Nemrég az nlc-nek adott interjút Rujder Vivien, a Hunyadi sztárja, aki legutóbb a Beléd estem című filmben tűnt fel a mozivásznon. A színésznőt a beszélgetés alkalmával a pályakezdéséről is kérdezték, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: félelemmel teli volt számára a kezdet.

Sokat hajtogatom ezt, de tényleg úgy volt, hogy nem tudtam, hova jövök, nem tudtam, mi lesz velem. Nem volt könnyű felismerni, főként egy olyan alkatnak, mint amilyen én is vagyok, hogy itt legtöbbször nincs egy lineáris felfelé ívelése a pályának, nincs az, hogy eredmény és munka alapján lépkedsz a ranglétrán, hanem egyszer csak nagyon sokáig fellépdelhetsz, aztán talán meg kihúzzák alólad a létrát.

Mint mondja, ha egy színész társulati tag is, lehet, hogy kap egy marha jó főszerepet, de aztán elképzelhető, hogy öt évig azzal kell ellennie és megelégednie, mert sok hasonló nem érkezik utána.

Ennek a folyamatnak nem te vagy a főnöke, nem feltétlenül te irányítod a szakmai életedet. Ha van valami, van, ha nincs, nincs. De mindegyik helyzettel jóban kell lenni, ezt viszonylag az elején megtapasztaltuk már, akár az egyetemen is. Van olyan, hogy jól sikerül egy félév, sokat dolgoznak veled az osztálytársaid és a rendezőhallgatók, szeretnek is téged a jeleneteidben, de aztán kikerülsz onnan, és eltűnsz.

A téma kapcsán elárulta, hogy ő maga zavarban van a helyzetet illetően, mivel sok munkája van, amelyeket nagyon szeret, de nem tudja, érdemel-e ennyit. Ezért dolgozik még többet, hátha bebizonyíthatja magának, hogy ér ennyit.

Úgy véli, a mai harmincasok afféle peremgeneráció tagjai lettek, akik nagyon tudni azonosulni azokkal, akik pályakezdők:

A szándékaikkal, az elvárásaikkal, az eltökéltségükkel, a szabadabb létezésükkel. Ez mind bennünk is megvan, de az is, hogy üsd a falig, nyomjad, mert úgy lesz eredményed, és kicsit több alázatot vigyél még bele – pedig azért nem kéne már ennyi, nagyon félre tud csúszni a dolog, hogy meddig tart az alázat, és mikor kezdődik az, hogy állandóan beteg vagy, úgy jössz be játszani, úgy mész forgatni.

A legnehezebben a saját megfelelési kényszerét tudja elfogadni, amit a közösségi médiára fog. Utóbbi jelenlétét mára tudatosan igyekszik visszaszorítani az életében, de kicsit visszasírja azokat az időket, amikor még csak a print létezett.

Mindenki egy kicsit védettebb, egyben szabadabb volt, nem volt ennyire tele a fejem dolgokkal, mert nem ömlött rám egész nap minden szenny és szar. Bocs, nem tudom szebben mondani. Inkább szűröm ezt a világot, mert egyik nap az jön onnan, hogy te csodálatos, te fantasztikus – másik nap meg az, hogy te kurva. Azt írta egyszer valaki kommentben, hogy – és erre nagyon emlékszem – bamba vagyok. Mindig olyan bambán nézek. Buszon voltam, amikor ezt olvastam, és arra gondoltam, hogy lehet, hogy ő csak leírta, mert neki jólesett leírni, de én meg álltam a buszon, és azon gondolkodtam miatta, hogy te jó ég, most biztos bambán nézek. Ezek a megjegyzések hatnak rám, de nem kéne, hogy így hassanak rám. De meg lehet ezt tanulni szerintem.

Az interjú során arról is szó esett, hogy Rujdernél nincs kedvesebb a forgatások során, ám, mint kiderül, ezt nem mindenki értékelte a vele való közös munka alkalmával.

Erről a Mucsi [Mucsi Zoltán, színész – a szerk.] tudna mesélni. Ő a Tóth Jánosban töltött első napomon egyáltalán nem kedvelt engem, mert nem értette, hogy reggel fél hatkor »hogy a picsába lehet mosolyogva bejönni egy szettbe, hogy sziasztok, jó reggelt!” De most mit csináljak, én ilyen vagyok

– tette hozzá a színésznő.

The post A Hunyadi sztárja elárulta, miért nem kedvelte őt Mucsi Zoltán a közös munkájuk kezdetén first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu