Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen

A reméltnél rosszabb jegyet kapott fizikából, ezért kiugrott az első emeleti ablakból egy 13 éves tanuló a Beszterce-Naszód megyei Telcsen.

Az eset kedden délelőtt, a tanórák közötti szünetben történt, írja a maszol.ro a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva.

Telcs településen egy diák kiesett az emeletről és megsérült. A helyszínre kiérkező (…) rendőrök egy helyi 13 évest azonosítottak, és az elsődleges vizsgálatok szerint az iskolája első emeletéről esett le

– írja a rendőrség. A helyszínre rohammentő érkezett, a gyerek eszméleténél volt, ágyéki sérüléssel és lábtörés gyanújával vették át, majd a besztervei sürgősségi kórházba szállították.

Az intézmény igazgatója szerint a fiú a vártnál rosszabb jegy miatt ugorhatott.

Amikor megkérdezték tőle, miért tette, azt válaszolta, hogy »az élet nehéz”. A magyarázat több irányba mutatott: megpróbált jobb jegyet szerezni fizikából, azt hiszem, de a vártnál rosszabbat kapott, és úgy érezte, minden hiábavaló, az élet nagyon nehéz. Nem is próbáltam túl sok részletet megtudni, mert még soha nem kerültem ilyen helyzetbe, és annyira megijedtem, hogy nem tudtam, helyes-e belemenni a részletekbe

– mondta. Az érintett diák jól tanult, korábban nem volt vele gond.

Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, a hatóságok vizsgálják az eset pontos körülményeit.

The post Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest