Áprilisban nyugdíjba küldjük a kamu-kutatókat! – írta Szentkirályi Alexandra csütörtökön Facebook-oldalán. A budapesti Fidesz elnöke úgy fogalmazott:
miközben több baloldali elemző is arról ír vagy közöl fiktív eredményeket, hogy a baloldal vezet, a kiszivárgott belső mérések magukért beszélnek. Hann Endre és Török Gábor zavaros értekezései jól láthatóan kizárólag a választók befolyásolására törekednek.
Szentkirályi Alexandra egy videót is közzétett, amelyben már azt mondta: „Remélem, hogy Hann Bandi bácsi pedig elmegy végre nyugdíjba, oda, ahova való, a kamu közvéleménykutatásaival együtt”.
„A legjobb humorista”
Emlékeztetőül: Orbán Viktor szerdán a „legjobb humoristának” nevezte Hann Endrét, miután az általa vezetett Medián legújabb felmérése szerint a választani tudó biztos szavazóknál a Tisza 55, a Fidesz 35 százalékon áll. (Ahogy egyébként arra számítani lehetett, nem sokkal később megjelent egy Nézőpont felmérés, amely a Mediánnal szemben Fidesz-vezetést mért.)
Orbán Viktor bejegyzése kapcsán Török Gábor ezt írta: „Emlékszik valaki arra, hogy Orbán Viktor valaha közvélemény-kutatóval foglalkozott volna? Sok politikus megtette már ezt (legutóbb éppen a DK vezetői), kritizálta, becsmérelte, kinevette más is ezt vagy azt, de rövid kutatással sem találtam hasonlót a jelenlegi miniszterelnök pályafutásában.”
Török Gábor szerint egyébként „ha nem téved a Medián, eldőlt a választás”, a politikai elemző nehezen tudja elképzelni, hogy akkorát tévedjen a kutatóintézet, mint amekkora különbséget a legutóbbi mérése mutat.
A miniszterelnök pedig szerda estére eljutott odáig, hogy már azt mondta: Orbán: a saját méréseiket is kétkedve olvassa.
The post Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





