Orbán Viktor szerdától elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. A kormányfő előzőleg a nemzetbiztonsági szolgálatok beszámolói alapján azt állította, hogy
Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
Korábban több külügyi, biztonságpolitikai szakértő alaptalannak nevezte a kormányfő kijelentését, jelezve: Ukrajnának nem állna érdekében egy ilyen támadás. Szerintük a bejelentés nem más, mint a választás előtti politikai hangulatkeltés.
A Vidéki prókátor jogi szempontból is vizsgálta a kormányfő szavait. A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd közöségi oldalán három megjegyzést fűzött az Orbán Viktor által elrendelt „katonásdihoz”.
A Btk.-t idézte Orbán Viktornak
Közöségi oldalán az Orbán Viktor szavai kapcsán felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna eddig nem követett el semmilyen akciót magyar létesítmények ellen, ezért a „további” kifejezés használata a kormányfő részéről tudatos hazugság.
Úgy vélte: ha bárki (beleértve az ukránokat is) bármit elkövetne magyar létesítmény, magyar polgárok ellen, azt biztos Orbán Viktor érdekében tenné, egy ilyen akcióból csak ő profitálna.
Közveszéllyel fenyegetés
Végül idézte, mit ír a Büntető Törvénykönyv, ha valaki valaki nagy nyilvánosság előtt olyan valótlanságot állít, ami alkalmas a köznyugalom megzavarására.
Btk. 338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.
Ez a törvényhely a politikusokra is vonatkozik – tette hozzá az ügyvéd. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán felszólította miniszterelnököt, hagyjon fel a félelemkeltéssel.
The post A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





