A kiszámíthatatlanság diadala – így ejtette ki a Fradi a Ludogorecet

Három év után újra Európa Liga-nyolcaddöntőt játszhat a Ferencváros – az ellenfél március közepén a portugál Braga lesz. Csütörtök este a Groupama Arénában ugyanis a Fradi Gabi Kanichowsky, majd Kristoffer Zachariassen góljával 2–0-ra győzött a Ludogorec ellen a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc második meccsén, ezzel megfordítva az odavágón, idegenben elszenvedett 2–1-s vereséget.

Az eredményes őszi alapszakaszt – a Fradi sokáig veretlen volt, csak a Nottingham elleni, félig tét nélküli fiaskó rondított bele a képbe – sikeres első kieséses párharc követte, nem úgy, mint tavaly ilyenkor a cseh Viktoria Plzen ellen.

Ludogorec–Ferencváros 2–1

Idő és részletes finomságok hiányában az elemzést ezúttal rövidebbre kell fognunk. Az odavágón a Fradi a Robbie Keane alatt megszokott egyszerű, de bátor játékkal kezdett, a bolgárokat olykor magasan letámadva. A Ludogorec csapatával egy szezonon belül már negyedszer találkozott a Fradi – a BL-selejtezőn még portugál, aztán az őszi EL-meccsen bolgár, most pedig norvég edzőjük volt.

Jelenleg az a Per-Mathias Högmo a Ludogorec mestere, akit a 2015-ös magyar–norvég EB-pótselejtezőről jól ismerhetünk, hisz az ő csapata ellen jutott ki a magyar válogatott harminc év után nagy tornára.

A Varga Barnabás távozásával kialakult YusufKovacevic csatárpáros a négy védővel építkező bolgárok két belső védőjét támadta le, Makreckis és Cadu szárnyvédőként a szélső védőkre lépett fel, míg Ötvös, Kanichowsky és Abu Fani a három középpályásra figyelt. Ezzel a bolgárokat többször is sikerült ívelésre kényszeríteni, mégis vezetést szereztek: egy kapu előtti kavarodás után egy a védőfalról többször lepattanó labdát a magyar–svájci Eb-meccsről ismerős Duah lőtte a kapuba.

Helyzetekben nem volt hiány

Ismét kiütközött az, amiről a Nottingham elleni meccs után már írtunk: a Keane-féle Fradi védekezése sokszor túlságosan is nyitott, visszafelé ritka a rendeződés, a védők kilépése pedig több blokkot és lepattanó labdát eredményez, ami hasonló gólokhoz vezethet. Ráadásul ehhez még a középpályások profiljai is hozzásegítenek: sem Kanichowsky, sem Abu Fani nem erős a saját térfélen való védekezésben.

Támadásban a Fradi többet birtokolta a labdát az odavágón, és valamivel több helyzetet is dolgozott ki, ez inkább mennyiségi, mintsem minőségi volt. Az egyenlítő gól Yusuf Bamidele révén, szerencsére, gyorsan jött, s egyszerre mutatta meg a Fradi felállt fal elleni játékának erősségeit és gyengeségeit: trükkös szélső és összekötő híján Abu Fani vette fel tízesben a labdát, kissé a szél felé mozogva, Yusuf pedig terület híján a védőhöz közel helyezkedve, lábra kapta a labdát – de sikerült átvenni, és éles szögből a hálóba talált.

Szegény ember Gasperinije

Ennek ellenére jól látszott a kreatív játék hiánya – Cadu és Makreckis a vonal mellől csak kiszámítható beadásokra, vagy még arra sem voltak képesek, Kanichowsky a vonalak között ritkán tudta átvenni a labdát, hogy kapura forduljon, Kovacevic és Bamidele sem lépett vissza a labdáért, így a kreativitás nagy része Abu Fanira hárult.

Bár nem tudatosan, a végeredmény mégis egy diszfunkcionálisan működő 3-5-2 lett, (túl) centrális labdás játékkal és (túl) emberfogásos védekezéssel – mintha a szegény ember Gasperinijét látnánk?!

A második félidőt a Fradi szintén viszonylag magas védekezéssel kezdte – Keane taktikáját lehet kritizálni, de egykori bátor játékosmentalitását láthatóan átadja a csapatnak, és ez érezhető is –, ám Högmo is reagált: az addig a csatár mögött játszó szerb középpályás, Stanic teljesen szabadon, szélességben és mélységben is sokat mozogva lépett vissza a labdáért.

Így már nem csak a technikás jobb összekötő, Caio Vidal felelt a csapatrészek kapcsolódásáért, és az emberfogó fradisták közötti nagyobb területet a bolgárok többször is ki tudták használni. A gól ebből és egy forgatásból jött – a bolgárok játéka nemzetközi szinten eléggé középszerű, ám a spanyol jobbhátvéd Son mögékerülése és a játék erre az oldalra való forgatása többször is megjelent mint tudatos játékelem.

Nem volt ötlet a mélyen védekező ellenféllel szemben

A gól után pedig a Ludogorec 4-4-2-ben jóval visszább állt a saját térfelére – a Fradi részéről felállt fal elleni játék következett (volna). Ám, amit láttunk, az leginkább tanácstalan hátsó labdajáratás, a kockázatos passzok és kreatív kombinációk hiánya. Sokat elmond, hogy a második félidei kilenc Fradi-lövésből mindössze három jutott a vezetés utáni maradék fél órára.

A Qarabag elleni fájdalmas BL-playoff után azt írtuk: Robbie Keane Fradija csak egyféle futballt tud játszani.

A razgradi meccsen sem volt másképp: hiába sikerült biztatóra az első félidő, sem védekezésben Stanic visszalépéseire, sem a gól után labdás játékban az ellenfél mélyebb védekezésére nem sikerült semmit kitalálni. Hiába dolgozott ki a Fradi több helyzetet és birtokolta többet a labdát, mégis hátrányban várhatta a hazai visszavágót, ami nagy elszalasztott lehetőségnek tűnt.

Ferencváros– Ludogorec 2–0

A helyszínre enyhe hidegben kilátogató újságíró a telt ház meglepő hiányát és meglepően jó kezdést tapasztalhatott. A nyomás alatt sebezhető labdakihozatal miatt a magyar csapat jóval több hosszabb indítással próbálkozott a két csatár felé, és hosszabb labdabirtoklást a bolgárok térfelén leginkább akkor láthattunk, ha nem sikerült első szándékból áttörni a védelmi vonalon. Az egyik ilyenből Kanichowsky negyedóra után rögvest vezetést is szerzett. A gól jól mutatta, mivel lehet próbálkozni ilyen profilokkal felállt fal ellen: bátor felpassz az éknek a vonalak közé, majd lekészítés.

A bolgárok is híján voltak az ötletnek

A gól után a Fradi egyértelműen célfutballra váltott: az idegenbeli labdabirtoklási fölény után most hazai pályán 60 százalékban az ellenfélnél volt a labda. Terület híján, felállt fal ellen pedig a bolgárok még inkább ötlettelenek voltak, sőt a kifelé mozgó, nyitott védekezés néhány ígéretes labdaszerzést is eredményezett. Az egyik ilyenből pedig kontra és második gól lett: egy lerohanás után Yusuf passzolt a sérült Ötvös helyett beállt Zachariassenhez, aki kilőtte az alsó sarkot.

A második félidő a Fradi célfutballjáról és a Ludogorec további szenvedéséről szólt.

A Fradi becsületére legyen mondva, hogy az agresszív védekezést a középpályán ekkor sem adta fel, így a céltalan labdafényezés mellett további labdavesztésre is sikerült kényszeríteni a bolgárokat.

Bár labdakihozatal ferencvárosi részről ekkor már szinte egyáltalán nem volt – Gróf Dávid minden alkalommal hosszan előreküldte a labdát – a kontrákból összességében a magyar bajnok előnyben is több helyzetet dolgozott ki, mint hátrányban lévő bolgár ellenfele.

Lenny Joseph ezekben a szituációkban különösen elemében volt: nemcsak a legjobb minőségű helyzetekbe került és a legtöbbször ért labdához az ellenfél tizenhatosán belül, hanem passzaival is ő alakította ki a társaknak a legtöbb helyzetet, szám szerint ötöt. Ez is mutatja: a Fradi rendkívül direkten tudott futballozni.

FTC Ludogorec Európa Liga elemzés
Fotmob.com

A végén azért voltak nehéz pillanatok, Gróf két óriási védést is bemutatott, az utolsó percekben pedig hosszú videózás után bolgár büntető helyett szabadrúgás következett kifelé, így a Fradi végül a rendes játékidőben vívta ki a továbbjutást.

Összegzés

Részletes taktikai megfejtések helyett tehát a kiszámíthatatlanság aspektusa a legérdekesebb ebben a párharcban – és nem feltétlenül a jó értelemben. A Keane-féle Fradinak továbbra is egyféle alapjátéka van, annak minden pozitívumával és – kicsivel több – gyengeségével. Az alkalmazkodóképességben azonban ezúttal sem lépett előre a Fradi – az eredmény alakulása, a két gyors gól egyértelműen segített a visszavágón, így nem is kellett váltani az alapjátékon.

Az odavágón viszont a második félidőben ismét kiderült, mennyire meg van lőve Keane, ha az eredmény alakulása alkalmazkodásra készteti.

Az alapjáték pedig, úgy tűnik, a jövőben is ez a labdával direkt, labda ellen emberfogásos 3-5-2 marad – a keret minden foghíjasságával együtt. Nem véletlen, hogy a jól sikerült alapszakaszban is leginkább célfutballal, krízisben lévő ellenfelek ellen sikerült menetelni – minőségileg akkor még egy Varga Barnabással és egy Tóth Alexszel gazdagabban.

Aligha lep meg valakit: a portugálok ellen alapjátékban és alkalmazkodásban is ennél több kell majd.

Kapcsolódó

The post A kiszámíthatatlanság diadala – így ejtette ki a Fradi a Ludogorecet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest