Vegetáriánusok voltak a római gladiátorok?

A gladiátorok bevett étrendje növényi alapú volt, de nem elvi okokból vagy saját akaratukból. A gladiátoriskolákban kiosztott fejadag saginából állt, ami szó szerint annyit tesz: „töltelék”. Ez nem volt más, mint egy főként árpából és babból álló ragu, és arra szolgált, hogy felpumpálja a testtömegüket. A neves ókori írók nemes egyszerűséggel gusztustalannak tartották az ételt. Mai orvosi szakszóval leírva a sagina szénhidrátban gazdag eledel volt, amelyik vastag szubkután, vagyis bőr alatti zsírt termelt. Az az elképzelés állt emögött, hogy az alaposan kipárnázott gladiátor igen látványosan vérzik majd az arénában szerzett sebeiből, miközben nem szenved végzetes sérülést. Fellépésüket és nyereményeiket a harcosok arra használták, hogy időnként feldobják a monoton diétát. Aranyszájú Szent János 4–5. századi egyházatya, konstantinápolyi pártiárka olyan gladiátorokról ír, akik fogadókban esznek-isznak. Keresztény olvasóit arra inti, nehogy boldognak képzeljék őket, hiszen pogányként az örök kárhozat vár rájuk.

A harc előtti este a gladiátorokat különleges fogásokkal kényeztették, ez volt a cena libera, azaz a „szabad” vagy „dús” vacsora. Finom borok és étkek közül válogathattak, utóbbiak többféle húst is tartalmaztak. A közönséget ilyenkor beengedték, és a nézők árgus szemmel figyelték a viselkedésüket. Plutarkhosz filozófiai gyakorlatnak tekintette ezt, amely felfedi az illetők jellemét. Valószínűleg a legtöbb néző azért volt jelen, hogy a másnapi fogadásokhoz tippeket szerezzen:

azoknak a gladiátoroknak, akik alig tudtak valamit lenyomni a torkukon vagy lerészegedtek, kevesebb esélyt jósoltak, a nyugodt, összeszedett riválisok azonban rögtön előreugrottak a képzeletbeli ranglistán.

A gladiátorok itala is eltért a szokásostól. A súlyukhoz illően erősíteni akarták csontjaikat is, ezért fa vagy csont hamuját keverték a borukba, a törvényszéki patológusok megállapították, hogy az epheszoszi (ma török területen lévő) gladiátortemetőben feltárt csontvázak nagyon magas kálciumtartalmúak. Kiderült az is, hogy a pépes sagina meglepő mellékhatással jár: a gladiátoroknak sokkal rosszabb fogaik voltak, mint kortársaiknak. Az erős testalkatú, már-már elhízott, rossz fogú, rossz leheletű ókori gladiátorok tehát igen messze álltak a modern hollywoodi filmek jó felépítésű, kigyúrt atlétáitól.

További izgalmas történelmi cikkek a History magazintól a 24.hu-n:

Ezért kapott női nevet Amerika

Ez a könyv indította máglyára Giordano Brunót

Megrémültek Európa urai az 1848-as felkeléshullámtól

Bethlen Gábor felesége döntötte el Erdély jövőjét

A véreskezű mexikói tábornok pecsételte meg Texas sorsát

The post Vegetáriánusok voltak a római gladiátorok? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest