Indul a szezon: óvatosan a medvehagymával

A tavasz egyik első, zöld ajándéka a fokhagymához hasonló illattal és aromával bíró medvehagyma. Nemcsak jó íze és változatos felhasználhatósága miatt értékes, hanem fogyasztása jótékonyan hat többek között a vérkeringésre és az emésztésre. Nevezik vad fokhagymának is, ám e növény nem a fokhagyma vad változata, egészen más faj, jellegzetes illatukon kívül másban nem is hasonlítanak egymásra.

Vadon is nagy tömegben nő Magyarországon, gyűjtésének ideje március vége és április eleje, vagyis most indul a szezon. Azonban, ha valaki tavaszi kirándulást tervezne medvehagyma gyűjtésével összekötve, néhány szabályt észben kell tartania. A legfontosabb, hogy

a medvehagyma levele hasonló a gyöngyvirág mérgező leveleihez, laikusként nem nehéz őket összekeverni.

Hogy ezt elkerüljük, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatója szerint meg kell dörzsölni az adott levelet: csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga. Ezen túl az sem mindegy, hogy hol és mennyit szedünk belőle:

  • kereskedelmi célú gyűjtéshez minden esetben engedély szükséges;
  • saját fogyasztásra naponta legfeljebb két kilogramm gyűjthető;
  • gyűjteni csak olyan állami erdőkben szabad, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek – az úti cél kiválasztása előtt érdemes itt tájékozódni.

A Nébih arra kér mindenkit, hogy egészsége megőrzése érdekében ne vásároljanak alkalmi árusoktól jelöletlen, bizonytalan eredetű terméket, illetve felhasználás előtt pedig mind a vásárolt, mind a saját gyűjtésből származó medvehagymát alaposan mossák meg.

Izgalmas tudományos tartalmaink a közelmúltból:

A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát

Véletlenül fedezték fel az ágyi poloskák gyenge pontját

Új magyarázatot találtak a rövidlátásra

Ulászló hajszolta Mohácsba Magyarországot?

The post Indul a szezon: óvatosan a medvehagymával first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest