Hatalmas holdi hegységről készült fénykép

Bámulatos fényképet készített a Hold Montes Caucasus nevű hegységrendszeréről egy magyar asztrofotográfus. Fényes Lóránd fotóján a mintegy 444 kilométer hosszan nyújtozú hegyvonulat mellett számos kráter is megfigyelhető, köztük az 54 kilométer átmérőjű Aristillus, valamint a 39 kilométer széles Autolycus.

A hegységrendszert február 24-én sikerült megörökítenie, a fénykép bal felső harmádab egy érdekes „kráter a kráterben” formáció is látszik, amelyet Cassini csoportnak hívnak.

A kép meglehetősen jó nyugodtságnál készült, ami lehetőséget ad arra, hogy a hegységlánc és a környezete nagy felbontású részleteiben is elbarangoljunk

– írta Facebook-oldalán a fényképész, aki szerint a részleteket legjobban a weboldalán található, teljes felbontású képen vizsgálhatjuk meg.

Az alkotáshoz Kiss László csillagász gratulált, aki bejegyzéségben „brutális holdfotónak” nevezte. Fényes Lóránd egyébként korábban már a NASA figyelmét is felkeltette munkáival, az amerikai űrügynökség több alkalommal is a nap képének választotta egy-egy művét.

2023 szeptemberében az Írisz-ködöt ábrázoló munkája lett a nap csillagászati fényképe, 2024-ben pedig háromszor is magáénak tudhatta a címet: először a Tű-galaxis, majd a Nagy Orion-köd és a hold felszínének megörökítéséért. Tavaly kétszer kapta meg ezt a kitüntetést, 2025. február 6-án, a Coddington-ködről készült alkotása, március 27-én pedig a Messier 81 nevű spirálgalaxisról készült felvétele került ki az amerikai űrügynökség honlapjára.

The post Hatalmas holdi hegységről készült fénykép first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest