Orbán bejelentette a szabadtéri országjárása következő állomásait

Orbán Viktor bejelentette a Békemenet után indult szabadtéri országjárásának jövő heti állomásait: Kecskemétre, Nagykanizsára, Esztergomba, Törökszentmiklósra, pénteken Veszprémbe és Győrbe, majd Pécelre, vasárnap pedig Békéscsabára fog ellátogatni. „Jövő héten még jobban rákapcsolunk” – írta a miniszterelnök.

Mint ahogy arra Orbán első „nyílt”, kaposvári fórumáról írt riportunkban kitértünk, a miniszterelnök nem véletlenül kockáztat azzal, hogy hosszú évekig tartó titkolózás után kiviszi a kampányát a nagyobb városok utcáira: az urbánus, magasabban iskolázott közegekben a saját bevallása szerint is lecsökkent a támogatottságuk. A Fidesz a városokért minimum kiélezett csatára számíthat a Tiszával szemben, a közvélemény-kutatások szerint pedig egyenesen vissza kellene hódítaniuk többet is, hogy esélyük legyen a győzelemre a választáson.

Orbán Viktor az országjárása szerdai, dunaújvárosi állomásán arról beszélt, hogy nekik „nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”, illetve a fiatalokat próbálta meggyőzni, hogy áprilisban a Fideszre húzzák az ikszet. A rendezvény után arról beszéltek résztvevők, hogy a Fidesz pénzén utaztatták őket buszokkal a városba.

A 21 Kutatóközpont 24.hu megbízásából készített, csütörtökön megjelent közvélemény-kutatása szerint már csak a falvakban vezet 4 százalékkal a Fidesz (igaz, a megkérdezett falusiak negyede nem tudott vagy nem akart válaszolni a pártpreferenciáját firtató kérdésre). Ennél is nagyobb a nem válaszolók aránya a kisebb városokban, ahol a Tisza öt ponttal előzi a kormánypártot, míg a megyei jogú városokban élőknél már 40 százalékos a Tisza támogatottsága, és 29 százalék a Fideszé. A fővárosban a megkérdezettek bő fele támogatja a Tiszát, és itt a legalacsonyabb a Fidesz-szimpatizánsok aránya.

Kapcsolódó
A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát

A 21 Kutatóközpont lapunk megbízásából készült felmérése alapján bemutatjuk, hogy nemre, életkorra, iskolázottságra és településtípusra lebontva hogyan fest az egyes pártok támogatottsága.

The post Orbán bejelentette a szabadtéri országjárása következő állomásait first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest