Politikai nézetkülönbség miatt fajulhatott el a vita – állítja a nő, akit összevert a szentmártonkátai alpolgármester

A szentmártonkátai alpolgármester által súlyosan bántalmazott nő szerint a politikai nézetkülönbségük miatt fajulhatott el a vita, és elismeri, hogy provokálhatta a településvezetőt – erről maga az áldozat beszélt az RTL Híradónak.

Mint ismert, Bordás-Pauza Gréta vasárnapra virradó éjszaka arról számolt be a Facebookján, hogy Bodor András „szarrá verte” őt a kolbásztöltő fesztiválon, ami után az alpolgármester lemondott.

Miután feljelentést tett támadója ellen a nagykátai rendőrségen, a bántalmazott nő az RTL-nek részletesen beszámolt az esetről. Elmondta, hogy kezdetben mindenki jól érezte magát, ám az este egy pontján szóváltásba keveredett a polgármesterrel. Vele elmondása szerint normális keretek között beszélgetettek, a konfliktus akkor tört ki, amikor az alpolgármester megérkezett.

Innen már csak emlékfoszlányaim vannak, hogy veszekedünk

– mondta a nő, aki azt állítja, emlékezetkiesése is van. Ugyanakkor azt elmondta, hogy a politikai nézetkülönbségük miatt fajulhatott fizikai atrocitásig a szóváltásuk, és elismerte, hogy provokálhatta az alpolgármestert.

Szerintem Magyarországon mindenkiben van feszültség, bennem is van, és ezért jutunk ide

– mondta, hozzátéve, hogy ő egy ujjal sem ért az alpolgármesterhez.

Korábban felmerült, hogy az összevert nő fél szemére megvakulhat, most azonban úgy tűnik, nem lesz maradandó a sérülése.

Bodor András független jelöltként indult a 2024-es önkormányzati választáson, és habár a képviselő-testületbe nem került be, mégis külsős alpolgármesterré választották a fideszes Skoda Ferenc vezette településen.

The post Politikai nézetkülönbség miatt fajulhatott el a vita – állítja a nő, akit összevert a szentmártonkátai alpolgármester first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest