A Tiszaújváros központú választókerületben a pártválasztók körében a Fidesz 47 százalékon, míg a Tisza Párt 45 százalékon áll, a Mi Hazánk 6 százalékot, míg a DK és az MKKP egyaránt 1-1 százalékot érne el egy most vasárnap tartott választáson – írja a 21 Kutatóközpont március 12. és 13. között, közösségi finanszírozásból és 800 fő telefonos megkérdezésével készült, választókerületi szinten reprezentatív kutatása.
A felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztók között enyhén a Tisza Párt vezet, 48 százaléka van a Fidesz 46 százalékával szemben, míg a Mi Hazánk 5 százalékon áll a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os számú OEVK-ban.
A választókerületet 2020-ban még szoros versenyben nyerte meg Koncz Zsófia az ellenzéki összefogás jelöltjével szemben egy időközin, azóta viszont a Fidesz fölénye nőtt, és most már egyértelműen a kormánypárti körzetek közé tartozik: a Tisza úgy is tud nyerni országosan, hogy a tiszaújvárosi körzetben vereséget szenved – írja a 21 Kutatóközpont elemzése.
A körzetben az egyéni jelöltek versenyében a fideszes Koncz Zsófia 49 százalékon áll, míg a Tisza jelöltje, Bihari Zoltán 43 százalékon. A Mi Hazánk jelöltje 5 százalékot szerezne, míg a többi ellenzéki jelölt támogatottsága marginális.
A biztos szavazók között szűkebb a jelöltek közti különbség, Koncz ebben a kategóriában 48 százalékon áll, míg tiszás ellenfele 46 százalékon.
A több választást megnyerő Koncz néhány százalékponttal népszerűbb, mint a pártja, míg a Tisza jelöltjének népszerűsége néhány százalékponttal elmarad pártjáétól. Az az országos tendencia is érvényesül a körzetben, hogy a Tisza-szavazók nagyobb arányban mondják biztosra a részvételüket, ezért ebben a kategóriában jobban áll a párt és a jelöltje is – írja az elemzés.
Az intézet a jelöltek megítéléséről és ismertségéről is kérdezte a válaszadókat, pártnevek említése nélkül. Az inkumbens Koncz Zsófia ismertsége 95 százalékos, és az ismerőinek 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szimpatikusnak találja. A tiszás Bihari Zoltánt csak a válaszadók 43 százaléka ismerte, azonban 27 százalékuk szimpatikusnak is találta, azaz 63 százalékos a kedveltsége az őt ismerők körében.
A Jászságban is késhegyig megy a Fidesz-Tisza párharc
A 21 Kutatóközpont szintén 800 fő megkérdezésével a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 2-es OEVK-ban is választókerületi szinten reprezentatív kutatást végzett, amely szerint a pártválasztók körében a Fidesz és a Tisza egyaránt 46 százalékon áll, a Mi Hazánk 6 százalékot ér el, míg a DK és az MKKP egyaránt 1-1 százalékon áll.
a Jászberény központú egyéni körzetben a biztos szavazó pártválasztók körében már enyhe Tisza-előny rajzolódik ki, 48 százalékon állnak a Fidesz 46 százalékával szemben. A kisebb pártok támogatottsága ebben a körben is alacsony marad.
A választókerület hagyományosan inkább a Fidesz számára kedvező terepnek számít, ugyanakkor az országos erőviszonyok átrendeződésével itt is szoros verseny alakult ki a két legnagyobb politikai erő között – jegyzi meg az elemzés.
Az egyéni jelöltek versenyében a fideszes Pócs János 46 százalékon áll, míg a Tisza jelöltje, Halmai Ferenc Tibor 45 százalékot ér el, a Mi Hazánk jelöltje, Kassab Adonis 6 százalékot szerezne, a független Pintér Ferenc 3 százalékot, a többi jelölt támogatottsága pedig elenyésző.
A jászsági választókerületben a biztos szavazó jelöltválasztók körében Pócs 46 százalékon áll, míg a tiszás Halmai 47 százalékot érne el egy most vasárnapi választáson.
A jelöltek megítélése és ismertsége ebben a körzetben is eltérő képet mutat. Az inkumbens Pócs János ismertsége magas, a válaszadók döntő többsége tudott róla véleményt mondani, és jelentős arányban, 43 százaléknyian szimpatikusnak tartják.
A tiszás Halmai Ferenc Tibor esetében a válaszadók közel fele nem tudott véleményt formálni, ami alacsonyabb ismertséget jelent. Ugyanakkor azok körében, akik ismerik, 55 százaléknyian kedvelik is.
The post 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két inkább a kormánypártnak fekvő körzetben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





