Novák Katalin köztársasági elnök bejelenti a lemondását. A háttérben akciófilmes, feszült zene, a vásznon gyorsan vágott képek száguldó autókról és a Partizán stúdiójáról. Így indul a Tavaszi szél – az ébredés című film, ami tulajdonképpen a Tisza Párt (vagy még konkrétabban a „Magyar Péter-jelenség”) születését mutatja be, lendületesen ugrándozva a dokumentum- és az imázsfilm műfajai között.

Mert ezt a filmet nyilván nem lehet egyszerű dokumentumfilmként nézni, nemcsak témája és olykor egészen reklámfilmes stílusa, de az időzítése miatt sem: „egy hónappal az országgyűlési választások előtt, a közéleti figyelem csúcspontján érkezik a mozikba” – eleve így harangozták be az alkotók.

Ez önmagában beszédes, hiszen történetvezetési szempontból azért izgalmasabb lenne, ha a film egészen a választásig elkísérné Magyart és a Tiszát; mégiscsak úgy lenne kerek a történet. A Tavaszi szél ehelyett tökéletesen belesimul a Tisza-kampány véghajrájába – Magyar már posztolt is a zártkörű vetítésről, arra buzdítva mindenkit, hogy keresse fel a hozzá legközelebb eső mozit –, noha egyébként a párttól függetlenül, saját forrásból készítette Topolánszky Tamás Yvan és Sümeghy Claudia.

6 fotó

A stáb több mint egy évig követte Magyarékat országjárások, tüntetések, kampányesemények, interjúk és párttalálkozók közepette, de a filmhez felhasználtak egy sor a nyilvánosságban már megjelent videót és archív anyagot is. Szó se róla, a végeredmény igényes, sokszor kifejezetten látványos, és ha elvétve is, azért akadnak benne őszinte, emberi pillanatok.

De lehet-e újat mutatni az elmúlt évtizedek legjobban dokumentált és legtöbbek által szoros figyelemmel kísért közéleti eseménysoráról?

A Tavaszi szél tanúsága szerint nem nagyon. A Topolánszky rendezésében készült film legalábbis megelégszik azzal, hogy precízen felvázolja a párt történetének legfontosabb eseményeit, megszólaltat egy sor szereplőt és szakértőt, és résnyi betekintést enged a Tisza mögötti stáb működésébe.

Az eseményeket elsősorban maga Magyar Péter és Radnai Márk, a Tisza alelnöke tolmácsolásában ismerjük meg. Előbbi jellemzően az egykor Varga Judittal közös otthonuk kanapéján ülve, kampányesemények után, éjszaka forgott interjúkban szólal meg, de a tőle megszokott, tökéletesre csiszolt interjús stílusban – nagy kitárulkozásokra nem érdemes számítani. Utóbbi egy napfényes bárban ül a kamerák elé, hogy meglepően humoros stílusban idézze fel a Tisza létrejöttének olykor abszurd momentumait: például, hogy Magyarnak eleinte volt egy olyan kellemetlen szokása, hogy úgy jelentett be tüntetéseket vagy kampányeseményeket a nyilvánosság előtt, hogy azok még egyáltalán nem voltak megszervezve, így Radnaiékat is meglepetésként érték. Ilyenkor pár óra alatt rántották össze a szükséges felszerelést és szervezést.

A kegyelmi ügytől és a mindent elindító Partizán-interjútól egészen a tavaly október 23-ai Nemzeti menetig jutunk, közben egy kisebb időugrással kitérve a Radnai nevével bejegyzett, rejtélyes weboldal ügyére (ami, ugye, már idén február elején került a nyilvánosság elé) és Magyar arról adott, érzelmes nyilatkozatára.

A dokumentumfilmes vonalat erősítve megszólal egy sor politikai elemző – Szabó Andrea, Dull Szabolcs, Lakner Zoltán és Ruff Bálint –, valamint Magyar kezdettől fontos szerepet vállaló, közeli és ismert munkatársai: Bódis Kriszta, Rost Andrea és Nagy Ervin. Az imázsfilm-érzésre ráerősítve mind nagyon pozitív képet festenek a pártról és elnökéről egyaránt – külön kiemelve, mennyit fejlődött Magyar az elmúlt két évben úgy emberként, mint politikusként.

És persze nagy hangsúly kerül a teherbírására is. Az országjárás egy végtelen autózás, tele lemondásokkal: Magyar különböző autók hátsóülésein telefonál a fiaival, és bánkódik a kihagyott edzések, meccsek és töritanulások miatt.

Ő maga úgy fogalmaz: még a Fideszben tanulta meg, hogy a jó politikus elképesztő monotonitástűréssel kell rendelkezzen. Nemcsak fizikailag megterhelő a Tisza felépítése: „az egész hatalom fő célja az, hogy lelkileg tegyen tönkre” – mondja Magyar a személyét ért támadások soráról. A film ritka, nem mesterkéltnek ható pillanatai egyikében arról beszél, milyen érzés, amikor a propaganda miatt a fiaitól kapja meg a kérdést:

Apa, te tényleg áruló vagy?

Bár a megszólaltatottak alaposan végigmesélik a Tisza eredettörténetét – olyan pontokat is értintve, mint az eredeti Tisza párt átvétele egy vidéki repülőtérre szervezett, éjféli találkozó keretein belül, majd a kalandos véletlen, melynek folytán még az európai parlamenti választási listára való bejelentkezés előtt nyilvánosságra került az akció –, azért láthatóan nem a kimerítő részletesség a cél. Vogel Evelin neve például egyáltalán nem hangzik el. Varga Judit ellenben kifejezetten sok képernyőidőt kap. Magyar feltűnően szimpatikusan beszél volt feleségéről; felidézi, hogyan ismerkedtek meg 2005-ben és jöttek össze egy külföldi nyaralás során – közben kedves régi fotókat látunk kettejükről napsütötte strandokon és elegáns Fidesz-rendezvényeken –, sajnálkozik a hangfelvétel kapcsán és elmondja, hogy meggyőződése, hogy egyszer majd együtt nézegetik majd az unokáikat egy fa alatt fröccsözgetve.

Egy-egy hasonló mondaton, és néhány igen rövid, a Tisza színfalai mögé engedett betekintésen kívül azonban nem sok újdonságot tartogat a film.

Ellenben remekül párhuzamba állítható a NEM (Nemzeti Ellenállási Mozgalom) gondozásában szintén nemrég megjelent Én, a kétarcú című képregénnyel: az is arra vállalkozik, hogy a kezdetektől végigmesélje Magyar Péter közéletben való feltűnésének történetét, csak épp a lejáratás – bármilyen dramaturgiai alapelvet felülíró – céljával, a mesterséges intelligencia nem túl igényes használatával, és a valóságtól következetesen nagy távolságot tartva teszi ezt (Magyar például ott is sokat beszél a volt feleségéről, ám ott időről időre egysejtű fakockának, vidéki tyúknak vagy borsodi lotyónak nevezi).

Magyar személye és – hogy mi is képregényes fordulattal éljünk – eredettörténete most nyilván sokakat foglalkoztat. Már a film megjelenése előtt heves vita alakult ki arról, hogy egy ilyen alkotás nem a személyi kultusz építését segíti-e elő, vagy hogy lehet-e egyáltalán objektív képet festeni egy politikai vezetőről a kampánynak ebben a felfokozott szakaszában.

Annyi biztos, hogy az állami támogatás nélkül készült filmek és a finoman palástolt rendszerkritikát megfogalmazó Itt érzem magam otthon után most újabb szintet lép a moziba járás átpolitizálódása. És ha új információkat nem is nagyon kaphat tőle az ember, most legalább nagyvásznon is megnézheti a Magyar Péter-történet egyik verzióját.

The post A Partizán-interjútól a Hősök teréig ível, de nem sok újat mond Magyar Péterről a Magyar Péter-film first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu