Manapság már nem kérdés, hogy a felsőoktatásban tanulók elsősorban nem a könyvtárakban keresik a szakirodalmakat, a forrásokat, az ötleteket, hanem az online térben – leginkább a mesterséges intelligencia segítségét kérik. Az is látszik, hogy a magyar egyetemek nem voltak felkészülve az AI berobbanására. Szabályozzák ugyan az MI használatát, de jelenleg alig tudják kezelni az AI okozta problémákat, az ezzel járó gondok közvetlenül a professzorok vállát nyomják. A magyarországi egyetemek AI-szabályozásának útvesztőjében Dr. Sziklai Balázs Róbert, Dr. Benedek Márton, Dr. Guld Ádám és Dr. Polyák Gábor segített eligazodni.

Miért használja lassan minden egyetemista?

A mai becslések és Sziklai Balázs Róbert, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint „lassan a diploma lesz az új érettségi.” Évek óta suttognak erről a jóslatról az egyetemek polgárai, látva, hogy alapjaiban átalakul a verseny a munkaerőpiacon. Mára a legtöbb egyetemistának kiegészült a kötelezettségköre munkavállalással, és gyakorlatokra járással, hogy friss diplomásként nagyobb eséllyel kapjanak jól fizető munkát. Az online térben természetesen és magabiztosan mozgó hallgatók tudják, hogy rendelkezésükre állnak ezek az eszközök, így bizonyos helyzetekben fel is használják az AI-t – vagy lustaságból, vagy azért, hogy ne maradjanak le más diáktársaiktól.

Guld Ádám médiakutató, a Pécsi Tudományegyetem docense hozzáteszi: jelenleg az egyetemeken az AI-penetráció 100 százalékos, és gyakorlatilag minden diák használ mesterséges intelligenciát a tanulmányai során. Ezért is szükséges szerinte, hogy a szabályozásokat szigorúan alkalmazzák az oktatási intézmények.

Nagyon gyorsan zajlik ez az átalakulás. Jelenleg az egyetemeken ott tartunk, hogy a problémát felismertük, és a legtöbb helyen született is valamiféle szabályozás arról, hogy mit csináljunk az MI-vel.

A tanárok sem bűntelenek, ha az AI használatáról van szó

Polyák Gábor jogász, az ELTE médiatanszék intézetigazgatója elismeri az AI programok előnyeit bizonyos helyzetekben. Mint fogalmazott, akkora információáradat zúdul a kutatókra is napjainkban, hogy sokan használják szakirodalmak feldolgozásához ezeket az eszközöket.

Majdnem minden diák használja az AI-t jegyzetelésre, de ezt a kutatók is csinálják. Van itt egy nagyon fura helyzet kutatói oldalról, és erről szerintem keveset beszélünk, mert keveseket érint, de azért a tudomány egy információt termelő gyárrá vált. Naponta több terabájtnyi publikáció jelenik meg, és már nincs ember, aki a saját területén képes lenne átlátni az aktuális szakirodalmakat.

A diákok ugyan időt spórolhatnak, ha hasonlóképpen alkalmazzák a rendelkezésre álló programokat, de nagyon fontos, hogy a szellemi munkát ne az MI-vel végeztessük el. A megkérdezettek szerint részben azért, mert a munkaerőpiacon az egyetemen tanultakat kell felhasználni, részben pedig azért, mert a kritikus gondolkodás kárára megy, ha valaki függőjévé válik az AI használatának. Az sem elbagatellizálható kockázati faktor, hogy az AI egyáltalán teljesíteni tudja-e kellőképpen az adott feladatot. Guld kiemeli az ötletkeresés esetén is, hogy sokszor más kutatók szellemi munkáját veszi át az AI, ami plagizáláshoz vezethet.

Bár Guld Ádám maga is látja az AI előnyeit bizonyos munkafolyamatokban, a jelenleg rendelkezésre álló applikációkon a „kreativitás” és a „nyelvi minőség problémáját” érzékeli. Szerinte az AI haszna a támogatásban van bizonyos feladatok esetén, de valódi segítséget nem tud nyújtani.

Sok tekintetben hatékonyabbá teszi a munkámat. Lerövidít munkafolyamatokat, levesz a vállamról olyan típusú munkaterheket, mint például a hivatalos e-maileknek a megfogalmazása, vagy idegennyelvű levelezéseknek az előállítása. Ugyanakkor a saját szakmám területén, komolyabb feladatok esetén abszolút érzékelhetők a korlátai. Az AI tulajdonképpen már korábban előállított tudásokat tud újra generálni vagy újra strukturálni, de valódi invencióra nem képes, így nekem csupán támogatást tud nyújtani, valódi segítséget nem.

Nem a menekülés a megoldás, hanem a médiatudatosság oktatása

Polyák Gábor szerint az AI itt van, és itt is marad, ezért a struccpolitikát nem tartja felelősségteljes megoldásnak. Meglátása szerint a fiatalokat már az általános iskolában meg kellene tanítani a felelős internethasználatra, valamint arra, miként lehetnek tudatos médiafogyasztók. A „digitális bennszülöttek” sem tudják tudatosan használni az internetet, ez pedig az Alfa és a későbbi generációk esetében sem fog megváltozni, ha az oktatásban nem beszélnek a fennálló kérdésekről.

A megoldást illetően a szakértők között nincs konszenzus. Sokan az ördögnek tartják az AI-t, mások szerint olyan csúcstechnológiáról van szó, amit maximálisan ki kell használni.

Guld Ádám is kiemeli a médiatudatosság oktatásának fontosságát, ugyanakkor a klasszikus számonkérést végzi a gyakorlatban. Sziklai inkább korlátozná az AI egyetemi felhasználását. Szerinte félő, hogy az érdemjegyükre, illetve az ösztöndíjukra koncentráló diákok a könnyebb ellenállás irányába haladnak, és elkerülik a kihívást jelentő feladatokat, Benedek Márton, a BCE oktatója pedig minden kurzus kezdetekor felteszi a kérdést: hogyha a tanulók felhasználhatnák az AI-t a munka során, ő viszont nem manuálisan értékelné a leadott anyagokat, hanem az AI segítségével – mit választanának? A diákok Benedek tapasztalatai szerint a bizalmatlanságból kifolyólag inkább az önálló munka mellett döntenek ebben a feltételezett játékban.

Benedek és Sziklai 2025-ben készített egy kutatást a Corvinus egyetem egyik kurzusán, ahol gazdasági és matematikai feladatok megoldásával foglalkoztak a diákok. A kísérletben az AI felhasználását mérték fel gyakorlati és vizsgakörnyezetben, ez a kutatás azonban kudarcot vallott, és át kellett alakítani a felmérést a publikálás előtt.

Több kritika érte őket, miszerint etikátlan volt a kialakított csoportrendszer, egyesek pedig „emberkísérletnek” nevezték a vizsgálatot.

A 24.hu-nak elárulták, újabb kutatást terveznek, amelyben a hibafaktorokat kiiktatják a korábbi tapasztalatok alapján.

Kaptunk olyan vádakat, hogy mi csak a saját pecsenyénket sütögettük, illetve, hogy kísérletezgettünk a diákokon, emberkísérleteket végeztünk, de szeretnénk leszögezni, hogy mi csak azt szerettük volna megvizsgálni: miért romlik a hallgatók teljesítménye – a lehető legmegfelelőbb módszertani eszközökkel. Láttuk, hol hibáztunk, figyelembe vesszük a diákok sokszor teljesen jogos visszajelzéseit és panaszait. A jövőben ezeket a hibafaktorokat ki fogjuk küszöbölni.

A társadalom hosszú távon „elhülyülhet”

A kritikus gondolkodás eltűnése, a diplomák elértéktelenedése, egyes munkahelyek megszűnése és a sorozatos leépítések, de az internet és AI-függőség is potenciális veszélyek a megkérdezettek szerint. A probléma hosszú távon Sziklai Balázs és Benedek Márton meglátása szerint az „egyetemi diploma elértéktelenedéséhez” és végső soron a „társadalom elhülyüléséhez” vezethet.

Nem lehet tudás alapú társadalmat létrehozni, úgy, hogy a tudást exportáljuk a saját hatókörünkből. Ha a diákok nem tudnak semmi többet nyújtani, mint, amit egy előfizetéses szolgáltatás ad, hát ezt egy cég is meg tudja keresni, ha spórolni akar a kiadásokon. Tehát ezek a fiatalok a jövőben nem fognak olyan állást találni, amilyet szeretnének Ha le tudnak úgy diplomázni, hogy nem kell önálló munkát felmutatni, akkor mi a hallgatók teljesítménye? Annyi lesz globális szinten a következmény, hogy az emberek hülyébbek lesznek

– fejtik ki a Corvinus egyetem oktatói álláspontjukat.

Fontos megemlíteni, hogy az oktatók szerint a digitális függőség veszélye eleve megnőtt, amiken az AI alapú alkalmazások csak rontanak.

A digitális függőség az egy rettenetes epidémia. Személy szerint nem vezetném be az AI-t az oktatásba, mert túl nagy a pszichés kísértés, hogy válaszokat generáljunk a gondolkodás helyett. Ez legyen egy gyereknek a hobbija otthon. Egyetemi környezetben ezt felejtsük el.

– fogalmazott Sziklai, akit ez az „epidémia” édesapaként is érint, és frusztrál.

Érnek bármit ezek a szabályozások?

Ha rövid választ keres valaki erre a kérdésre, a konklúzió Polyák Gábor szerint az, hogy valószínűleg nem segítenek ezek a keretek. Nemcsak a magyar egyetemek, de a világ legtöbb felsőoktatási intézménye sem rendelkezik olyan programokkal, amelyek hitelesen fel tudnák mérni egy dokumentum vagy szakdolgozat esetén, hogy tartalmaz-e mesterséges intelligenciát, és, ha igen, milyen mértékben.

A jelenleg működő plágiumkereső programok, amiket az egyetemek a szakdolgozatok elbírálásakor alkalmaznak, megbízhatóak ugyan, de a hirtelen berobbant mesterséges intelligencia valós felmérése jelen helyzetben nem oldható meg.

A professzor szerint aggasztó a helyzet jelenleg az egyetemek és az oktatók számára, mivel nincs olyan jogi eszköz a kezükben, amivel a csalást be tudnák bizonyítani.

Attól tartok, hogy ezeknek a szabályozásoknak nincs sok értelmük. Igazából ezeknek a fő érdeme annak a beismerése, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Az alapprobléma az, hogy ugyan léteznek AI-detektorok, de ezzel nem mehet senki bíróságra, ezzel nem lehet elmenni egy fegyelmi bizottság elé, mert az AI-detektorok megbízhatóságáról semmiféle hiteles adatunk nincs.

Guld Ádám eltérő tapasztalatokról számolt be. Elmondása szerint az előfizetéses program, amivel a pécsi egyetem rendelkezik, jelentős támogatást ad annak megállapításában, hogy az adott munka milyen mértékben tartalmaz AI által kreált sorokat. A PTE-n nem csupán szakdolgozat, hanem bármilyen kurzus esetén alkalmazhatják az oktatók ezt a programot, ha a csalás gyanúja felmerül. Szembesítés esetén pedig a diákok legtöbbször bevallják, hogy nem a saját munkájukat adták le, mivel a fegyelmi eljárással járó kellemetlenségeket inkább nem vállalják.

Ez egy nagyon problematikus helyzet már a szakdolgozati konzultációknál is. Én azt látom, hogy most az oktatóknak különösen nagy a felelőssége, és iszonyat sok idő megy el a csalás kiszűrésével, megbeszélésével és kezelésével. Elképesztően nagy súly hárul a professzorokra, pedig ennek nem szabadna a munkánk részévé válnia, hiszen oktatók vagyunk, nem nyomozók.

Egyes professzorok, akiknek nincs hozzáférésük az előfizetéses programokhoz, a javításkor ingyenes AI-detektorokhoz fordulva próbálják kiszűrni a szellemi munkák hitelességét annak ellenére, hogy ez a megoldás komoly konfliktusokat szülhet. Polyák Gábor kiemeli, hogy ezeknek a detektoroknak a használata több szempontból is problémás. A szakdolgozat megírása viszont továbbra sem elvetendő szerinte, pedig több egyetem alap- vagy mesterszakon már megszüntette ezt a rendszert. Ezekben az intézményekben más formában történik a végső számonkérés, például kreatív projektek készítésével, ahol a csalás lehetősége kisebb.

Adatvédelmi, szerzőjogi és biztonsági szempontból nagyon problémás dolog ismeretlen oldalakra feltölteni a diákoknak a munkáját. Ezt igazából nem szabad csinálni. Tehát továbbra is a bizalomnak kellene megalapoznia azt a tudást, hogy ez a diák saját munkája. És ezt egy személyes viszonyban, például egy szakdolgozat megírásában, ahol konzulens segíti a folyamatot, abszolút fenntarthatónak tartom. Az összes többi esetben nagyon zűrös.

Guld hozzáteszi, hogy az AI a folyamatos fejlesztésekkel gyakran kikerüli az előfizetéses programokat is.

Az AI fejlődésével kialakult egy folyamatos macska-egér játék a programok és az egyetemi ellenőrző eszközök között, ami miatt a probléma megoldása nyakatekert folyamat.

Van egy ilyen rablópandúr játék, hogy az egyik oldalon fejlesztik azokat az AI-alkalmazásokat, amik azt a célt szolgálják, hogy az AI-t leleplezzük, másik oldalon meg fejlesztik azokat az AI-alkalmazásokat, amik azt akarják kikerülni, hogy egy másik AI-alkalmazás leleplezze a csalásokat. Szóval ez kezd egy ilyen skizofrén állapotba átcsúszni.

Felborult a tanár-diák bizalmi viszony

Ebben a jogilag is bonyolult rendszerben nem csoda, hogy a tanárok és diákok között a bizalom megroppant. Bár a professzorok sokszor felismerik a mesterséges intelligenciával generált szövegeket szabad szemmel is, nincs minden esetben olyan eszköz a kezükben, amivel bizonyíthatnák a csalást.

Polyák Gábor is találkozott professzorként olyan helyzettel, amikor egyértelműen meg tudta állapítani, hogy a beadott anyag nem saját termék. Az AI ugyanis gyakran fogalmaz logikátlanul vagy „magyartalanul”. A ChatGPT például pontosvesszőket, és indokolatlan helyeken hosszú kötőjeleket alkalmaz, ami már első olvasásra kiszúrható.

Ez a probléma gyakran felmerül, de a saját tapasztalatom az, hogy minél közvetlenebb a munkakapcsolat a diák meg az oktató között, annál kisebb a kockázata annak, hogy mondjuk a diák leül ide az asztalhoz, és a szemembe mondja, hogy ezt ő írta, és amikor én ránézek mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.

Ebben Polyák szerint szerepet játszik az is, hogy az ELTE média tanszékén egyre több kurzus hozza fel az AI kérdését vita, szabad diszkurzus vagy a jelenség oktatásának formájában. A diákok pedig ezeken a beszélgetéseken maguk is meg tudják állapítani, hogy hosszú távon nem megoldás, ha az „AI csinálja a diplomát”. Ezért is fontos szerinte, hogy a jelenséggel minél fiatalabb korban szembesüljenek a diákok.

Minél később kezdjük el, és minél kevesebbszer mondjuk, annál kisebb a valószínűsége, hogy a diákok azt megértik, hogy itt nem nekem tesznek szívességet, hanem saját maguknak. A saját jövőjüket kockáztatják, hogyha nem hiszik el, hogy az AI használatát a saját kontrolljuk alatt kell tartani, és nem szabad, hogy az AI irányítsa őket.

Az AI megsokszorozza az oktatás problémáit

Egyetemista fejjel a saját bőrömön is tapasztalom az esetleges előnyöket, de főleg a hátrányokat. Egyrészt, ha egy diák dolgozik munka mellett, jegyzetelésben hatalmas segítség, ha a sokszor több százezres oldalszámokat nem kell elolvasni, értelmezni, megint elolvasni, kijegyzetelni, majd megtanulni a jegyzet tartalmát. Jómagam is rengeteg időt spóroltam meg, amikor a jó kulcskérések megadásával egy átfogó jegyzetet készítettem. Ugyanakkor az AI-eszközök használatával történő lebukás jóval súlyosabb következményekkel jár, mint, amikor a gimnáziumban elkapott a tanár egy puskával. Hallgatói szempontból is több okból előjön a félelem.

Egyrészt, ha mindenki használja az AI-t, de senki sem bukik le, kialakul egy kényszerhelyzet a használatra. Hiszen teljesen más mennyiségű és minőségű munkák születnek ilyen esetben, mint amikor saját kútfőből varázsoljuk elő a beadandókat. Az eleve kompetitív verseny felborul így az ösztöndíjakért az állami finanszírozású helyeken. Egyetemenként eltér az önköltséges szemeszterek összege, de százezres, esetleg milliós tételekről is szó lehet, amit nem engedhetnek meg maguknak sokan. Bár teljesen érthető az oktatók és az intézmények frusztrációja, sok esetben a diákok is tanácstalanul kapkodják a fejüket ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben. Meglátásom szerint a szaktársak sem teljesen őszinték egymással, ha egy beadandó hitelességéről és tartalmáról beszélgetnek. Mintha mindenki igyekezne óvni a saját nyakát ebben a szorító hurokban.

Egyetemi környezetben a Corvinus oktatói felfedezték azt a problémát is a vizsgálatuk során, hogyha az AI felhasználható is egy kurzuson, a diákok egy része nem engedheti meg magának a fizetős mesterséges intelligenciát, a jobb anyagi helyzetben lévő hallgatók pedig ezzel jelentős előnybe kerülnek a társaikkal szemben.

A vizsgálatban végül mindenkit átsoroltunk abba a csapatba, ahol az AI-t használhatják, de ez sem hozott igazságosabb megoldást. Egyrészt, ha megnézzük azt, hogy milyen fizetős különböző fajta eszközök állnak rendelkezésre, ez gyakorlatilag az egyik legrosszabb fajta ösztönző azoknak, akik meg tudnak engedni maguknak jobb eszközöket. Őket így még külön jutalmazzuk is ezzel. Ha ezt még kombináljuk azzal, hogy a legtöbb frusztráció a hallgatókból a mögötte lévő ösztöndíjrendszerből jön – egy olyan szituációból, ahol nagyon kompetitív helyzetben vannak a hallgatók –, előnyt adni annak, aki jobb eszközöket tud használni anyagi okokból, nem feltétlenül az igazságosság irányába viszi ezeket a dolgokat, de az tény, hogy a percepciót sikerült helyreállítani legalább a kísérletben ezzel a megoldással

– fejtette ki Sziklai és Benedek.

Sziklai felhívta a figyelmet arra is, hogy az OpenAI jelenleg „több milliárd dolláros veszteséget hoz naponta.” Ezt az anyagi hátrányt vagy behozza az évek során az elterjedéssel és a felhasználók felhalmozásával, vagy megemeli a fizetős eszközök összegét, ezzel viszont súlyos számban veszítene felhasználókat. További potenciális lehetőség, hogy az ingyenes felhasználás lehetőségét eltörlik, vagy limitálják az interakciók és lehetőségek számát. Az Open AI vagy a ChatGPT ugyanakkor pont azért tudott ilyen mértékben elterjedni, mert jelenleg az ingyenes formája bárki számára elérhető, akinek van internet-előfizetése. Sok felhasználó szerint pont ez a bája a mesterséges intelligenciának.

Jelenleg az Open AI napi 33 milliárd forintot veszít, azaz 100 millió dolláros napi veszteségről beszélünk. A Deutsche Bank szerint az Open AI-nak még legalább 5 évre van szüksége, hogy nyereséges legyen, és addig összesen több mint 150 milliárd dollárt fog elégetni. A kedvencem az egészben, hogy rákerestem nemrég az AI- buborék szókapcsolatra, és van Wikipédia-oldala. Melyik az a piaci buborék, aminek Wikipédia oldala van, de még nem pukkadt ki? Tehát ez a nonszensz kategória.

Bár Polyák Gábor elismeri az esetleges pozitív faktorait a mesterséges intelligencia használatának, maga is kockázatosnak tartja az elterjedését – nemcsak az egyetemek környezetében, hanem a munkaerőpiacon és a világ általános alakulásában is. Nem jósolható meg szerinte, hogy milyen következményei lesznek az AI elhatalmasodásának, de hosszú távon veszélyesnek és lesújtónak látja a kilátásokat.

Én nagyon pesszimista vagyok összességében. Az állam is meglátja azt a lehetőséget, hogy még hatékonyabban tud megfigyelni, elnyomni, a cégek pedig abszolút mennek a maguk feje után, teljesen kontrollálhatatlanul. Egyáltalán nem látom azt az erőfeszítést, hogy megpróbálnánk felismerni, hogy mivel állunk szemben.

Guld Ádám az AI elterjedését a korai 2000-es években megjelenő Wikipédia elterjedéséhez hasonlítja. 20 éve hatalmas port kavart, hogy a diákok az oldalra hivatkozzanak, a szakember mégis „boldog békeidőként” emlékszik vissza erre a jelenségre. Elmondása szerint ez egy olyan hájp, ami most bozóttűzként terjed, de idővel a Wikipédiához hasonlóan el fog csendesedni, és ez lesz az az időszak, amikor az oktatásnak esélye lesz igazán hitelesen kezelni a helyzetet.

Mindig vannak túlszaladások az ilyen újszerű jelenségek és technológiák kapcsán. Összességében egy olyan visszarendeződés lesz megfigyelhető 5–6 éves távlatban, amelyben végül az AI megtalálja a maga helyét és szerepét a hétköznapi emberek életében és az üzleti, szakmai élet területén is.

A feszültséget fokozza, hogy Sziklai szerint az intézményekben kialakult tendenciák már korábban kikezdték a tanár-diák egyensúlyt. Kiemeli: a korábbi években kialakult helyzet sem volt jó megoldás, amikor a tanároknak „abszolút hatalmuk volt” a felsőoktatási rendszerben, de úgy gondolja a jelenlegi helyzettel a „ló túlsó oldalára esünk” át. Meglátása szerint ugyanis több egyetemen az a rendszer alakult ki, ami a jegyek „elinflálódásához vezetett”, azaz a diákok sokkal kisebb erőfeszítéssel szerezhetnek jó érdemjegyeket, mint korábban. Ennek egyik oka Sziklai szerint, hogy az oktatók bérezését hozzákötötték a hallgatói elégedettséghez. Ezzel csak olajat öntöttek egy olyan tűzre, amely az oktatás egyéb problémái miatt már eleve nagy lánggal égett.

Az, hogy a mesterséges intelligencia maga az ördög-e, illetve miként fog elhatalmasodni az élet különböző területein, még nem tudni. Benedek Márton szerint például már az is furcsa, hogy intelligenciának nevezünk olyan programokat, amelyek az internet adatbázisából és a beléjük táplált tudásokból élnek.

Egy olyan világban, ahol a politikusok a kampánybakik esetén hivatkozhatnak az AI-ra, és felismerhetetlen sokaknak, hogy egy videóban megszólaló öregember hús-vér személy-e vagy sem, továbbá a diákok is hivatkozhatnak a mesterséges intelligencia által generált beadandóikra sajátjukként, addig az oktatási rendszer nem tud kialakítani egy átfogó megoldást.

The post „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rablópandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu