Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző

Hétfőn megjelent egy hír a magyar Eurosport oldalán, amely szerint megtörtént a gyanúsítás egy ügyben, amelyben kiskorú veszélyeztetése merült fel a magyar műkorcsolyában. A lap további konkrétumokat nem árult el, csak azt, hogy egy 2023 őszén nyilvánosságot kapott esetről van szó.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 novemberében egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A gyanúsítás ellen a gyanúsított panasszal élt. Az ügy iratait és a gyanúsítás elleni panaszt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség megvizsgálta, és a panaszt mint alaptalant elutasította

– írta a Fővárosi Főügyészség az Eurosportnak válaszul, amit azzal zártak, hogy a nyomozás vizsgálati szakban folyamatban van, így további tájékoztatást nem áll módjukban adni az eljárás érdekeire tekintettel.

A Válasz Online egy nappal később arról ír, saját értesüléseire hivatkozva, hogy Gór-Sebestyén Júliáról van szó.

Betegen versenyeztetés, megalázás

A 24.hu-n 2023 februárjában írtunk először arról, hogy több szülő megkereste a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget (MOKSZ) a sportolóként Európa-bajnok, majd edzőként dolgozó Sebestyén Júlia módszerei és emberi magatartása miatt: rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy elcsattant pofonról, megszégyenítő kivételezésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról, elhanyagolásról számoltak be. Sebestyén Júlia tagadta az ellene felhozott vádakat, ugyanakkor az azt megelőző években több versenyzője is elhagyta.

A szövetség sokáig nem reagált érdemben, majd a fegyelmi eljárás 2023. május 4-i megindítása előtt előtt egy nappal lecserélte a 2017 óta használt fegyelmi szabályzatát egy újra, amelyben az addig hároméves elévülési időt egy évre módosította. A MOKSZ aztán 2023 őszén arra hivatkozva szüntette meg az eljárást Sebestyén Júlia ügyében, hogy „a bejelentésekben megjelölt és a szakvéleményben részletezett időpontok kizárják az esetek Etikai és Fegyelmi Bizottság általi kivizsgálásának lehetőségét a vélt fegyelmi vétségek elévülésére figyelemmel”.

A szövetség ugyanakkor bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál, amit a BRFK feljelentésként értékelt, és az alapján 2023. október 31-én kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Miközben zajlott az ügy, Sebestyén Júlia a Ferencváros több mint 40 év után újrainduló műkorcsolya-szakosztályának vezetője lett, a mai napig az, így például ő értékelte nemrég a Pavlova Maria, Alexei Sviatchenko műkorcsolyapáros olimpiai negyedik helyét is.

The post Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest