A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 ezer forint összegű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatás kifizetésére a márciusi munkabérrel együtt, április elején kerül sor – adta hírül az autopro.hu.
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár immár negyedik egymást követő évben részesíti munkavállalóit közvetlenül a vállalat pénzügyi sikeréből, ezzel is megköszönve a tavalyi év során nyújtott kiemelkedő teljesítményüket, közölte a cég.
A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az eredményrészesedés mértékét több tényező alapján határozták meg. A kulcsfontosságú mutatók mindegyike pozitív irányba alakította a kifizetendő összeg alakulását.
A kifizetés összege egy előzetes, a 2025-ös konszernszintű eredmények alapján meghatározott, becsült összeg, amelyet a Mercedes-Benz AG tett közzé. A járműipar nehéz helyzetét tükrözi, hogy az idei bónusz mértéke jelentősen elmarad a 2024-es bruttó 1,1 millió forintos kifizetéstől.
Kétéves bérmegállapodást kötöttek
A Mercedes-Benz és a szakszervezetek között létrejött bérmegállapodás értelmében a munkavállalók 2026-ban – a javadalmazási csoportjuktól függően – legalább 5 százalékos kollektív alapbéremelésben részesülnek. 2027-ben további, legalább 4 százalékos emelés kerül bevezetésre.
Emellett bevezetésre került a SZÉP‑kártyás cafeteria‑juttatás.
A meglévő juttatási elemek mellett a vállalat a következő két évben további kettő, egyszeri kifizetést biztosít munkavállalói számára. A kifizetést azoknak a dolgozóknak nyújtja a cég, akik a három-, illetve kétműszakos foglalkoztatás helyett jelenleg csak egy műszakban dolgoznak a kecskeméti üzemben zajló átalakítások miatt. A munkáltató célja, hogy a műszakcsökkentés miatt kieső műszakpótlékokat valamilyen mértékben kompenzálja a dolgozóknak – mondta lapunknak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
Hangsúlyozta, hogy a vállalatnál sikerült megőrizni a meglévő cafeteria-elemeket, köztük a vakációs juttatást és a karácsonyi juttatást.
Nem az Audi az irányadó
László Zoltán azt is kiemelte, hogy a Vasas működési területén a 2026-ra kötött megállapodások jellemzően 5–7 százalékos béremeléssel zárultak, legalábbis azoknál a cégeknél, ahol 2025 végén vagy az idei év elején már lezárultak a tárgyalások. Több helyen 9 százalékos béremelést is ki tudtak harcolni. A szakszervezet számára a garantált bérminimum idei 7 százalékos növekménye az irányadó, amelyet minden munkáltatónál igyekeznek megközelíteni az alapbérek emelésénél.
Az Audi Hungaria az idei bértárgyalások első fordulóján nullaszázalékos béremelést ajánlott a szakszervezeteknek. A Vasas-alelnök szerint ez a szerény ajánlás korántsem általános a magyar járműiparban, inkább kivételnek nevezhető. Érdemes hozzátenni, hogy az Audinál a fizetések a legmagasabbak között vannak az iparágban, így a többi cégnél jellemzően alacsonyabb bérszintekről indulnak a tárgyalások.
The post Bérmegállapodás és extra pénzeső a kecskeméti Mercedesnél first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





