Sokan vélik úgy, hogy a gyerekek „félnek az új ízektől”, legalábbis ezzel magyarázzák a jól ismert jelenséget, amikor a gyerek válogatós, szinte semmit nem hajlandó megenni, de még megkóstolni sem. Helen Zoe Veit, a Michigani Egyetem történésze azonban cáfolja e képzetet, pontosabban történeti forrásokra hivatkozva bemutatja, hogy új jelenséggel van dolgunk, a XIX. század végéig ugyanis a gyerekek gyakorlatilag „bármit és mindent megettek”. A Múlt-kor.hu beszámolója szerint „gyerekétel” ismeretlen fogalom volt az Egyesült Államokban, az 1800-as évek végéig a gyerekek is ugyanazokat a fűszeres mártásokat, ecetes savanyúságokat, belsőségeket ették, mint a felnőttek, sőt kávét is napi rendszerességgel fogyasztottak. Egy orvosi feljegyzés 1860-ból egyenesen azt állítja, hogy
a gyerekek általában „bármit és mindent” megesznek.
A 19. században ugyanis a aktívan részt vettek a ház körüli munkákban, iskola előtt és után is kemény fizikai munkát végeztek akár a földeken, akár az állatok körül, illetve általánosságban sokat gyalogoltak. Emellett hűtőszekrény nélkül és az élelmiszer-kínálat szűkössége okán nem is volt alternatíva: ha a gyerek nem ette meg, amit elé tettek, bizony éhen maradt. A következő étkezésnél újra eldönthette, hogy akar-e enni a felkínált ételből. A változást a 20. századdal felgyorsult urbanizáció, az autók megjelenése, egyszóval a modern kor hozta el. A gyerekek fizikai aktivitása drasztikusan csökkent, a pasztőrözött tej megjelenésével csökkent a szilárd táplálék iránti éhséget, miközben megjelentek a feldolgozott élelmiszerek és az étkezések közötti nassolás. Mindemellett pedig a szülői magatartásformák is jelentősen megváltoztak.
Nancy Zucker, a Duke Egyetem extrém válogatós gyerekekkel foglalkozó pszichiátere szerint a kicsik ízlése kifinomult, a minimálisan fűszerezett „gyerekételek” helyett gyakran épphogy intenzívebb ízekre vágynak. Kiemelte azonban, hogy a válogatós gyerek „éheztetése” a következő étkezésig a modern korban szorongást és merev ellenállást eredményezhet, szélsőséges esetben akár kiszáradáshoz is vezethet.
Nemrégiben cikksorozatot indítottunk A hosszú élet titkai címen, amelyben az egészség megőrzéséhez adunk tanácsokat:
- Rántott hús, sült krumpli, sütemény: veszélyes betegségeket kockáztat, aki így eszik
- Vitaminok, méregtelenítők, étrend-kiegészítők: pénzkidobás a legtöbb csodaszer
The post Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





