Kiköltözik a Szigetre a Budapest Park, a Quimby, a Tankcsapda, Beton.Hofi és Majka is fellép

„Bár a Sziget eddig is számtalan magyar fellépőnek adott helyet a fesztivál különböző helyszínein, idén úgy döntöttünk, hogy még nagyobb hangsúlyt helyezünk a hazai zenei élet sztárjaira. Ezért amellett, hogy továbbra is minden színpadon találkozhatunk majd itthoni produkciókkal, a Budapest Parkkal együttműködésben kialakítunk egy olyan helyszínt, ahol koncentráltan mutatjuk be a magyar zenei színtér színe-javát, és ami biztos találkozási pontja lehet majd a Sziget hazai közönségének” – jelentette be Gerendai Károly, a fesztivál alapítója.

A Budapest Park Stage by Johnnie Walker fellépőinek névsora egyfajta Sziget-történeti időutazás is egyben, hisz érkeznek olyan zenekarok is, akik már az első „Diákszigeten” is ott voltak, ilyen például a Kispál és a Borz vagy a Tankcsapda. Utóbbi az akkori időszak meghatározó punk-rock albumával, A legjobb méreg dalaival jön most újra.

Fellép még a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, a Bëlga, a Péterfy Bori & Love Band, az Irie Maffia, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Parno Graszt közös műsora, Majka, a Blahalouisiana, az Ivan & the Parazol, Byealex és a Slepp, Kolibri, a Platon Karataev, a Lazarvs, az AWS, az Analog Balaton, a Mirror Glimpse, Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, Mehringer, illetve Manuel is.

Az új színpad és egyben a Sziget idei záró koncertjét pedig az akkor épp 75. születésnapját ünneplő társalapító, Müller Péter Sziámi és zenésztársai adják majd.

Ősszel derült ki, hogy a bizonytalanságok és politikai viták után mégis lesz 2026-ban Sziget Fesztivál, a fesztiválalapító, Gerendai Károly vette vissza a fesztivál szervezését. El is kezdték bejelenteni a fellépőket, akik között jócskán vannak világsztárok is: ebben a cikkünkben szedtük össze, kikről tudni eddig.

The post Kiköltözik a Szigetre a Budapest Park, a Quimby, a Tankcsapda, Beton.Hofi és Majka is fellép first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest