Egész napra leállt a berlini reptér

Teljesen leállt a légi utasforgalom szerdán Berlinben, ugyanis a Brandenburg repülőtéren (BER) a Verdi szakszervezet egész napos figyelmeztető sztrájkot hirdetett a folyamatban lévő bérvita miatt. A reptér üzemeltetetőjének vezérigazgatója, Aletta von Massenbach aránytalannak nevezte a sztrájkot, különösen

az iráni háború miatti amúgy is feszült helyzetben.

Aletta von Massenbach jelezte, a következő tárgyalási fordulót március 25-re tűzték ki, és bízik a megállapodásban.

A munkabeszüntetés reggel 6 órakor kezdődött és éjfélig tart. A repülőtér üzemeltetője, a Flughafen Berlin Brandenburg (FBB) közlése szerint szerdán valamennyi induló és érkező járatot törölték. Összesen mintegy 445 járatot érint az intézkedés és körülbelül 57 ezer utast. A légitársaságok többsége előzetesen értesítette az utasokat, akik így nagyrészt meg sem jelentek a terminálokon; a csarnokok szinte üresen maradtak. Az utasokat arra kérték, hogy vegyék fel a kapcsolatot légitársaságukkal az átfoglalási lehetőségek és alternatív utazási megoldások egyeztetése érdekében.

A sztrájkban mintegy 2000-2200, az FBB-nél dolgozó alkalmazott vesz részt, köztük a tűzoltóság, a forgalomirányítás és a terminálüzemeltetés munkatársai. Bár egyes szolgáltatásokat – például a biztonsági ellenőrzéseket vagy a földi kiszolgálást – nem érint a munkabeszüntetés, a kulcsfontosságú területek leállása miatt a repülőtér működtetése nem biztosítható.

(MTI)

The post Egész napra leállt a berlini reptér first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest