Pszichiátriára került a putyinista blogger, aki nemrég háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt

Pszichiátriai klinikára vitték Ilja Remeszlo putyinistaként ismert orosz bloggert, aki nemrég írásában nyilvánosan lehazugozta és háborús bűnösnek nevezte Vlagyimir Putyintírja a Meduza.

Remeszlo pszichiátriára kerülése előtt arról írt a blogján, hogy nem támogatja többé az orosz elnököt, mert szerinte oroszok sokaságát küldte a halálba a zsákutcás ukrajnai háborúban. Írt arról is, hogy szerinte Putyin tönkretette a gazdaságot, lerontotta az életszínvonalat, túlszigorította az internet ellenőrzését, és lehetővé tette a korrupció virágzását.

Azt is írta, hogy

Vlagyimir Putyin nem legitim elnök. Vlagyimir Putyinnak le kell mondania, háborús bűnösként és tolvajként bíróság elé kell állnia.

Remeszlo március 17-én a Telegram-csatornáján Öt ok, amiért már nem támogatom Vlagyimir Putyint címmel tette közzé bejegyzését. Március 19-én reggel óta nem volt elérhető, bár az előző nap több interjút is adott. A Meduza azt írja, a bloggert csütörtökön Szentpétervárra, a Szkvorcov–Sztyepanov 3-as számú pszichiátriai kórházba szállították.

Ilja Remeszlo több éven át személyes kampányt folytatott Alekszej Navalnij ellen, és közvetlen szerepet vállalt a Navalnij-féle Korrupcióellenes Alapítvány (FBK) adományaival kapcsolatos „csalás” ügyében indított büntetőeljárásban is.

The post Pszichiátriára került a putyinista blogger, aki nemrég háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest