Egyre nehezebbnek tűnik országokat belerángatni egy háborúba. Már csak azért is, mert egyre nehezebb valamit háborúnak hívni. Az Egyesült Államok Iránban folytatta azt a régi hagyományt, amelynek eddig Oroszország volt a legjelentősebb képviselője. Ennek az a lényege, hogy a katonai konfliktusokat nem hívják háborúnak.
A háború egyszerre jogi fogalom és mindenki számára érthető jelenség. Oroszország hiába nevezte különleges katonai hadműveletnek egy másik ország fegyveres megszállását, mindenki értette, hogy háborúról van szó. A helyzetet persze bonyolítja, hogy mindenki egy új háborúnak tartotta a 2022-es totális inváziót, miközben az egyértelmű folytatása volt a 2014-ben elkezdődött eseményeknek.
Venezuela megtámadását és Nicolás Maduro elnök elhurcolását az Egyesült Államok rendészeti műveletként adta el, amelyben jelképesen jelen is voltak a drogellenes hatóságok. Nagyjából mindenki más azt a kifejezést használta, hogy az Egyesült Államok megtámadta Venezuelát.
Hasonló a helyzet Irán megtámadásával. Nagyjából egyértelmű, hogy az Egyesült Államok háborúban áll Iránnal. Sokáig mégis Izrael és az Egyesült Államok légicsapásai Irán területén 2026-ban néven futott a történés, és még az ilyesmire mindig érzékeny címlapszerkesztők a New York Timesnál is lecserélték a főcímet háborúról konfliktusra. Mostanra valamennyire helyreállt a rend, már a Wikipédia is háborúnak nevezi azt, ami történik. Már csak az nem tiszta, pontosan mely országok vesznek részt benne, hiszen a konfliktus folyamatosan bővül.
Hadüzenet
A háború mint kategória azért is ennyire nehéz ítélet, mert ahhoz gyakran hadüzenet, az Egyesült Államokban pedig kongresszusi felhatalmazás is szükséges lenne. Trump hadüzenetet nem küldött, kongresszusi felhatalmazást nem szerzett Irán megtámadásához, ahogy korábban a venezuelai akcióhoz sem.
Így nehéz valakit belerángatni a háborúba.
Pedig Európa esetében valóban van erre törekvés. A háború létéről való elmélkedés nemcsak absztrakt szórakozás, hanem konkrét jelentősége is van az Egyesült Államokra és Európára nézve. Sok szó esett mostanában arról, miért ilyen agresszív az amerikai elnök, aki úgy kampányolt, mint aki véget vet a végtelen háborúknak és a külföldi beavatkozásoknak, és folyamatosan a lezárt háborúk sorával büszkélkedett.
Az agresszív kifejezés talán nem is tökéletes arra, amit Trump csinál. Létezik az angolban egy latin jövevényszó, a belligerent, ami a bellum, vagyis háború, illetve a gerere, mint viselni szavakból könnyen lenne hadviselőre fordítható, de a hadviselő magyarul tényállapotot jelöl, a belligerent pedig inkább jelző. Valaki, aki lelkesen visel hadat másokkal szemben. Márpedig Trump mintha pont ezt tenné.
De a hadviselés lelkesültsége csak egy szintig tart. A korábban felsorolt kategóriaproblémák leginkább azért fontosak, mert nem tudjuk, hogy minek nevezzük azt, ami Iránban történik, mivel Donald Trump sosem indokolta meg pontosan, mi és miért történik ott.
Mostanra egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok elnökének szüksége van Európa segítségére az iráni konfliktusban. És nemcsak Európa segítségére, hanem az összes térségbeli szövetségese részvételére is. Már csak azért is, mert Európának és az Öböl-menti államoknak vannak olyan katonai bázisai, amelyeket az amerikai erők használni tudnak a légicsapásokhoz.
Lefejezéses stratégia
Trump a háborúk elhúzódásának megakadályozását egy stratégiai húzással kívánja megoldani: egyszerűen nem megy be a megtámadott országokba. A légicsapásokra épített lefejezéses technika arra épít, hogy egy ellenséges államszervezet vezetőjét megölik vagy elrabolják, majd a rendszer az alulról jövő nyomás hatására szétesik, meghunyászkodik az Egyesült Államokkal szemben. Egyébként a vezető elrablása és megölése is jogi mocsár, hiszen ezek a vezetők civilek, de egyben a hadseregek főparancsnokai. Előbbiek jogilag nem legitim célpontok, utóbbiak igen.
Európa több országa került konfliktusba az amerikaiakkal az utóbbi időszakban. Az amerikai gépeket át kellett helyezni a spanyol repterekről Franciaországba, Nagy-Britannia pedig bizonyos bázisok használatát engedélyezte, másokét nem. Trump már dühösen kifakadt a brit miniszterelnökre, a spanyolokat pedig gazdasági megtorlással fenyegeti. Pedig nemrég még pont arról volt szó, hogy ezek az országok nem vették ki a részüket az Egyesült Államok védelméből.
Akkor ezek az államok joggal közölték, hogy a NATO közös védelmét eddig egyetlen alkalommal aktiválták, amikor az Egyesült Államokat kellett megvédeni a szeptember 11-i terrortámadások után, a többi NATO-tagállam pedig rohant is segíteni. Szintén sokan – például Spanyolország és Magyarország is – részt vettek a 2003-as iraki invázióban.
De az iraki invázió során az akkori amerikai elnök elmondta, hogy miért van erre szükség, volt kongresszusi meghallgatás, szavazás, rendes jogi munka. Később kiderült ugyan, hogy a nagy része hazugság volt, de ez épp azért bukhatott ki, mert beletették azt a munkát, amivel nemzetközi koalíciót lehet egy konfliktus mögé építeni.
Most ez a munka meg lett spórolva. Az amerikaiak és az európaiak nagy része sem érti, miért Irán, és miért pont most. Az Egyesült Államokkal szövetséges Izrael érdekeit sokkal könnyebb felismerni a konfliktusban. Ha viszont a többi szövetséges nem érti, hogy miért történik egy háború, segíteni is kevésbé igyekeznek.
Kettős nyomás
Persze részvétel így is van: a NATO-tagállamok egy része támogatja a csapásokat, de szigorúan rögzítve, hogy csak nemzetállamokként, nem a NATO kötelékében. Még olyan ókori jelenetek is újra felrajzolódnak, mint hogy Görögország hadihajókat küldjön Perzsiával szemben egy háborúban.
Irán szándéka közben szintén látványos: annyira kiterjeszteni ezt a háborút minden szomszédos országra és európai szövetségesre, hogy azok lebeszéljék az Egyesült Államokat a folytatásról. Ezért tágul a konfliktus, ezért lövi Irán az Öböl-menti országoktól Cipruson át Törökországot. Minél több olyan szereplőt bevonni a konfliktusba, amelyeknek nem magyarázták el, hogy mi és miért történik, ugyanakkor van esélyük meggyőzni az Egyesült Államokat arról, hogy zárja le a katonai akcióját.
Európa ráadásul kettős nyomás alatt áll – benne Magyarországgal. A magyar kormány lelkesen támadta Ukrajnát azért, mert a választás előtt fel akarta nyomni Magyarországon az üzemanyagárakat. Erre valószínűleg a Barátság kőolajvezeték rövid elzárása nem lett volna elég, de a Hormuzi-szorosé már igen. Itt megy át a világ olajtermelésének húsz százaléka, ha itt megáll a forgalom, akkor az olaj ára jelentősen emelkedik, ahogy azt már a benzinkutakon is láthatjuk.
A várható migrációs nyomásról még szó sem esett, pedig az, hogy Szíriában, egy másik orosz szövetséges államban polgárháború tört ki a 2010-es évek közepén, alapjaiban formálta át az európai politikát, hiszen hirtelen rengeteg, a háború elől vagy a jobb élet reményében menekülő ember jelent meg a kontinens határainál.
Európa viszont erre nagyrészt emlékszik, és látványosan igyekszik elkerülni, hogy bármelyik fél berántsa a kontinenst a háborúba.
The post Nagyon bele akarják rángatni Európát a háborúba first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
