Magyar Péter szerint a Fidesz mindhárom vas megyei képviselőjelöltje „a hulladékmaffia oldalára állt”. A Tisza Párt elnöke közösségi oldalán „fideszes bűnözőkről” és arról írt, hogy pár kilométerre Körmendtől, nem messze az Őrségi Nemzeti Parktól, Nagykölked határában 50 ezer köbméter gumihulladékot halmoztak fel néhány év alatt illegálisan, közvetlenül veszélyeztetve a környéken élőket és a vízkincset.
A Tisza Párt elnöke emlékeztetett rá, hogy ez V. Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, volt környezetvédelmi államtitkár körzete, ahol minden vonatkozó jogszabályt megszegtek, hiába tiltakoztak a helyiek folyamatosan. A szombathelyi képviselőjelölt, Vámos Zoltán az érintett időszakban a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője, Ágh Péter fideszes képviselő édesanyja a Kormányhivatal főigazgatója volt. Magyar Péter tényként közölte, hogy a nagykölkedi mellett más illegális gumilerakók (Devecser, Lenti, Kolontár, Sorkifalud) is Rogán Antal korábbi államtitkárához, Benkő Tamás családjához kötődnek.
Hiába történek a feljelentések, a hatóságok évekig semmit sem tettek, a mostani választások előtt V. Németh Zsolt annyival intézte el a dolgot, hogy majd
valamikor a magyar adófizetők pénzén elszállítják a veszélyes hulladékot. A Rogán Antalhoz köthető bűnözők pedig élvezik az illegális tevékenységgel összeharácsolt lóvét…
Magyar Péter arra is választ vár, hogy mi történik, ha ne adj’ Isten kigyullad az őrzés nélküli 50 ezer köbméter gumiabroncs 50 méterre a lakott területtől. Azt írta: hamarosan a helyszínen készült videóval is jelentkezi.
The post Magyar Péter: A Fidesz a hulladékmaffia mellé állt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





