Megerősítette a katasztrófavédelem, hogy tényleg szállítottak el veszélyes anyagokat külső helyszínre a gödi Samsung SDI akkumulátorgyárból a hatósági ellenőrzések idejére – számolt be a 444.hu a katasztrófavédelemtől kapott válaszra hivatkozva.
A felügyeleti típusú, időszakos ellenőrzésekről – a jogszabályoknak megfelelően – valóban tájékoztatta a gödi Samsung gyárat a Katasztrófavédelem, a soron kívüli ellenőrzéseknél viszont nem volt ilyen
– válaszolták a lap kérdésére. Utóbbi esetben – írták – a helyszínen, az ellenőrzés megkezdése előtt adtak tájékoztatást.
A katasztrófavédelemtől a lap megkérdezte azt is, ellenőrizhették-e, hogy mennyi akkumulátorgyártáshoz szükséges anyag érkezett be, és ebből mennyi van a gyár területén (vagyis lehetőségük lett volna felfedezni, hogy elszállították az anyagokat), ha ellenőrizhették, találtak-e szabálytalanságokat, illetve rákérdeztek a külső raktárakra vonatkozó állításokra is.
Ezekkel kapcsolatban általánosságban azt írták, ha a gyárban szabálytalanságot észleltek, akkor szankcionáltak.
A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a veszélyes szállítmányok ellenőrzése során megnövekedett szállítások észlelése esetén telephelyek ellenőrzését is végrehajtotta, szabálytalan tárolás miatt hatáskörében soron kívül intézkedett a biztonság megteremtésére és alkalmazta a jogszabály által előírt szankciókat
– idézett a lap a hatóság válaszából.
A katasztrófavédelmet a lap azután kereste meg, hogy egy alvállalkozóként dolgozó sofőr Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének arról beszélt: előre tudtak a katasztrófavédelmi ellenőrzésekről a gyárban, és ezeket megelőzően 20-50 teherautónyi veszélyes anyagot kellett elvinniük külső raktárakba, hogy ne büntessék meg a gyárat a többlet miatt.
Magyar Péter azt ígérte, videósorozatban mutatja be a gödi akkumulátorgyárban történt szabálytalanságokat
Magyar Péter csütörtökön tette közzé az első részt abból a sorozatából, amelyben ígérete szerint bemutatja a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárát övező szabálytalanságokat. A politikus szerint „az csak a jéghegy csúcsa”, amit a gyárban történtekről eddig tudtunk. Elmondása szerint a Tisza Pártnál vezetők, környezetvédelmi szakemberek és szállítmányozók is jelentkeztek, hogy elmondják, milyen szabálytalanságokat tapasztaltak az akkumulátorgyár működése során.
Magyar az első videóban Tibort szólaltatta meg, aki a gödi gyár egyik dél-koreai alvállalkozójának, egy bizonyos GV Europe-nak a szállítmányozójaként dolgozott 2019 óta (a férfi nevét megváltoztatták és az arcát kitakarták a védelme érdekében). A beszélgetés alapján Tibornak és cégének többek között az volt a feladata, hogy
a Samsung gyárából a pár havonta, félévente történő katasztrófavédelmi ellenőrzés idejére külső, jellemzően Pest megyei raktárakba szállítsák el a rendkívül veszélyes alapanyagokat, más termékeket, hogy „papíron minden rendben legyen”.
A férfi elmondása szerint az üzem 1-2 héttel előre tudta, melyik nap, hány órakor lesznek az ellenőrzések. A Tisza Párt elnöke azt mondta, erről a szállítmányozó beszámolója mellett képek, szállítólevelek és más dokumentumok is rendelkezésre állnak bizonyítékként.
Magyar Péter a pénteki videóban Attilának nevezte azt a neki nyilatkozó férfit, akinek a nevét szintén megváltoztatták, és az alakját is elsötétítették.
Attila azt mondta: az egyszerű dolgozóknak is volt valamiféle tudomásuk arról, hogy nem megfelelőek a munkakörülmények és valamekkora veszélynek ki vannak téve, a vezetőség ellenben – mind a magyar, mind a koreai fél – teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy nem tesznek eleget a munkavédelmi előírásoknak, ezzel veszélyeztetve a munkásokat.
A férfi szavai szerint például a tervezés pillanatától kezdve meg kellene felelni az építészeti, munkavédelmi, a közegészségügyi és munkaegészségügyi vagy épp a sugárvédelmi szabályoknak, és ezek mindegyikében voltak hiányosságok a gödi gyárban.
The post A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





