Erős dokumentumokat mutatott be saját blogjában nemrég az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), amelyek egyértelműsítik, hogy az állambiztonság a hetvenes évek elején még igencsak tartott a megzenésített Nemzeti daltól.
Az írásból kiderül: az Énekes fedőnevű titkos megbízott 1973 novemberében egy a Kertészeti Egyetem Klubjában tartott rendezvényen vett részt, amelyen a Tolcsvay Trió több számot, köztük a Himnusz megzenésített változatát is előadta, a zenekar pedig különösképpen kihangsúlyozta a „rabok tovább nem leszünk” részt, amelyet
terccel és erős, magas hangon adtak elő.
A rendezőként jelen lévő egyetemisták
éppúgy tapsoltak a Tolcsvayék inkriminált számára, mint a többi hallgatóság
– olvasható a jelentésben, amelyet a tartótiszt megpróbált kijavítani, így a Himnusz szót áthúzta, majd a helyére írta, hogy Talpra magyar. A vers címét ő sem találta el.
Az év korábbi szakaszában is volt példa hasonlóra: a Budai Ifjúsági Park május elsejei megnyitóján négyezer fiatal jelenlétében énekelték el a Nemzeti dalt, a hallgatóság pedig egy emberként ordította a refrént, különös tekintettel a korábban is inkriminált részre – derül ki egy június 10-i, a miskolci popfesztiválról szóló jelentésből, amely ezzel indokolta, hogy Borsod szívében már annak „lázító jellege” miatt nem is engedték az előadást.
A helyzetet Biszku Béla is veszélyesnek ítélte – írja az ÁBTL, amely a politikus egy június 18-i belügyi értekezleten elhangzott gondolatát idézte:
megszervezik a miskolci popfesztivált, hát azt kell nekünk adaptálni nyugatról az ifjúság megnyerése céljából? És közben ott a Nemzeti dalt akarták eljátszani a Tolcsvayék, ugye így hívják ezt a társaságot, és a Szózatot ugye megbeatesíteni, hát azért ennyire már ne menjünk, elvtársak, hát hol vagyunk.
Tolcsvayék a Petőfi-vers dalváltozatát csak végül 1981-ben, az Illés első utolsó koncertjén adhatták elő újra, majd A Koncert című lemezre is felkerült.
The post Úgy megijedt az állambiztonság a megzenésített Nemzeti Daltól, hogy egy jelentésben össze is keverték a Himnusszal first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





