Ismét van áramszolgáltatás a Magyar Evangéliumi Testvérközösség békásmegyeri gyülekezetének templomában és a parókián – közölte a Magyar Hang megkeresésére a Magyar Evangéliumi Testvérközösség.
A békásmegyeri parókiában és a Megbékélés Háza Templomban múlt hét csütörtök délelőtt szüntette meg a szolgáltató az áramszolgáltatást, figyelmeztetés nélkül. Iványi Gábor szerint az MVM így állt bosszút rajta azért, mert a február 9-i tárgyalásán azt mondta: a NAV ellenőreinek nem a Dankó utcában, hanem a Karmelitában kellene vizsgálódni. A lelkész azért lett vádlott, mert az ügyészség szerint 2022-en erőszakkal jutott be az egyház Dankó utcai épületébe.
Vajay Zsófia, az egyház szóvivője a Magyar Hangnak kedden azt mondta: a békásmegyeri ingatlan esetében sikerült egy új szolgáltatóval megegyezni és újra van áram.
A lap azt is írja, más, az egyház fenntartásában lévő intézményeket – összesen 21 további ingatlant –, azonban továbbra is fenyegeti az áramszolgáltatás leállítása. Van olyan helyszín is, ahol nem is volt tartozás – a parókia is ezen ingatlanok közé tartozott –, vagy csak minimális mértékű. A MET munkatársai dolgoznak a helyzet megoldásán. Van, ahol haladékot kaptak a tartozások törlesztésére és van, ahol új szolgáltatóval kell tárgyalniuk.
Kedden derült ki, hogy egy orosz szervezet indított lejárató kampányt Iványi Gábor ellen.
The post Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





