A miniszterelnök Hann Endrén élcelődő bejegyzése kapcsán az elemző megjegyezte, bár adja magát az az értelmezés, hogy ez a Fideszen belüli pánik jele, ugyanúgy betudható Orbán Viktor új kommunikációs stílusa újabb példájának is.
„Könnyű lenne azt mondani, amit sokan mondanak is, hogy az foglalkozik a közvélemény-kutatásokkal, aki hátrányban érzi magát, de szerintem Orbán Viktornál ez a reakció egy szélesebb, új mintázatba illeszthető. Az jól látszik, hogy a kommunikációja átalakult, különösen nyilván a közösségi médiás, de nem csak az. Sok-sok tabut megdöntött, például az ellenféllel foglalkozik” – mondta Török Gábor.
Aki szerint a Medián felmérése elsősorban a Fideszhez egzisztenciálisan kötődő holdudvar szempontjából veszélyes a kormányra nézve. Meglátása szerint ezt a tág értelemben vett politikai elit által alkotott közösséget megrengették a friss kutatási eredmények, nem függetlenül a Medián elismertségétől, a korábban pontosnak bizonyuló felméréseitől. Ha ugyanis igazak ezek a számok, akkor nehéz másra gondolni, minthogy ez a hátrány már nem behozható, és a kétharmados vereség lehetősége is benne van a pakliban.
A győzteshez húzás nem csak egy közhely, amit állandóan puffogtatunk. Nyilván nem mindenkinek – van egy csomó identitás alapon szavazó is –, de az emberek egy része számára gravitációs erővel bír az, ha valakiről azt gondolja, hogy győzhet.
A politológus szerint a Fidesz kampánya eklektikus és unortodox a korábbiakhoz képest. Azt az érzést kelti, mintha a személycserék a kampány vezetésében egyben stratégiaváltást is hoztak volna. Korábban az volt a jellemző, hogy a vezérfonalat a hosszú távú tervek jelölték ki, most pedig ha ott lebeg is a választás megnyerése célként, mintha sokszor felülírná az adott nap vagy óra megnyerésének szándéka. Török szerint ebből fakad, hogy többet kell magyarázkodnia a kormánynak bizonyos kijelentések miatt.
Háromharmad Live: legközelebb április 8-án, közvetlenül a választás előtt
A legközelebbi élő beszélgetést Nagy József vezeti Kerner Zsolt és Nagy Gergely Miklós társaságában a Turbinában. A jegyedet itt biztosíthatod be.
A politológus úgy látja: ma inkább marketinges, kommunikációs gondolkodás jellemzi a Fidesz kampányát, mint stratégiai. Ezt mutatják szerinte az újonnan feltűnő celebek is, akiket korábban Orbán Viktorék nem vettek volna a nevükre, sőt felháborodtak volna, ha a politikai ellenfeleik velük állnak elő. Ez egy tudatos változtatás, aminek a sikerességéről április 12-e adja meg a választ, mondta.
A Törökülésben emellett szó esett még arról:
- meddig csavarhatja a veszélyérzetet a Fidesz?
- Várható-e valódi fenyegetés a kampányban?
- Mit jelentene egy kétharmados Tisza-győzelem?
- Meddig futhatnak párhuzamosan a kampányok?
- Miért maradtak el a tiszás egyéni jelöltekkel szembeni karaktergyilkosságok?
- Hol áll Magyar Péter karizmája Orbán Viktoréhoz képest?
Saját lejátszóban hallgatnád?
A Csúcs csomag előfizetőjeként már a 24 Extrán megjelenő podcastokat, például ezt is bekötheted az Apple Podcast vagy YouTube Music appodba (a Spotify sajnos még nem tudja, de szorítunk nekik). Itt találod a részleteket.
The post Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





