Csütörtökön zajlott Genfben az amerikai–iráni tárgyalások harmadik fordulója. Áttörést nem sikerült elérni, mégis óvatos optimizmusra adott okot, hogy mindkét fél pozitívan értékelte az eseményt, sőt: a jövő héten már technikai kérdésekről is tárgyalhatnak a felek Bécsben. Ez jó jel, már csak azért is, mert eddig az amerikai és iráni tárgyalódelegációk még abban sem tudtak egyetérteni, hogy pontosan miről tárgyalnak.
A fejlemények ellenére ugyanakkor továbbra is
rengeteg okunk van azt feltételezni, hogy az Egyesült Államok Irán megtámadására készül.
Az elmúlt hetekben párhuzamosan készült fel mindkét állam a tárgyalásokra és a háborúra is. Egy ilyen feszült helyzetben már nemcsak a szándékosan indított támadások, hanem a félreértések vagy kisebb incidensek is gyors eszkalációhoz vezetnek. Ebből kifolyólag a diplomáciai fejlemények ellenére a háború továbbra is a valószínűbb forgatókönyv.
Az iráni válság újbóli kiélesedése
A tavaly júniusi tizenkét napos izraeli–amerikai–iráni háborút követően csak fél évet kellett várnunk, hogy a válság újra fellángoljon. Ez három okra vezethető vissza.
Egyrészt mára nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai–izraeli hurráoptimista hangulat ellenére az akkori támadás nem ért el stratégiai eredményt. Taktikai sikerek voltak: az iráni légvédelem gyakorlatilag megsemmisült, számos nukleáris létesítmény komoly károkat szenvedett el, a kormány pedig komoly politikai vereséget. Ugyanakkor
a nukleáris programot nem számolták fel, a légvédelem részben újjáépíthető, a magasan dúsított uránkészlet hollétéről pedig továbbra is csak találgatások vannak.
Másrészt az iráni taktikai vereség nem közelebb hozta az iráni és amerikai–izraeli oldalt, hanem ezek épp távolabb kerültek. 2023 óta a regionális hatalmi egyensúlyban Irán durván meggyengült, elvesztette több szövetségesét, és
- sokkal mélyebb politikai,
- gazdasági
- és biztonsági válságban van,
mint korábban. Ennek ellenére részben rezsimbiztonsági okokból, részben nemzeti büszkeségből adódóan nem hajlandók akármilyen kompromisszumot megkötni. Ezzel szemben Izrael és az Egyesült Államok nyerő helyzetben érzik magukat, és maximalista követelésekkel állnak elő.
Ebből az ellentétből adódik két összeegyeztethetetlennek tűnő tárgyalási pozíció. Irán csak a nukleáris kérdésről akar tárgyalni, és ott sem akarja elfogadni az urándúsítás teljes tilalmát. Az Egyesült Államok számára viszont ez csak egy a követelések közül, melyek között megtaláljuk a ballisztikus rakétaprogram korlátozását, valamint a regionális partnerek támogatásának feladását. Az amerikai és izraeli kormány ezekre alapvető biztonsági érdekként tekint, míg Irán a szuverenitásának korlátozását látja bennük.
Harmadrészt az iráni rendszer belülről gyengébbnek tűnik, mint valaha. A decemberben kirobbant tüntetéshullámot minden eddiginél erőszakosabban verték le, ami mindig a kormány félelméről árulkodik. Ráadásul azóta a tüntetések kisebb intenzitással, de újraindultak.
A belpolitikai kihívások nemcsak gyengítik az iráni kormány pozícióját, hanem az amerikai elnök számára személyesen is fontossá válhattak. Donald Trump megígérte korábban, hogy segíteni fog a tüntetőkön, ami önmagában, persze, sokat nem jelent. Ugyanakkor tudhatjuk, hogy Trump nagyon utálja, amikor kétségbe vonják a bátorságát, például nagyon érzékeny a TACO (Trump Always Chickens Out – Trump minding megfutamodik) szlogenre. Ha most nem lép semmit, csak megköt egy korlátozott megállapodást a korábban erősen szidott iráni vezetéssel, az csak erősítené ezt a narratívát.
Tárgyalások fegyverek árnyékában
Ebből a három okból adódóan ma a legtöbb megfigyelő a katonai konfliktust tartja valószínűbbnek a diplomáciai áttörésnél.
Az elmúlt két hónapban az Egyesült Államok nagyon komoly arzenált csoportosított át a Perzsa-öböl térségébe.
Ennek mértékét sokan már a 2003-as és az 1990-es iraki beavatkozásokhoz hasonlították, mások még csak az 1998-as pár napos légi kampányéhoz, amelynek a célja az volt, hogy Szaddám Husszein iraki elnököt együttműködésre kényszerítse. Bármelyik is a pontosabb becslés, az biztos, hogy az amerikai ütőerő ma a Közel-Keleten nagyobb, mint a júniusi tizenkét napig tartó háborúban, az év eleji venezuelai akcióban vagy a 2023 október 7. utáni Izrael melletti kiállás idején.
A katonai erő-összpontosítás önmagában erős érv arra nézvést, hogy a háborút valószínűsítsük a diplomáciai áttöréssel szemben – már csak azért is, mert az átcsoportosítás igen költséges mutatvány. Ráadásul a diplomáciai és katonai folyamatok nem feltétlenül mondanak ellent egymásnak: elképzelhető, hogy a katonai nyomásgyakorlást csak a tárgyalásos kompromisszumok kikényszerítésére használják az amerikaiak. Persze az átcsoportosítás mértéke miatt erre kevés az esély.
Másik oldalról a tárgyalások szolgálhattak időhúzásként mindkét fél számára, hogy fel tudjanak készülni a háborúra vagy pedig (a tavaly júniusi háborúhoz hasonlóan) arra, hogy meglepetésszerűen induljon el az első csapás. Ez is mutatja, hogy sajnos ma már a tárgyalások gyakran a hadviselés részét képezik és nem korlátozzák vagy helyettesítik azt.
Háború – de milyen háború?
Mindezek miatt nehéz elképzelni a háború alternatíváját – de nem lehetetlen. Elképzelhető, hogy az irániaknak sikerül a következő időszakban olyan kompromisszumos javaslatot letenni az asztalra, ami kielégíti az amerikai igényeket (bár erre eddig nem volt példa még Genfben sem). Trump elnök figyelme sem tart ki sokáig egy téma mellett, lehet, hogy a jövő héten már Ukrajnára, Kubára vagy Kínára koncentrál. Az amerikai regionális partnerek, mint Szaúd-Arábia és Törökország, le is beszélhetik Washingtont a beavatkozásról, ahogy tették azt korábban is.
Ha ezek egyike sem történik meg, akkor viszont a háború szinte elkerülhetetlennek tűnik. Arra, hogy milyen lesz ez a konfliktus és meddig tart, senki nem tudja a választ. Az izraeli titkosszolgálat becslése szerint a nagy katonai erőcsoportosítás után csak néhány napig, esetleg egy hétig tudna az amerikai hadsereg intenzíven bombázni iráni célpontokat.
Ez összhangban volt azon korábbi értesülésekkel, amelyek szerint Trump egyelőre egy korlátozott csapást favorizál, amelynek a célja az iráni kapituláció lenne a tárgyalások során.
Kérdés, persze, hogy egy mostani beavatkozás miért érne el más hatást, mint a júniusi tizenkét napos háború, amely után érdemben nem változtak az iráni vörös vonalak.
Ráadásul bármennyit méricskélnek és tervezgetnek is a döntéshozók, ha elindul egy katonai beavatkozás, annak lefolyását sosem lehet pontosan megjósolni. Az iráni fél ugyan óvatosan és visszafogottan szokott reagálni, de tavaly már megtámadtak egy amerikaiak által is használt bázist Katarban. Ettől kezdve a következő lépéseket megint nehéz előre megjósolni. Egy dolog azonban biztos: még ha most elkerülhető is az eszkaláció, Irán gyengülésével és belpolitikai problémáival, valamint az izraeli–amerikai partnerség maximalista hozzáállásával nehéz hinni a diplomáciai megoldásokban.
The post A tárgyalások ellenére továbbra is esélyes az amerikai háború Iránnal first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
