Veszélyesanyag‑kezelés: felfüggesztették a sóskúti oldószer-újrahasznosító engedélyét

A Pest Vármegyei Kormányhivatal felfüggesztette a Sóskúton működő Dongwha Electrolyte Hungary Kft. veszélyesanyag‑kezelési tevékenységét, erről a település vezetése adott ki közleményt – szúrta ki a 444.hu. A községi önkormányzat tájékoztatása szerint a kormányhivatal az üzemeltetőt több intézkedések megtételére is kötelezte.

Ez alapján a dél-koreai cégnek:

  • Biztosítani kell a beépített vízalapú oltóberendezés megfelelő működését, és ezt igazolnia kell a kormányhivatal illetékes főosztályának.
  • A Telephelyen egyidejűleg jelen lévő veszélyes anyagok mennyisége nem haladhatja meg a jogszabály által előírt alsó küszöbérték egynegyedét.

Az önkormányzat a közleménye szerint „továbbra is kiemelten fontosnak tartja a lakosság biztonságát és a jogszabályok maradéktalan betartását”.

A cég januárban kapta meg – a helyi tiltakozások ellenére – a működési engedélyt, amely értelmében akár 2035 novemberéig is üzemeltetheti a község mellett az NMP (N‑metil‑2‑pirrolidont) nevű oldószert újrahasznosító üzemét. A HVG-nek akkor Mészáros József polgármester azt mondta, hogy a helyiek továbbra is ellenzik a gyár működését, mert az akkumulátorgyártásban is használt NMP-nek bizonyítottan van magzatkárosító hatása.

The post Veszélyesanyag‑kezelés: felfüggesztették a sóskúti oldószer-újrahasznosító engedélyét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest