Több mint húszszorosára emelkedett 2017 és 2026 között a XI. kerület által fizetendő szolidaritási hozzájárulás – derül ki az újbudai önkormányzat képviselő-testület által csütörtökön tárgyalt egyik előterjesztésből.
Eszerint míg 2017-ben 273 millió forintot fizetett a kerület ezen a jogcímen, addig 2026-ra már közel 6 milliárd forintos befizetést irányoztak elő. Az arány az iparűzési adóbevételhez képest 3 százalékról 31 százalékra nőtt, miközben az iparűzési adóbevétel nominálisan messze nem ekkora mértékben emelkedett.
A dokumentum szerint a kormány az elmúlt tizenhat évben több olyan intézkedést hozott, amely szűkítette az önkormányzatok hatásköreit és pénzügyi mozgásterét, beleértve az okmányirodai ügyintézés, az építésügy, az iskolafenntartás és alapellátási feladatok központosítását, valamint a gépjárműadó bevételének teljes elvonását. Ezek együtt több tízmilliárd forint közvetlen vagy közvetett kiesést okoztak Újbuda számára, ami a testület szerint visszaveti a fejlesztési lehetőségeket.
A pénzügyi elvonások között szerepel
- a gépjárműadó központosítása,
- az ingyenes parkolás miatti bevételcsökkenés,
- az idegenforgalmi adó felfüggesztése,
- valamint a reklámhordozók adóztatási jogának megszüntetése is.
A dokumentum kitért arra is, hogy a rendeleti kormányzás keretében bizonyos, kiemelt beruházások esetében a kormány felülírhatja a helyi építési szabályzatot, és Újbudán példaként említi a Déli Körvasút fejlesztését is
László Imre polgármester csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt írta:
A képviselő testület támogatta az indítványt, ez azt jelenti: Újbuda kiáll az önkormányzatiság mellett, mert a demokrácia ott kezdődik, ahol a helyi ügyekről helyben születhetnek döntések.
The post Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





