Pontszerző helyekért csatázott egymással Esteban Ocon és Franco Colapinto vasárnap a Forma-1 Kínai Nagydíján, a francia pedig nekiment riválisának, megpördültek mindketten. A történtek után Ocon tíz másodperces büntetést kapott – annak letöltése után a 14. helyre esett vissza, míg az argentinnak ugyan komolyabb esélyei is voltak, végül a tizedik helyen zárt.
Megérdemeltem a büntetést. Talán túl optimista voltam, de nem igazán volt helyem megcsinálni az előzést. Mindkettőnk versenyében több lehetett volna. Azért örülök neki, hogy végül szerzet egy pontot, mert remek versenye volt
– ismerte el Ocon korrekten a hibáját.
Közleményben kérték, hogy ne fenyegetőzzenek
Ez sem volt elég, ugyanis a Colapinto szurkolótábora ugyanis gyűlölködő kommentekkel árasztotta el a francia közösségi felületeit. Nem először teszik ezt az argentin drukkerek, tavaly Jack Doohant pécézték ki maguknak, mondván, elütötte kedvencüket az F1-es üléstől, akkor az ausztrál mellé még testőrt is rendeltek. Ezúttal pedig Colapinto menedzsmentje adott ki egy közleményt:
Kérjük, ne küldjetek gyűlöletkeltő üzeneteket vagy halálos fenyegetéseket Estebannak, családjának vagy a Haas csapatnak. Ez nem változtat semmit a már megtörténteken, és csak rossz színben tüntetik fel Franco rajongóit. Kérjük, továbbra is támogassátok őt pozitív és tiszteletteljes módon
– olvasható a közleményben.
The post Halálos fenyegetéseket kapott manővere miatt a Forma-1-es versenyző first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





