelenség arra utalhat, hogy az égitest hamarosan elpusztulhat.

A WOH G64 jelű objektum mintegy 160 ezer fényévre helyezkedik el tőlünk, a Nagy Magellán-felhő nevű törpegalaxisban. A vörös óriások kategóriájába tartozik, és galaxisa egyik legnagyobb csillaga lehet, átmérője 2000-szer nagyobb, mint a Napé.

2013 és 2014 között a csillagászok valami érdekesre figyeltek fel vele kapcsolatban: színe vörösről sárgára váltott, ami azt jelenti, hogy megemelkedhetett a hőmérséklete. 2025-ben pedig hirtelen elhalványult, mindezek alapján a szakértők lehetségesnek vélik, hogy pusztulása hamarosan esedékes lehet – írja az IFLScience. Erre utal az is, hogy korábban az égitest körül észleltek egy tojás alakú képződményt, amely a csillag ledobott külső rétegéből alakulhatott ki.

Egyelőre azonban kérdéses, hogy ez a folyamat szupernóva-robbanással jár-e majd, vagy esetleg a csillag anélkül fekete lyukká alakul. Előbbi esetben a szupernóva akár szabad szemmel is láthatóvá válhat, ilyesmire utoljára 1987-ben volt példa.

További érdekességekért a világűrből tekintse meg alábbi cikkeinket is:

The post Hamarosan felrobbanhat ez a hatalmas csillag first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest